Google Nexus 7 teszt – Erős tábla kevés pénzért

Szerző:

altA Google szokásához híven, mint eddig is, most is az új rendszerhez egy új készüléket dobott a piacra, ám ezáltal a jövevény nem telefon, hanem egy tablet formájában debütált. Hamar felkavarta a vizet az amerikai piacokon erős hardvere és olcsó ára miatt (több ismerősöm is hozatott magának a nagy vízen túlról). Azóta már Európában is bemutatkozott, aminek köszönhetően a Speedshop jóvoltából lehetőségünk volt megnézni, hogy mit is tud valójában.

 

A keresőóriás első referenciakészülékét anno a HTC gyártotta (Nexus One), majd következett a Samsung által készített Nexus S. Mindkét készülék telefon volt. Ezt követtek a Honeycomb rendszert bemutató Motorola Xoom (nyílván Motorola gyártmány), majd pedig ismételten a Samsung gyártásában mutatkozott be a Galaxy Nexus az ICS-el. A Nexus 7 ezúttal egy új gyártótól, az Asustól került ki.

 

A készülék egy szerényebb dobozban érkezett hozzám, amin a készülék képe és egy Nexus felirat figyel a szürke alapokon. Sajnos mindennemű tartozék nélkül kaptam a táblát, de elvileg megtalálható lenne a dobozban egy microUSB kábel, egy töltőfej, valamint egy felhasználói kézikönyv.

alt alt

 

Maga a vas számomra tetszetős külsővel bír. Nem túl egyszerű, nem túl hivalkodó, számomra pont jó. Méreteit tekintve 198,5 x 120 x 10,45 milliméteres, amihez 340 gramm társul. Szemből nézve természetesen a 7 colos kijelző foglalja el a központi szerepet. A megjelenítő IPS technológiát képviseli. Felbontása 1280 x 800 képpont, amihez 216 ppi pixelsűrűség társul. A kijelző felett középen van a kamera, mely 1,2 megapixeles, és igazából csak videó csevegésre szolgál (nincs is fényképező alkalmazás telepítve). Mellette foglal helyet a fényérzékelő. Magát a kijelzőt egy karcálló Corning Glass védi (ugyan ez a cég gyártja a Gorilla Glass üvegeket is)

alt

alt

Hogy a méreteit be lehessen lőni: Samsung Galaxy Tab 7″, Google Nexus 7, HTC Sensation

 

Hátlapja egy bordázott, fekete műanyag borítja, amely mentesül mindenféle díszítőelemtől, csupán csak egy gravírozott Nexus felirat, valamint a gyártó, és a készülék kötelező adatai találhatóak rajta.

alt

 

Az oldalait tekintve is szerény a helyzet. Az alján található egy 3,5 mm-es Jack csatlakozó, valamint a microUSB helye (szerencsére tölteni itt lehet, nem kell mindenféle saját csatlakozót keresgélni hozzá, marad a szabvány), mely USB-OTG funkcióval is bír. Ezt sajnos megfelelő átalakító hiányában nem tudtam kipróbálni.

alt

 

Jobb oldalon felül pedig csupán a hangerő szabályozó és a power gombok vannak. Sajnos hiába keresünk microSD slot-ot, vagy esetleg SIM-kártyának helyet, egyik sem lesz. Jelenleg csak WiFi kivitelben, valamint 8 és 16 GB-os verzióban lehet rendelni, ám hamarosan a boltok polcaira kerül a héten bejelentett 32 GB-os és 3g-s verzió is. Amerikában, ha minden igaz, már le is vették a 8 GB-os változatok árait, és készülnek a 16-32 GB-os kombóval.

alt

alt

 

Belsejét tekintve egy igen erős gépről beszélhetünk, ugyanis a lelkét egy NVIDIA Tegra 3 T30L lapkészlet adja 40 nanométeres csíkszélességgel. Processzorból rögtön négy plusz egyet is találunk, melyek egészen pontosan Cortex-A9 ARMv7-esek, magonként maximum 1,3 GHz-es órajellel. Az ötödik mag 500 MHz-re van belőve. Ilyen megoldással már több készülékben is találkozhattunk, legelőször a HTC One X-ben. A négy plusz egy mag lényege az akkumulátor kímélése, az energiatakarékosság. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a rendszer a terhelésnek megfelelően kapcsolja be a processzormagokat. Kis igénybevétel esetén csak a segédmag dolgozik (esetünkben 500 Mhz-en maximum), majd ahogy nő a terhelés, úgy kapcsolnak be sorra a magok egymás után, amennyiben szükség van rájuk.

