Az LG Magyarország rám bízta rövid időre az egyik tavalyi csúcskészülékét. Bár határozottan nem mai darab, mégis azt kell mondjam, hogy tudásával és hozzá szabott árával, még ma is bőven megérdemel egy aranyérmet. Read more
Tag: hd
Samsung Galaxy SIII mini teszt – A kisebbik “S”
Ha az ember telefont vásárol, akkor nem mindenkinek jöhetnek szóba a hatalmas méretű készülékek. Ezt a Samsung is észrevette, és már nem gondolják úgy, hogy az erősebb készülékhez hatalmas kijelző is kell. Ezzel sok ember kívánságát teljesítették, hiszen régóta igény van erre a kategóriára. Az viszont bármilyen utánaolvasás nélkül feltételezhető, hogy a hardver nem lesz annyira erős, mint a nagytestvérnél. Akkor tehát mégis hova tartozik? Read more
Samsung Galaxy Note 10.1 teszt III. – Szoftver
Tesztünk előző részében kifejtettük a hardver képességeit, azt, hogy mi mire elég. Most egy kicsit átnyargalunk a szoftveres vonalra, amely legalább olyan fontos, mint a kiváló hardver. Friss Android 4.0, TouchWiz, és rengeteg egyedi szoftver várja a Samsung Galaxy Note 10.1 iránt érdeklődőket. Nézzük meg kicsit közelebbről!
Samsung Galaxy Note 10.1 teszt II – Hardver
Az előző részben már történt egy kis ismerkedés a Samsung Galaxy Note 10.1-gyel, azonban most jobban belemélyedünk az eszköz világába. Külső, hardver, és az S Pen a mai felhozatal. Mik a tablet stílusjegyei? Mennyire ütős a hardver? Hogyan érintett meg az S Pen a mindennapokban? A Samsung mérnökei apait-anyait beleadtak a tablet elkészítésénél, de vajon elég ez az üdvösséghez? A cikkből kiderül!
LG Optimus L5 teszt – Szépen és gyorsan
Azzal örvendeztetett meg minket az LG, hogy tesztelhettük az LG Optimus L5-öst, melynek személyében egy kellemes középkategóriás készüléket ismerhettünk meg. Az L5 remek dizájnnal és megfelelő sebességgel kényezteti el majdani felhasználóit.
Samsung Galaxy Nexus – frissesség és lendület
Gyors, okos, szép. Pont olyan, amilyennek egy referencia modellt képzelünk. A legfrissebb Nexus telefon csalódást okoz. Pozitív csalódást. Szélsebesen teszi a dolgát, tökéletes a támogatottsága, és olcsóbb is, mint pár vetélytársa. Android 4.1 Jelly Bean-nel azonban még gyorsabb lesz. Lehet ezt még fokozni?
Sony Xperia S teszt – Valami új kezdete
Mint már a teszt előzetesből is valamennyire kiderült, a Sony Xperia S egy remek készülék, melyek fő célcsoportja a professzionális multimédiás felhasználói réteg. Ez külön előnyös, hiszen magamat is leginkább ide sorolnám, így talán még tisztább képet leszek képes adni arról, hogy milyen is az Xperia S a mindennapokban. A dizájn, mint már a teszt előzetesben olvasható volt igazán eltér a piac többi szereplőjétől. Végre egy telefon, ami nem akar iPhone lenni, és nem is az!
Sony Ericsson Xperia ray teszt – Kicsiny szépség
A Sony Ericsson készített már nagyot, kicsit, vastagot, játékra kihegyezettet, zenehallgatásra valót, fotósat. Eléggé tapasztaltak már a mobilok gyártásának terén. Amit most mutattak, azon mégis elámultam. Az Xperia ray az a készülék, amelyik szembe megy az árral. Nem a nagy kijelző a lényege, nem az, hogy hány magos a processzor, de még csak nem is az, hogy hány GB RAM van benne. A Sony Ericsson egy érzést kívánt megteremteni, és ez tökéletesen sikerült is neki.
Legutóbbi hozzászólások