A Samsung negyedik Foldja került hozzánk tesztelésre, így volt alkalmunk alaposabban átnézni, mit is rejt a burkolat. Felületeit és kijelzőjét alaposan átnéztem mikroszkóppal, és belsejébe is bekukkantottam röntgen segítségével. Úgy gondoltam, érdemes összehasonlítani elődjével a Fold 2-vel, mennyit is fejlődött a hajlítható technológia a két generáció alatt.
Nemrég olyan hírek keltek szárnyra, melyek szerint a Samsung nagyon hisz a hajlítható telefonokban, és jóslata szerint 2025-re a Galaxy Z széria eladásai túlszárnyalják Galaxy S szériát. Persze nem alap nélküli ez a kijelentés, a tavalyi Galaxy Fold 3-ból és Flipből az előző év végéig hétmilliót adtak el, ami több mint 300 százalékos növekedést jelent. Lássuk, a Fold 4 mit tesz hozzá ehhez a törekvéshez.
Külcsín :
A termék kicsomagolása nem okozott túl nagy élményt, a telefonon kívül SIM tű és adatkábel volt benne, a töltő a gyártó „jó” szokása szerint ezúttal is kimaradt. Mindkét Fold kiváló minőségű alumínium keretet kapott, elöl hátul Gorilla Victus+ védi a Fold 4-et, míg a Fold 2-t a Victus. A Fold 4 súlyát sikerült csökkenteni, így 263 grammos lett, a Fold 219 grammal nehezebb ennél. Mondjuk ahhoz képest nem is tűnik nehéznek a két telefon, hogy a megtalálható a bonyolult nyitó mechanika benne, miközben a most megjelent Iphone 14 Pro Max csak 23 grammal nehezebb. A Galaxy Fold 4 elődjeihez képest kissé szögletesebb dizájnnal érkezett, de ez inkább kézbe véve érezhető, mivel a szögletes élek simulnak annyira kezünkbe, mint elődje (balra Fold 2, jobbra Fold 4).
A következő ábrán a Galaxy Z Fold 4 mellé tettem néhány hajlítható telefont külső méreteikkel.
A fenti ábrán jól látható, hogy a Huawei P50 Pocket és Samsung Galaxy Flip 3 felépítéséből adódóan jóval hosszabb készülékházzal dicsekedhet, mint a két Fold. A Fold 4 káváit is megmértem, a jobb oldali 3,5 milliméterrel átlagos méretűnek számít, ám a bal oldali, amely alatt a mechanika bújik meg, messze elüt az összes ma gyártott telefontól. A következő képen egymás mellé tettem egy hagyományos Samsung telefon és két Galaxy Z Fold kinagyított és megmért káváit. A két Fold orbitálisan nagy kávákkal rendelkezik, viszont biztató, hogy a Fold 4 káváit a kettes széria megjelenése óta sikerült négy milliméterrel csökkenteni. Kiváló mérnöki teljesítmény, igaz hogy a fizikát nem lehet legyőzni, és az elnyűhetetlen mechanikának, amely rengeteg alkatrészből áll, jókora helyre van szüksége, de az innovatív megoldásokkal csökkenthető szélessége.
A következő táblázatban összegyűjtöttem néhány telefon kávaszélességének mérési eredményét és szélességi sorrendbe rendeztem.
Nem véletlenül került a két Galaxy Z Fold a lista végére, még a jó öreg Samsung Galaxy Note majdnem 6 milliméteres kávaszélességét is sikerült megelőzniük. Viszont ha más szemmel nézzük a dolgokat, megdöbbentő, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül a telefonos technológia, a mai mérnököknek sikerült bezsúfolniuk egy bonyolult mechanikus szerkezetet az alig több mint, 6 milliméteres káva alá. A következő kép jól szemlélteti, mennyivel laposabb, kisebb térfogatú az új mechanika (jobb oldalon a Fold 4).