A grafikus részért egy GeForce ULP gyorsító felel, mely 416 Mhz-es. Ehhez társul még 1 GB RAM, és készüléktől függően jelenleg 8 vagy 16 GB háttértár társul, mely sajnos nem bővíthető tovább. Mindezeknek, és az úgynevezett Project Butternek (Jelly Bean újítása) köszönhetően igencsak folyamatos működést biztosít a legújabb Nexus a felhasználó számára.

Ennek eredményeképpen a benchmark tesztek sem lettek rosszak. Quadranton 3315, Antutun 10703 pontot kapott. Linpacknál egy és többszálas módban 44.03 MF/1,9 s valamint 100,337 MF/1,68 S lett az eredmény.

alt alt

alt alt

 

Természetesen megtalálható benne egy 802.11 b/g/n-es WiFi, 3.0-ás Bluetooth, GPS, NFC chip, melynek segítségével gyorsan és biztosan tudunk fájlokat, akár már videókat és képeket is küldeni hasonló képességgel bíró készülékekre

 

Mivel egy referencia készülékről beszélünk a Nexus 7 esetében, ezért természetesen a legújabb zöld robottal, a Jelly Bean-el érkezett (magáról a rendszerről cikket itt találsz). Az őszintét megvallva külsőben nem sokat változtattak az Ice Cream Sandwichez képest. Természetesen itt sincsenek már hardveres gombok, mint ahogyan az már a Honeycombnál is eltűnt, hanem a képernyő alján kapunk három gombot. Egészen pontosan a vissza, home, és az utoljára használt alkalmazásokat listázó gombot. Utóbbi szerepe teljesen ugyan az, mint a korábbi verziókban, valamint működésében sem eszközöltek semmiféle változást. Oldalra húzással bármit tudunk törölni a megjelenő listából.

 

Az előre telepített alkalmazások mondhatni általánosak, de azért történt egy két változás. Kaptunk egy People alkalmazást, ami gyakorlatilag egy névjegyzék, ahova a google vagy exchange névjegyeinket szinkronizálhatjuk le. SIM-kártya hiányában így inkább csak emaileket tudunk innen indítani, hívást, sms-t sajnos nem, de legalább már nem kis pixeles képek lesznek a névjegyeink mellé tűzve, ugyanis eljutott oda a Google, hogy a nagyobb felbontású képeket képes legyen a készülék gond nélkül megjeleníteni a névjegyek mellett.

alt alt

 

A böngésző immáron a Google Chrome mobilokra optimalizált verziója lett, amiben mindent megtalálhatunk, amit az asztali testvérében. Leszinkronizálhatjuk a PC-n beállított kedvenceket és megtekinthetjük a böngészési előzményeket, több ablakban egyszerre böngészhetünk, van inkognitó mód, viszont sajnos a Jelly Bean-ben már nincs flash támogatás (persze az ügyes júzerek ezt is megoldják), ugyanis az Adobe kivonult a Flash-el a mobilpiacról végleg.

alt alt

alt

 

A keresőóriás készített egy saját programmagazint is, melyet a Currents (vagy magyarul Aktualitások) névvel láttak el. Ennek lényege, hogy a felhasználó be tudja állítani a programban, hogy honnan szeretne híreket, cikkeket és minden egyéb olvasnivalót kapni, és a program onnantól kezdve automatikusan gyűjti ezeket, így nem kell a böngészőben keresgélni minden alkalommal. Sajnos erről lemaradt a képernyőmentés. Ami viszont jó hír, hogy az alkalmazás egyaránt elérhető ingyenesen az Androidot és iOS-t futtató készülékekre innen.

