Menu
Categories
A Samsung Gear 360 kamera siklóernyővel száguld
2016.09.17. Egyéb

kiskepElőző cikkemben bemutattam a Samsung 360 kamerához kapható tartozékkészletet, most annak egyik elemével akciósisakra rögzítettem a kamerát és siklóernyős utazásra küldtem.

 

 

Úgy gondoltam, ha már egyszer akciókameráról van szó, bizonyítson kemény körülmények között is. Így esett a választásom a siklóernyőzésre, amit bőven az extrémsportokhoz sorolhatunk. A tartozékkészletből kiválasztottam az íves konzolt és ezzel rögzítettem a kamerát a sisakhoz.

A siklóernyő a gyöngyösi Sárhegyről startolt el, és a kamera szépen megörökítette a hegyről való „lecsúszást”. A leszállás kissé erősre sikeredett, egy szőlőlugas tetején landolt az ernyő. A szőlősgazda nagy bánatára a siklóernyős éppen a szüret végére érkezett, így már nem tudta dologra fogni az égből pottyant vendégmunkást.

Sajnos nem olyan lett a felvétel, mint amilyennek szerettem volna. A kamera lencséjét többször kellett volna tisztítani, mert az ujjlenyomatok életlen felvételt eredményeztek. A siklóernyő beülője pedig egy kissé hátrafelé dőlt, így a sisak teteje eltakarta a kilátást a kamera elől. Javított volna a helyzeten egy magasabb konzol, aminek a szögét is lehet állítani. A Samsung Gear 360 kamera kiállta a próbát, egy kis odafigyeléssel jó minőségben örökíthetjük meg segítségével extrém élményeinket is.

 

 

Vélemény, hozzászólás?
*