Menu
Categories
Samsung Galaxy Buds teszt – kirügyezett a fülem
2019.04.28. Android

Lehetőségem nyílt egy hónapig használni a Samsung új vezeték nélküli fülhallgatóját a Galaxy Buds-ot(rügyet). Ez idő alatt szerzett tapasztalataimról írtam egy rövidke tesztet. A fülhallgatóhoz az AKG technológiáját használták, ezért kíváncsian vártam, mit alkottak közösen a Samsunggal.

 

 

 

A Samsung nem először készített ilyen aprócska különálló fülhallgatót, ezt megelőzően kiadta a Gear IconX-et, amelynek tapasztalatiból építkezve készítette el a Buds-ot.  Elődjénél valamivel könnyebb, a töltő tok zárszerkezete pedig rugósról mágnesesre változott. A fülhallgató gyors elterjedését elősegítette azzal, hogy zászlóshajói mellé az előrendelőknek ingyen osztogatta.

Csomagolás:

A dobozban található a töltő tok, amelyben benne vannak a fülesek, valamint mellé csomagoltak még egy töltőkábelt, három pár különböző méretű füldugót és rögzítő gyűrűt.

Külcsín:

A Buds mérete ahhoz képest nem túl nagy, hogy tartalmazza az akkumulátorokat is, súlya egyenként csak 5 gramm, így hosszabb használat esetén sem válik zavaróvá használata.

Ez a fehér gyöngyházfényes szín nem igazán a férfiak álma, fülbe dugva úgy néz ki, mintha fülbevalót hordanánk.  Felépítése ennek ellenére nagyon ergonomikus, kényelmesen és stabilan áll a fülben. A kiesést apró füllel ellátott gumigyűrűk akadályozzák meg, amelyek kényelmesen puhák, nem irritálják a fület.

Sportolás közben is stabilan áll, jól tartja magát a fülkagylóban, és nem kelti azt az érzetet, hogy bármelyik pillanatban kieshet. A fülhallgató oldalán található érintő paddal állíthatjuk a hangerőt, válthatunk zenét vagy beszélhetünk a személyi asszisztensünkkel, mindezt a telefon elővétele nélkül. A fülhallgató legnagyobb hibája, hogy nincs beépített memóriája, ezért mindig bluetooth kapcsolatban kell legyünk telefonunkkal.  A ”rügyeket” csak a tokban tölthetjük USB-C porton keresztül, de szabványos Qi-töltővel akár vezeték nélkül is pumpálhatunk bele egy kis energiát.

Szoftver:

A szoftver használata egyszerű, a párosítás gyors és kényelmes. Az első csatlakozás után a fülhallgató megjegyzi a telefont és a tok felnyitásakor már automatikusan kapcsolódik rá. Ez egy kellemes funkció, mire a fülünkbe helyezzük  az eszközt, már indulhat is a zene.

A Galaxy Wearable szoftver hasznos funkciókkal látja el a fülhallgatót. Megnézhetjük a fülhallgató töltöttségi állapotát, állíthatjuk a hangszínt és az érintő padok különböző funkcióit is.  A telefonról készítettem egy bemutató videót, amiben még röntgennel is belenéztem a fülesek belsejébe.

Hangminőség:

Hangminősége nem kiemelkedően jó, de hozza az elvárt szintet, amit ebben a kategóriában tudnia kell. Talán a hangkép tere kissé szűkös, és a mélyhangok karaktere nem az én ízlésem szerint van hangolva, de ezt könnyen állíthatjuk a szoftver hangszínszabályozójának segítségével.

Összegzés:

A fülhallgató ergonómiája kiváló, stabilan ül fülünkbe és még kényelmes is. A töltődoboz használata praktikus, megvédi a fülhallgatókat a külső hatásoktól és még energiával is ellátja azokat.  A Galaxy Buds ára viszont nem túl kedvező, ebben az árkategóriában vannak nála jobb hangminőségű termékek is.

Vélemény, hozzászólás?
*