 

Immáron hivatalosan is használható a Google Now program (cikk itt), ami ismerős lehet azoknak, akik az xda-ról már megpróbálták telepíteni azt (jómagam is kipróbáltam már korábban a HTC Sensationon). A Google Now nem más, mint egy amolyan keresőszolgáltatás szerűség, mely hang és szöveg alapon egyaránt működik. Részletes leírásunkat ebben a cikkben találjátok.

alt alt

(képek by Náhó)

 

Némi ráncfelvarráson esett át a Maps is, ám sokkal jobban örültem a már gyárilag elérhető Google Earth-nek.

alt

 

Multimédia tekintetében alapesetben nem durran nagyon nagyot a készülék, ugyanis videólejátszó alkalmazás nincsen telepítve, ám a marketből a lejátszás is megoldható szerencsére, így a megfelelő programmal bármilyen minőségű és kiterjesztésű videóval elboldogul a Nexus 7.

alt

 

Sajnos az előlapon található kamera is csak a másodlagos kamerák szerepét tölti be, ezért erre sincsen külön programunk. Nem a fotózásra lett odarakva, hanem skype vagy egyéb videóhívás lebonyolítására, mint pl. a Google+-ban található hangout. Ennek ellenére vannak alkalmazások a Play Store-ban, amik lehetővé teszik a fotózást is a készülékkel, de ne várjunk kiemelkedő minőségű képeket, lévén, hogy egy 1,2 megapixeles fix fókuszú kameráról van szó.

 

Zenei téren a már korábbi verziókból megszokott alap felületet kapjuk, ahol megjelennek az ID3 tag-ek, amennyiben azok vannak, borítóképek. Létrehozhatunk lejátszási listákat, beállíthatunk különböző equalizereket. Hangminősége nem rossz, abszolút élvezhető.

 

A Youtube kliens kissé új köntöst kapott. A korábbi táblagépekre szánt külső a 3d-s megjelenítésre hajtott (videók előnézete félkörben), itt viszont kissé leegyszerűsödött, ám a fiókunkba bejelentkezve hasonló menüpontokat kapunk, mint a rendes webes felületen.

alt

alt

 

E-mail kliensben minden maradt a régiben, akárcsak a naptár esetében. Ezek továbbra is jól áttekinthető, egyszerűen kezelhető appok maradtak.

alt

alt

alt alt

alt alt

 

Akkuideje igencsak jónak mondható, melyről az alábbi képernyőmentés is bizonyítékot nyújthat, igaz, itt közel két napig nem nyúltam hozzá, mert elutaztam, ezt pedig ügyesen otthon felejtettem. Így 2 nap készenléti állapot alatt csupán pár %-ot esett a töltöttsége, miközben a wifi folyamatosan be volt kapcsolva, majd kapott egy jó hosszú Asphalt Urban 7-es kiképzést, mellyel azért sikerült merülésre bírnom. Mindezek, valamint a 4325 mAh-es akkumulátor fényében bátran állítom, hogy strapabíró. A Google szerint egészen pontosan 10 órán át tudunk böngészni vagy e-könyveket olvasni, 9 órányi HD videót leshetünk meg vele, vagy hagyhatjuk pihenni készenléti állapotban 300 órán át egy töltéssel.

alt

alt

Asphalt 7

És akkor most jön a végszó, hogy vajon megéri-e megvásárolni a készüléket. Azt hiszem, abszolút nyugodt szívvel mondom, hogy IGEN. Egyrészről egy erős és jól felszerelt, jó minőségű készüléket kapunk, ami elsőként kap meg minden frissítést, másrészről Amerikában csupán 199 dollár (!!!). Igaz itthon már némileg többet kell érte adni (8 GB verzió ára 59.000-nél, míg a 16 GB verzió 73.000 Ft-nál kezdődik), de még erre is azt kell, hogy mondjam, hogy egy ilyen készülékért ez még mindig bőven elfogadható ár.

 

alt

alt

alt

alt

alt

 

 

PDA Fan Club

1 hozzászólás a cikkhez

Vélemény, hozzászólás?