A Huaweinek köszönhetően ismét az okosórák egy új példányával volt dolgunk. Hogy úgy mondjam, a készülék érdekes. Hogy megtudd miért mondom ezt, olvasd el a tesztet róla.
Anélkül, hogy megbántanám kedves hölgy olvasóinkat szeretném idézni a KFT zenekar örökzöld slágerének refrénjét:
“Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták”
Valahogy ez jutott eszembe amikor visszaadtam a Huawei Talkband B2-t, de menjünk szépen sorjában. Körülbelül fél évvel ezelőtt járt nálunk az előd a B1. Pár napot volt szerencsém nyomkodni, de nem kötöttünk túl nagy barátságot. Akkor azt gondoltam, hogy az én fülem nem passzol a készülékhez de rá kellet jönnöm, hogy én voltam a béna. Szégyen ide, szégyen oda de be kell vallanom, a vége felé már kitanultam, hogy mi a trükkje. Nehéz volt hozzászokni a “pánt” nélküli füleshez.
Külcsín
Nagyon meglepődtem amikor kivettem a dobozból a készüléket. Egy igazán impozáns, arany színű headsetbe épített órát avagy órába épített headsetet kaptam – attól függ hogy nézzük. Vékony, elegáns bőr szíjjal, melyet igen tág keretek közt lehet állítani. Ez hatalmas előny az eddig tesztelt hasonló eszközökhöz képest.
A legtöbbjük nem támogatja a férfi méretű csuklót azaz nem lehet biztonságosan hordani. A megfelelő méret beállítása után fel is csatoltam és az első benyomásom az volt, hogy nagyon kényelmes. Nem nyom sehol, pontosan felfekszik a csuklómra.
Ahogy elkezdtem hordani, arra lettem figyelmes, hogy sokan megnézik az eszközt. Sokan megkérdezték, hogy micsoda az ott csuklómon.
Ha kivesszük a headsetet a helyéről akkor a dokkoló egy kicsit műanyag hatású karpereccé változik, de nem zavaró. Az óra “üvege” is az arany színt hangsúlyozza, a kijelzőn lévő számok fehér színűek. A nálunk járt példányon, mintha egy védőfólia is lett volna. A kijelző egy 0,73 colos POLED kijelző mely 128X88 pixelt tud megjeleníteni. A készülék tokozása megfelel az IP57-es szabványnak – ki akar egy bőrszíjas órával 30 percet eltölteni a víz alatt? A fehér és a fekete verziók egyébként műanyag szíjjal kaphatók így nyer értelmet a csepp és porállóság.
Az egyetlen gomb is arany színű így nem üt el az összképtől. Nyomáspontja pont megfelelő és kényelmesen elérhető. Összességében egy igen elegáns és különleges eszköz ez a B2. Az a fajta, amit bátran fel lehet venni elegáns helyre is, de a mindennapokban ugyanúgy bátran hordható. Akár színházba, akár tárgyalásra, irodai környezetbe. Persze, az analóg óra fanok joggal jönnek azzal, hogy össze sem lehet hasonlítani egy Jaeger-LeCoultre Reverso-val. 🙂 Ez természetesen igaz. Akkor térjünk át a dalban említett állítás másik felére, hogy “szépek és buták”.
Szoftver
A talkband B2 is mint szinte minden “wearable device” önmagában kevéssé életképes. Minden információt a telefonról vesz. A Huawei saját szoftvere a Huawei Wear. Gyorsan letöltöttem a Play áruházból és telepítettem – a kapcsolódás viszonylag gyorsan ment. A készülék alkalmas a különböző aktivitások mérésére, a telefonálás mellet. Tudja mérni a lépéseket, a futást, természetesen az alvási ciklust és az elégetett kalóriát is.
Ezen kívül még alkalmas lehetne a telefon kameráját kezelni és képet készíteni, valamit a telefon távoli megcsörgetésére is. Elvileg az egyetlen gomb dupla megnyomásával jönne elő az asszisztens funkció de ez sem működött ahogy a fényképező kezelése sem, ugyanis ha fotózni akartam vele, akkor nyitotta meg az asszisztenst. Reméljük ezt a szoftverfrissítés majd megoldja. A telefonon futó szoftver által tárolt adatokat megoszthatjuk másokkal, illetve különböző fitness szolgáltatásokkal is.
Híváskezelés
Az aktvitás mérésen kívül a bluetooth headset funkció ami miatt érdemes lehet megvenni ezt a készüléket. A bejövő hívás fogadása nagyon egyszerű. A headsetet csak ki kell emelni a bölcsőből a két gomb megnyomásával és mire behelyezzük a fülünkbe már fel is épült a kapcsolat.
Akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Tükör előtt kellett pozicionálnom, pontosítanom a helyét a headsetnek, mivel sehogy nem találtam elég stabilnak. Az irodában ülve vagy sétálva még csak-csak stabil, de futás vagy egyéb munka közben nem elegendő a rögzítés. Pár nap alatt ugyan meg lehet szokni, de soha nem lesz olyan stabil mint egy fül mögé akasztható headset.
A másik nagy hibája, hogy nem szeretik, ha magára hagyják, azaz ha hatókörön kívülre kerül a telefon. Az újracsatlakozás bizonytalan. Volt olyan eset is, hogy se a telefonon se a headseten nem volt hang. Ekkor kezdődik a bénázás a gombokkal. Továbbá nincs jó barátságban az autós kihangosítóval sem. Persze ha van bluetooth headset akkor minek a kihangosító … 🙂 A hangminőség nem rossz. Nem panaszkodtak a másik oldalon, de néha nagyon tompán és torzítva hallottam a hívott felett. Ami még fontos lehet, hogy a készülék csak az Android 4.0 illetve IOS7.0 fölötti verziószámú rendszerekkel hajlandó csak együtt működni.
Akkumulátor
A készülékben egy 95 mAh-s akkumulátor van, amit a headset hátsó oldalán lévő microusb porton lehet tölteni. Elvileg 6 napot bír egyetlen töltéssel és 14 nap a készenléti ideje, de valóságban 3-4 nap után ismét tölteni kell. A gyártó szerint viszonylag gyorsan 1,5 óra alatt feltölthető, de döntse el mindenki maga, hogy egy 95mAh akksit másfél órán keresztül tölteni normális-e. 🙂
Összesítés
Összességében a szóban forgó Huawei termékén látszik, hogy a gyártó fejlődik. Odafigyel a többnapos akksiidőre – igen szomorú, de ma már ez is erény – a kényelmes kialakításra és a megfelelő anyaghasználatra is. Próbáltak egy funkciókban elfogadható ketyerét kiadni, ami részben sikerült, részben pedig nem – pl a fényképezés képtelensége. Jó tanulópénz a gyártóknak, de sajnos ezt a vásárlók fizetik meg. Elegáns, kissé túl nőies, de végső soron egy kellemes megjelenést kölcsönző ketyere. Kizárólag annak ajánlom, akinek csupán annyi elvárása van egy ilyen eszközzel szemben, hogy “felteszem, és megy”. Komolyabb felhasználók maradjanak a Pebble változatainál, vagy netán az Android Wear rendszert futtató óráknál.
A tesztkészüléket köszönjük szépen a Huawei magyarországi képviseletének. Hasznos tapasztalat volt ez mindnyájunk számára.
Legyen szép napotok!
Legutóbbi hozzászólások