Kulisszatitkok – Forgassuk körbe a HD2-őt

Szerző:

kiskepSokat gondolkodtam, mivel lehetne cikkeimben még szemléletesebbé, kézzelfoghatóbbá tenni a tesztkészülékek megjelenítését. Ekkor jutott eszembe, hogy néhány nevesebb külföldi PDA oldal, flash animációval virtuálisan forgathatóvá teszi a készülékeket. Így vásárlás előtt, azok is könnyen virtuálisan kézbe vehetik a PDA-t, akik nem tudnak elmenni tőlük távol eső műszaki boltokba.

 

kulissza

Felébredt bennem a magyar virtus, ezt én is meg tudom oldani. Végig gondoltam mi is kellene a dologhoz.
Tárgyfényképezéshez szükség van fénysátorra, a PDA forgatásához egy elektronikusan vezérelt motoros állványra.
Emberi alapanyagból, egy „nagy tudású" flash szakemberre a forgató program megírásához, valamint egy elektronikában jártas segítő is jól jön ilyenkor. Hamar be is ugrott két ember képe a baráti körömből, akik ezen a területen kifejezetten ügyesen mozognak. Előadtam mindkettejüknek, mire is lenne szükségem. Legnagyobb örömömre azonnal vállalkoztak a feladat megoldására (ilyenek a barátokSmile). Amíg ők a saját feladatukon dolgoztak, addig én nekiálltam a fénysátor elkészítéséhez. Azért saját magam vállalkoztam a megvalósításra, mert egy normális fénysátor ára elérheti a 20000 Ft-ot is. Ennyit azért nem szántam egy ilyen speciális, és viszonylag ritkán alkalmazható megoldásért. Így maradt, a csináld-magad mozgalom jó magyar szokás szerint. Előkaptam egy kivénhedt kenyérsütőgép dobozát, az oldalain nagy lyukakat vágtam, és beborítottam pauszpapírral. Ezzel biztosítottam szűrt fényt a fotózáshoz. A doboz belsejét kibéleltem fehér papírral, s kész is lett különbejáratú fénysátorom.

fenykamra

Csináld -magad fénysátor

Kinti munkákhoz használt halogén lámpáimnak most hasznát vettem, hisz ezekkel jól meg lehet világítani a fotózandó témát. Vastag kartonból, készítettem egy kisméretű korongot, ami alá később a forgató motor került. Már csak egy dolog hiányzott, mégpedig egy univerzális átlátszó állvány, amire bármilyen méretű PDA-t fel tudok tenni. Ezzel volt a legtöbb bajom, sok lehetőséget kipróbáltam, mégsem jutottam előbbre. Végül jött az isteni szikra, bementem egy GSM boltba, ahol a következő párbeszéd zajlott le.

– Milyen típusú készülékre gondolt? – kérdezte az eladó
– Bocsánat- mondtam én – de nem telefonra, hanem telefontartó állványra lenne szükségem.
Nagyot nézett erre, s láttam az arcán a megütközést, de pókerarccal kérdezett vissza.
– Csak nem boltot akar nyitni a környéken?
Erre majdnem elnevettem magam, de sikerült visszafognom a vidámságomat. Elmagyaráztam neki, hogy időnként teszteket készítek, és jó lenne kamerázáskor egy kis állvány, amire a PDA-t fel tudnám tenni. Láttam az arcán a megkönnyebbülést, és készségesen elém rakta a kirakatban lévő üres állványokat. Kiválasztottam egyet, ami legjobban megfelelt elképzeléseimnek, ez éppen egy vitorlás hajót ábrázolt. Hazaérkezvén egy kis fazonigazítást hajtottam végre, a vitorla tetejét levágtam, így a PDA hátulját kisebb mértékben takarja.

tarto

"a megnyesett vitorlás "

Végre elkészültem a rám eső résszel. Közben barátaim is jelentkeztek, hogy ők is megoldották feladatukat. Az elektronikus szakember összehozta, hogy a forgató állványom gombnyomásra, 10 fokonként forduljon körbe. A flash-es ismerősöm pedig egy bögre (ez volt a PDA dublőr) segítségével kísérletezte ki a forgatás programját.

dublr_bgre

"a dublőr"

Miután mindezeket összerendezgettem, beállítottam, megindulhatott a fotózás folyamata. Készítettem a készülékről egy csomó képet, ezekből pedig ki lett alakítva a forgatható PDA flash animáció.

36_kepek

Nem olyan profi a végeredmény, mint a „nagyoké", de azért szépen szemlélteti a készülék formáit. Az egér jobbra, illetve balra csúsztatásával lehet megforgatni a készüléket.
Íme az eredmény:

A következő tesztemnél is megpróbálom alkalmazni ezt a módszert, a készülékek jobb külalaki megismertetésének érdekében.

Vélemény, hozzászólás?