Újabb év telt el és ismét itt van egy újabb csúcs készülék a Samsungtól. A készüléket közel két napig sikerült birtokomba venni és tanulmányozni. Meg kell hagyni, hogy a koreai mérnökök tudnak valamit, mert ilyen vékony testbe ennyi mindent bele tudtak passzírozni. Ismét megmutatta a Samsung gépezet, hogy mennyire komolyan veszik a dolgot, és nem sokkal a bemutató után a szerencsésebbek már kézbe is foghatták az S4-et. A teszt készülékért külön köszönetet mondanánk a Samsung hazai képviseletének.
Külső
Egyszerű fehér doboz rejti az új üdvöskét, látszik rajta, hogy még nem a végleges csomagolás. A dobozban a szokásos akkumulátoron, USB kábelen, headset-en és töltőn kívül ne számítsunk másra. A teszt erejéig viszont csomagoltak mellé egy Smart Cover tokot is. A tok érdekessége, a rajta lévő kis ablak, ami lehetővé teszi, hogy kinyitás nélkül is megnézhessük a fontosabb információkat, illetve fogadhassuk hívásainkat. Sőt, ez már egy aktív Cover, ugyanis kinyitásra bekapcsolja a telefont.
Első alkalommal mikor kézbe vettem a készüléket az tűnt fel, hogy milyen pehely könnyű a méretéhez képest, pedig a 130 gramm csak 1 grammal kevesebb az előd súlyánál. Méreteit tekintve is kellemes csalódás, hogy nem lett nagyobb, 136,6*69,8*7,9 mm. A S3-ból megszokott és sokak által kritizált gömbölyded formát itt már határozottabb vonalak követik. A sarkak kevésbé lekerekítettek, a keretet szép fényes ezüst sávra cserélték, ami fémből készült. A kijelző szélei nincsenek lekerekítve, illetve kissé beljebb vannak a fém kerethez képest. Az elülső rész jelentős részét a hatalmas 5 colos Gorilla Glass 3-mal védett kijelző foglalja el. A felső részt telipakolták mindenféle érzékelővel, mint pl.: fényérzékelő, távolság mérő, infra érzékelő a kézmozdulatokhoz. Sajnos szegény LED visszajelző, majdnem a ház legszélére került. Szerintem kicsit gyengére sikeredett a fényereje, mert alig lehet látni, még sötétben is. A tetőn maradt a 3,5 colos Jack csatlakozó, a másodlagos mikrofon és az infra vezérlő. Megfordítva a telefont találjuk a 13 Megapixel-es kamerát és alatta a LED mobilfényt. A hangszóró ismételten alulra került, mint anno az S2 esetén.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
||
![]() |
Alul csupán a Micro USB port és az elsődleges mikrofon található. Az USB port-nak a töltésen és a számítógépre történő csatlakozáson kívül van másik két funkciója is, az MHL és az OTG. Az elsővel ki tudjuk vezetni HDMI csatlakozóval rendelkező TV-re a telefon képét, míg az utóbbival USB eszközöket köthetünk rá pl.: Pendrive, egér, kártyaolvasó stb.
A bekapcsoló gomb jobb oldalon kissé feljebb került és vékonyabb is lett, ezzel jobban passzolva az új vékonyabb design-hoz.
Az S4 Micro SIM kártyát képes fogadni. A Micro SD kártya az akkumulátor kivétele nélkül cserélhető maradt és most már hivatalosan is 64 Gb-ig bővíthető.
Az akkumulátor 2600 mAh-ra hízott. A rövid ismerettség alatt nem derült ki, hogy valójában mennyivel tovább vagy kevesebb ideig bírja, mint elődje.
![]() |
![]() |
Kijelző
A Samsung csúcskészülékek egyik gyöngyszeme, mindig a fenomenális kijelző. Ez most sincs másképp, az 5 colos Full HD felbontású (1080*1920) Super Amoled kijelző tű éles képet szolgáltat, annak ellenére, hogy a pixelek elrendezése Pentile mátrix maradt. Megjegyezném, hogy kicsit módosítottak a Pentile elrendezésen, talán azért is nem látszik már a szőrösödés. A kijelző színét különböző profilok segítségével állíthatjuk, így a túlszaturált színektől egészen a természetes színekig állíthatjuk az ízlésünknek megfelelően.
