Samsung Galaxy Gear Teszt – A főzhető okosóra

Szerző:

logo2

A közelmúltban szerencsésnek mondhattam magam, és Zagorral volt lehetőségem kipróbálni egy mondhatni új hype-ot a tech piacon. Ez pedig nem más, mint a Samsung zászlaja alatt futó Galaxy Gear okosóra. Anno, mikor megérkezett Magyarországra, egy zártkörű bemutatón (egy időben a valós, londoni bemutatóval) közölték velünk, hogy ez bizony annak ellenére, hogy Android, sem nem rootolható, sem nem főzhető.  Nos, az a helyzet, hogy de. Ezt pedig az alábbi sorokban be is mutatom.

 

Kicsomagolás

Tartja a mondás „barátod a google”. Nos, nekem azért az XDA-Developers is rangos helyen van ezen az ilyetén ismerősi listán, és ez ebben a helyzetben sincs másképp.

Az óra megérkezése, és „kicsomagolódása” után egyből neki is álltunk (az ember nem mindennap cserél szoftvert egy órán, így a művelet során mindketten képviseltettük magunkat) a fent említett jó barátom felkeresésének. A Gear-nek nem is kicsi látogatottságú külön fóruma van, több különböző témában olvasgathat az ember a rootolástól kezdve custom recoveryn (jelen pillanatban csak TWRP érhető el a készülékhez), és elérhető főzött ROM-on át (ebből is csak egy van NULL ROM néven, de az legalább hibátlan) egészen a teljes gyári rendszer visszaállításáig. Bezony nincs zárt bootloader, rommáégetett E-FUSE chip, számláló, ami telepítésenként léptet, sem egyéb hasonlóan vidám, és baráti ajándékok a cégtől (egyelőre).

Akkor Főzzünk

Első nekifutásként ellenőrizni kell, hogy a készülék rendelkezik-e a legfrissebb szoftverrel. Ha nem, akkor ODIN-on keresztül a megfelelő országhoz tartozó firmware letöltésével ezt a hiányosság orvosolható. Ahogy arra több fórumtémában is hivatkoztak, több szépsége is van a kütyü szoftverében való kókányolásnak. Az egyik, ha letéglásodik az eszköz a fent említett firm-el pikk-pakk életre lehet kelteni (elméletben).

Ha ezzel megvagyunk/eleve a szoftver a legfrissebb, jöhet a root. Itt a megfelelő driverek, az ADB illetve egy Cydia Impactor fedőnéven futó program/futtatható fájl (ki hogy szereti nevezni) letöltése, illetve amelyiknél szükséges, feltelepítése után neki is állhatunk a történetnek. A legfőbb szerepet a már feljebb aposztrofált progi kapja. Kicsomagolás után az exe fájlt futtatva nagyjából egy kattintással rootoltuk is az órát. A jogosultságot kezelő appot azonban nekünk kell külön kézzel ráojjektálni a készülékre. Ezt megtehetjük egy wondershare nevezetű segédprogrammal, vagy pedig fastbooton keresztül terminálból.

Következzék a TWRP feltelepítése. Ezt a firmware upgradehez hasonlóan ODIN-on keresztül végezhető. Maga a művelet néhány percet vesz igénybe csupán és az óra újraindulásával zárul le.

Ha nem a legújabb firmware van a masinán és úgy telepítjük a recovery-t, ez a kép fogad minket:

 

Akkor most előröl az egészet

Akkor most előröl az egészet

Ha pedig jók vagyunk akkor ez:

TWRP menü

TWRP menü

Innen már csak egy lépés hiányzik, ez pedig a főzött ROM feltelepítése. Kapcsoljuk be az USB debug-ot a fejlesztői lehetőségek között. A szoftver, mint minden egyéb, ami főzhető finomság tömörített állományként érkezik. Ezt vagy a már korábban megemlített Wondershare progival, vagy pedig adb-n keresztül kell a készülékre juttatni. Újraindítás után a recoverybe belépve a telepítés menete megegyezik bármilyen másik Androidos készülékével. A telepítés elkészülte után hagyni kell Gear-ünket, hadd dolgozzon legalább 5 percig (néha több is kell neki).

IMAG0323

"Are you sure?"

“Are you sure?”

 

Opcionális Google appok telepítése

Opcionális Google appok telepítése

 

És az opcionális Samsung alkalmazások

És az opcionális Samsung alkalmazások

Ízesítés

Ha mindennel végeztünk, és kivesszük a fazékból a már készre főtt műremeket, ízlés szerint telepíthetünk különböző témákat vagy beállíthatjuk, hogy az óra MTP-n keresztül beszélgessen a számítógépünkkel, telepíthetjük az Xposed keretrendszert, bekapcsolhatjuk Bluetooth-on keresztül az internetelérést, illetve fejest ugorhatunk a Nova Launcher beállításözönébe.

A kész remekmű

A kész remekmű

 

Nova Launcher "in eksön"

Nova Launcher “in eksön”

 

Mint ahogy azt feljebb láthattuk igen letisztult, és jól kezelhető támogatással rendelkezik a Galaxy Gear. Stabilitás tekintetében meglepően jól teljesít a NULL rendszere (egyedül a Nova Launcher rosszalkodik, de az is csak másodlagos jellegű „glitch”, mint komolyabb hiba), akkumulátor használat terén érezhető a javulás, kezelőfelülete jobban testre szabható, illetve a különböző tweakek/beállítások széles tárháza nyílik meg előttünk, ha úgy döntünk, hogy belecsapunk a lecsóba.

Aromás ízek

Aromás ízek

A képekért köszönet jár Zagornak, a Galaxy Gearért a Samsung Magyarországnak. A vállalkozó kedvűeknek pedig jó étvágyat kívánok.

Csapjunk a lecsóba!

Csapjunk a lecsóba!

Vélemény, hozzászólás?