Menu
Categories
Közös kutatás-fejlesztési központot nyit a Huawei és a Leica
2016.10.05. Egyéb

huawei-leicaA Huawei és a Leica Camera AG bejelentette, hogy stratégiai együttműködésüket kiterjesztik egy közös kutatás-fejlesztési és innovációs központ, a Max Berek Innovációs Labor működtetésére. Az új laborban elsősorban az optikai rendszerek és szoftveralapú technológiák területén végeznek további fejlesztéseket, amelyek célja, hogy a fotográfiai és mobileszköz alkalmazások széles körében biztosítanak jobb képminőséget.  A Leica székhelyén, a németországi Wetzlarban épülő központban emellett a számítógépes képalkotás, valamint a virtuális és kiterjesztett valóság területén is végeznek majd fejlesztéseket. A tervek szerint a két vállalat a jövőben német és nemzetközi egyetemekkel, illetve kutatóintézetekkel is együtt dolgozik majd.

A Leica és a Huawei idén februárban jelentette be, hogy hosszú távú együttműködést kötött az okostelefonos fényképezés megújításáért, áprilisban pedig a Huawei bemutatta a Leicával közösen tervezett, azóta világszerte jelentős sikereket hozó, többszörös díjnyertes, dual kamerás P9 és P9 Plus okostelefonjait. Az új központot Dr. Andreas Kaufmann, a Leica Camera AG többségi tulajdonosa és a vállalat tanácsadó bizottságának elnöke, valamint a Huawei alapítója, Ren Zhengfei álmodták meg.

„A Max Berek Innovációs Labor megalapításával a Huawei és a Leica Camera AG kibővíti sikeres stratégiai együttműködésének kereteit, ez az új központ megalapozza a két vállalat úttörő képalkotási technológiák kifejlesztését célzó kooperációját” – mondta el Dr. Andreas Kaufmann.

A K+F központ a német Max Berekről (1886 – 1949), az első Leica lencsék megalkotójáról és a mikroszkópia úttörőjéről kapta nevét. Berek tervezte meg az Oskar Barnack által 1925-ben kifejlesztett legendás 35 mm-es kisfilmes fényképezőgép lencséjét. A 35 mm-es filmformátum a mai napig a mozgófilm és fényképezés legelterjedtebb formátuma.

huawei-200

„A jövőben az adatforgalom 90 százalékát képek és videók fogják alkotni” – mondta el Ren Zhengfei. „A Max Berek Innovációs Labor létrehozása még szorosabb együttműködést tesz lehetővé a Leicával a kép- és videóminőség folyamatos fejlesztése területén, hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is a legkorszerűbb újításokat mutathassuk be az okostelefonos kamera piacon, és még nagyobb értéket biztosítsunk felhasználóinknak”.

„A Huawei és a Leica is több éves kutatási tapasztalattal rendelkezik, innovatív erejük és prémium színvonaluk mellett mindkét cég rendíthetetlen elkötelezettséget tanúsít a kiváló minőség iránt. A Max Berek Innovációs Labor létrehozása történelmi lehetőséget biztosít a két cég erőforrásainak, szakértelmének és kutatás-fejlesztési tudásának egyesítésére” – nyilatkozta Markus Limberger, a Leica Camera AG operatív igazgatója és a Max Berek Innovációs Labor igazgatója.

"1" Comment
  1. Közös kutatás-fejlesztési központot nyit a Huawei és a Leica https://t.co/ntB7kSX49B

Vélemény, hozzászólás?
*