![]() |
![]() |
Hang
A beépített hangszóró, majdnem a duplájára nőt, ami jótékony hatással van a hangerejére a készüléknek. Hívás közben különböző módón állítgathatjuk a szűrőket a jobb hangminőség elérése érdekében.
Az erő, ami a motorház alatt van
Alapvetően kétféle változat létezik a készülékből, ami eljuthat hozzánk. Ebből ami már most kapható itthon az az i9505 változat, ami 4 maggal rendelkezik, míg a másik az i9500, ami az Samsung Exynos 8 magos processzort tartalmazza.
Az i9505-ben 1,9 Ghz-es 4 magos Qualcomm APQ8064T Snapdragon 600 processzor van. A grafikus magot az Andreno 320 látja el. A jelenlegi csúcs készülékek közül ennek a legmagasabb az óra jele, így az ember elvárná, hogy ez legyen a leggyorsabb. Persze, mint sem ér a nyers erő, ha nem optimalizálják hozzá a szoftvert. Az teszt készüléken még elég vegyes volt a kép. Voltak olyan részek, amik szárnyaltak és voltak olyanok is, amik némileg akadoztak.
A készülékbe 2 GB RAM került. Bekapcsolás után kb. 1000-900 MB memória áll rendelkezésünkre, de ez használat közben rohamosan csökkeni fog. Átlagos napi használat mellett kb. 500-300 MB lesz szabadon.
A hozzám érkezett készülék 16 GB belső tárhellyel rendelkezett, de a későbbiek során lesz 32/64 GB változat is. A 16 GB-ból kb. 9,15 GB-ot használhatunk fel. Erre telepíthetünk programokat is vagy használhatjuk más egyéb hasznos vagy haszontalan fájlok tárolására.
A készülék kezeli a szokásos videókat, mint DivX, Xvid, MKV (720p és 1080p). Itt már nagyon jók a 720p, 1080p videók a kijelző felbontása és mérete miatt. Szerencsére a kernel most már kezeli az exFAT fájlrendszert, így nem kell lemondanunk a 4 GB-nál nagyobb filmekről sem. Hang esetén a DTS kezelése továbbra sem megoldott, de alternatív lejátszóknak ez se okoz gondot. A feliratokat is lejátssza.
A benchmark eredmények érdekessége, hogy összehasonlítva más népszerű oldalakkal, nekem jóval kevesebb pontot adnak. Többszöri lefuttatás után néha még az előzőnél is kevesebbet. Persze, ez nem befolyásolja azt a tényt, hogy maga a telefon nagyon gyors. Volt pár alkalom ugyan, ahol némileg várakozik vagy beszaggat, de ez más Androidos telefonokon is előfordul.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Kommunikáció
Az internet sebessége maximálisan 42 Mbs letöltés és 5,76 Mbs föltöltést érhet el HSDPA+ hálózaton. A készülék ezen változata támogatja az LTE hálózatot is, ahol az elméleti letöltési sebesség 100 Mbs a feltöltési pedig 50 Mbps. A WI-FI terén a szokásosnak számító B/G/N szabvány mellé a legújabb AC szabványt is megkapjuk.
A következő okosság a DLNA (Digital Living Network Alliance). A lényege, hogy a hálózaton megosztott fájljainkat le tudjuk játszani a telefonon vagy a telefonról le tudjuk játszani az arra képes TV készüléken.
A Bluetooth 4.0 mellett támogatja a WI-FI direct-et, és van benne NFC chip is.
A szokásos kütyükön, mint a gyorsulásmérőn, fényérzékelőn, távolságérzékelőn, barométeren és digitális iránytűn kívül még van benne hőmérő és páratartalom mérő. Utóbbiak kihasználásához jelenleg az S-Health nevezetű programot ajánlott.
Az FM rádió sokak bosszúságára kimaradt.
