Mobilalkalmazással készül az ünnepekre a Nők Lapja Café. A piacvezető női portál már iPhone, Android és WindowsPhone alkalmazásként is elérhető. Az okostelefon-vásárlási láz minden évben a karácsonyi időszakban éri el a csúcspontját, az ünnepek alatt világszerte több millió új készüléket aktiválnak, és százmilliós nagyságrendben töltenek le alkalmazásokat. Read more
Tag: android
HTC Desire X Teszt – Megvan benne az X-faktor?
A telekommunikációs eszközök piaca mostanában rendkívül pörög, emiatt jóval nehezebb sikerterméket alkotni. Főleg a középmezőnyben nehéz kitűnni, a Desire X-et a Htc pedig pont ebbe a kategóriába szánja. Vajon sikerül vele kitörni a szürkeségből?
Google Nexus 7 teszt – Erős tábla kevés pénzért
A Google szokásához híven, mint eddig is, most is az új rendszerhez egy új készüléket dobott a piacra, ám ezáltal a jövevény nem telefon, hanem egy tablet formájában debütált. Hamar felkavarta a vizet az amerikai piacokon erős hardvere és olcsó ára miatt (több ismerősöm is hozatott magának a nagy vízen túlról). Azóta már Európában is bemutatkozott, aminek köszönhetően a Speedshop jóvoltából lehetőségünk volt megnézni, hogy mit is tud valójában.
LG Optimus L5 teszt – Szépen és gyorsan
Azzal örvendeztetett meg minket az LG, hogy tesztelhettük az LG Optimus L5-öst, melynek személyében egy kellemes középkategóriás készüléket ismerhettünk meg. Az L5 remek dizájnnal és megfelelő sebességgel kényezteti el majdani felhasználóit.
Milyen zenét hallgassak?
Előfordul, hogy az ember nem a szokott dolgokat akarja hallgatni, hanem inkább rádiót. Mindegy, hogy mi, csak szóljon valami. Ezt megspékeljük azzal, hogy az ember más és más hangulatban (munka, sport, pihenés) különböző zenéket szeret hallgatni. Ha összegyúrjuk a fenti igényeket, és kisütjük, az eredmény ez: SONGZA.
Ghoo Tab 7000 (Android) teszt – Olcsón kínálja szolgáltatásait
Egy érdekes táblagép járt nálam tesztelésre. Nem a fizikai jellemzőire gondolok, hanem a meglepő árfekvésére. Tesztünkben megvizsgáljuk, hogy az “olcsó” kategóriába tartozó 7 hüvelyk képátlójú Tabot miért alkották meg mérnökei. Már az elején szándékosan hangsúlyozom az árát, mivel ennek fényében (is) történik a hardver, a szoftver és ezek csapatmunkájának vizsgálata. A Ghoo Tab 7000-t a Shenzhen Lyric Pioneer Co., Ltd. nevű kínai cég gyártotta.
HTC One X teszt – Második nekifutás
Elárulok nektek egy titkot. Nem véletlen nem volt teljes mélységekig elmerülő az első teszt a HTC jelenlegi legjobb készülékéről, a One X-ről, ugyanis egy három részes sorozatot készítünk Nektek belőle, több írótól, több tollból, hogy a lehető legátfogóbb képet kaphassátok róla. Most jött el az idő, hogy felkerüljön a második rész. A második teszt. A második…
LG E510 teszt – Optimus Hub, ismét olcsón jót
Galaxy Y teszt – Egy olcsó Android
Legújabb tesztalanyunk a Samsung által készített Galaxy sorozatnak egyik újdonsült tagja, méghozzá a Galaxy Y. Maga az “Y” a “young”-ra, vagyis a fiatalokra utal. Ezzel el is árultam rögtön a készülék célcsoportját, a tizenéves gyerkőceinket (már akinek van, legjobb tudomásom szerint nekem még nincsen). A készülék egyébként a korábbi Galaxy Minit hivatott leváltani, így akinek az a készülék elnyerte tetszését, valószínűleg ezzel is hasonló kapcsolatot tud majd kialakítani.
Titanium Backup #4 avagy mindenkiszeretitibit4
Most jönnek az apróságok a Titanium Backup Pro alkalmazásban, amelyek bár nem tartoznak szervesen a mentés/visszaállítás funkciójához, azonban mindenképp jó, ha tudjuk, hogy léteznek, és adott esetben igen hasznosak lehetnek! Íme, a negyedik felvonás!
Titanium Backup #3 avagy mindenkiszeretitibit3
Az eddigiekben beállítottuk a Titanium Backup-ot az igényeink szerint, valamint megismertük a szűrés és a címkék által nyújtotta előnyöket. Kezdjük el használni a maga teljességében a TB fő funkcióját, a Backup/Restore-t, azaz a mentés és visszaállítást. Elvégre ezért vettük meg! 😉
Titanium Backup #2 avagy mindenkiszeretitibit2
Legutóbbi hozzászólások