Ha az ember telefont vásárol, akkor nem mindenkinek jöhetnek szóba a hatalmas méretű készülékek. Ezt a Samsung is észrevette, és már nem gondolják úgy, hogy az erősebb készülékhez hatalmas kijelző is kell. Ezzel sok ember kívánságát teljesítették, hiszen régóta igény van erre a kategóriára. Az viszont bármilyen utánaolvasás nélkül feltételezhető, hogy a hardver nem lesz annyira erős, mint a nagytestvérnél. Akkor tehát mégis hova tartozik? Read more
Tag: test
Samsung Galaxy SIII mini teszt – A kisebbik “S”
HTC One S teszt (Android) – a középső testvér
A HTC One S szinte a HTC One X-el és a HTC One V-vel egy időben került piacra. Nem véletlenül, hisz a High Tech Computer Corporation vissza akar kerülni az élvonalba, pontosabban szeretné követni a Samsung diktálta tempót – összefoglalva piacot indult (vissza)hódítani. Én ezt örömmel üdvözöltem, hisz hozzám mindig a tajvani cég termékei álltak a legközelebb – android terén – a Sense felületet máig használom. A négymagos X-hez képest az S, a maga dupla magjával is szépen hozza a teljesítménybeli elvárásokat. Szerencsére a HTC mérnökei “hallgattak rám” és úgy néz ki, végre nem adnak ki 1 GB-nál kevesebb RAMmal rendelkező készüléket.
Asus eeePad Transformer teszt – “Egy elegáns robot”

Sanity – Amit az elme diktál egy telefonhívásnál – programteszt
Ezt a programot azoknak ajánljuk, akik szeretnék a telefonhívásaikat kényelmesebbé és automatizálttá, valamint egyedivé is tenni. Hatalmas segítség lehet a mindennapok során, hiszen rengeteg olyan funkciót foglal magába, amely csak és kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a telefonunkkal és a telefonálással töltött idő egy kellemes emlékként maradjon meg a fejünkben…
Legutóbbi hozzászólások