Android
A készülék Android 4.2.2-vel érkezik, és ezzel együtt megkapjuk a legújabb TouchWiz-t is. Némileg megváltozott a Touchwiz felülete, képernyőzárnál a színek teljesen egybe olvadnak a státusz bar-ral. A buborékos effekt helyett egy csillogó effekttel lehet feloldani a kijelzőt. Látszik, hogy a Samsung mérnökei nem elégedtek meg csupán egy erős hardver építésével, hanem a szoftver terén is rengeteg hasznos és haszontalan funkcióval töltötték fel okos telefonunkat.
Újabb Smart gesztusok készültek:
– Air View: a Note II-ben debütált szolgáltatás lényege, hogy a kijelző fölé helyezett ujjunkkal tudunk belenézni egy éppen futó videóba, vagy kinagyítani egy fényképet, egy naptári eseményt stb.
– Air Gestures (max. 7 cm-el a kijelző felett kell elhúznunk a tenyerünket):
- Quick Glance: kikapcsolt állapotban a kijelző előtt elhúzzuk a tenyerünket és a kijelzőn megjelenik az óra, nem fogadott hívások és SMS-ek.
- Air Jump: a gyári böngészőben tudunk lapozni a kezünk mozgatásával
- Air Browse: képek, zeneszámok között lehet vele váltani
- Air Move: app-okat és a naptár bejegyzéseit tudjuk átpakolgatni
- Air Call-Accept: hívásainkat tudjuk fogatni a kezünk mozgatásával
– Smart scroll: fejünk mozgatásával tudjuk görgetni a weboldalakat
– Smart pause: filmnézés közben, ha elfordítjuk a fejünket, abba marad a lejátszás
– S-Health: elméletileg az egészségünk felügyeletére készült szoftver, lehet hozzá venni külön kütyüket, mint Bluetooth-os mérleget vagy vérnyomásmérőt. A program képes megállapítani a páratartalomból és hőmérsékletből, hogy hogy érezzük magunkat.
– Samsung WatchON: segítségével távirányítóvá alakíthatjuk telefonunkat
![]() |
![]() |
![]() |
GPS és navigáció
A GPS vétellel különösebb gond nem akadt. Érdemes arra is figyelni, hogy a kijelző felbontása miatt egyes navigációs programokkal meggyűlhet a bajunk.
Videó és fényképező
Az új modell, új kamerát kapott, aminek 13 megapixel a felbontása. A képek minősége egész jó lett egy telefonhoz képest. A manuális beállítások számát csökkentették, így például nem lehet állítani a fókuszt se, hogy Auto vagy Macro mód legyen. Ettől függetlenül 10 cm-ről lehet Macro képeket készíteni. Rengeteg előre programozott beállítás van a szoftverben. Egyik érdekes lehetőség a Burst Shoot, amikor folyamatos képet készít egy mozgó testről a kamera és végül egy képen jelenítni meg a mozgást. Természetesen lehet HDR fotókat is készíteni, illetve lehetőség van kétszereplős kép lövésére is. Ez esetben mindkét kamera be van kapcsolva, az első és hátsó is. Elég nehéz így az arcunkat a képbe tenni.
![]() |
![]() |
Videó estén a maximális felbontás 1920*1080. Videózás közben készíthetünk álló képeket is, de bekapcsolhatjuk a képstabilizálás funkciót is. Ennél a készüléknél is elérhető a videózás alatt az újra fókuszálás is. A videók jó minőségűek, és sok részletet tartalmaznak.
Végszó
Megvallom tavaly jobban vártam a Samsung új üdvöskéjét, mint idén az S4-et. Sokan arra vártak, hogy valami véletlen folytán hazánkban is lehessen kapni a sima 9500 változatot a 8 magos processzorral. Alapvetően egy elég jól összerakott készülékről van szó, mind hardverileg és mind szoftverileg. Méltó utódja lehet az S3-nak. Kezdeti ára, ami itthon kb. 230 ezer forint, kicsit sok érte. Anno az S3 kb. 180 ezer forint körül kezdett. Igaz jelenleg az egyik legjobb, ha nem a legjobb készülék, de ez nem indokolná azt az 50 ezer forint különbséget.
Végezetül még néhány kép vegyesen a készülékről:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A cikkben található összes képet eredeti méretben megtalálod a Dropbox linken, illetve a G+ linken.
Legutóbbi hozzászólások