Habár az új dizájnnak ára is van, összecsukott állapotban a Galaxy Fold 4 esetében valamivel nagyobb a rés a két kijelző között. Röntgennel átvilágítottam a zsanérokat, így láthatóvá válik, hogy sikerült egyszerűsíteni az újabb zsanért, ugyanis kihagyták a fogaskerekeket, csökkentve ezzel annak súlyát és alkatrészeinek számát.
A következő ábrán a Galaxy Z Fold 2 és Fold 4 alsó és felső káváinak méretét hasonlítottam össze. Két generáció elteltével egy millimétert tudtak csökkenteni a felső és alsó kávákon.
A kávák határozzák meg a telefonok kijelző-képernyő arányát, amelynek értékét a következő táblázatból tudhatjuk meg. Mivel a külső képernyőt használjuk legtöbbet a hosszirányban hajlított telefonoknál, úgy gondoltam, igazából ez határozza meg a legfőképpen a felhasználói élményt, így a kiértékelésre ennek a kijelzőnek a kijelző-képernyő arányát használtam összehasonlításra.
A Galaxy Z Fold 2 és Fold 4 nem teljesít jól ebben a versenyben túlzottan széles káváival. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kinyitott Foldok kijelzői mennyire töltik ki a rendelkezésükre álló helyet. Méréseim szerint a Fold 4 83,6%-ban, míg a Fold 2 88,78%-ban, ami kb. 5% különbséget jelent a két telefon között.
A Fold 4 külső kijelzője 2 mm-rel rövidebb, és 3,5 mm-rel nagyobb szélességgel bír, mint a Fold 2. Jó döntés volt egy kicsit csökkenteni a készülékház hosszúságán, furcsán néz ki, tv távvezérlőre emlékeztet ez a megjelenés, ezzel egy kicsit javult a Fold 4-nél az arány, de lehetne még rajta javítani egy pár milliméterrel. A konkurensek felfigyeltek erre a hiányosságra és hajlítható telefonjaiknak normál szélességű kijelzőt terveztek. A szélesség növelése jót tett a gépelési magabiztosságnak, ha nem is oly mértékben javult a gépelési élmény, mint az átlagos kijelzők esetében, de sokat javult a Fold 2-höz képest, amelynek külső kijelzőjén kínszenvedés a gépelés. A belső kijelző képernyő oldalarányainak változása nem sokat javított a használati élményen, ugyanis a filmek továbbra is csak keskeny csíkként jelennek meg középen, alul-felül jókora fekete csíkkal. A netezéshez pedig teljesen megfelelő a Fold 2 vagy Fold 4 kijelzője is. A két telefon kameráinak magasságát is megmértem, vagyis hogy mennyire emelkednek ki a hátlapi felületből.
A táblázat mutatja, hogy megtermett kitüremkedés került mindkét telefon hátlapjára, bár annak fényében, hogy a Galaxy Z Fold 4 fotózási képességei jelentősen javultak elődjéhez képest, elnézőbbek lehetünk jelentős méretével szemben.
Kíváncsiságból a kamera kitüremkedéseket is röntgennel világítottam át.
A két Galaxy Z Fold jobb oldala nagyon hasonló, itt található a bekapcsoló gombbal egybeépített ujjlenyomat olvasó és a SIM tálca is. Annyi különbséggel, hogy a Fold 2-nek lent, míg a Fold 4 esetében fentre helyezték el.
Megmértem bekapcsoló gombjaik távolságát a készülékház aljától. A Fold 4-en két milliméterrel lejjebb került a gombja, így mindkettő kényelmesen elérhető. Készítettem egy táblázatot is, amelyben összehasonlítottam más telefonokkal ezen értékeket.
A Fold 4 felső részét kicsit módosították elődjéhez képest, az antennaszigetelő csíkok helye megváltozott, több mikrofont kapott, és az apró hangszórónyílásokból is több van rajta (balra Fold2, jobbra Fold 4).
A telefonok alján csak egyetlen különbség látható, a Fold 3 néhány lyukkal többet kapott elődjéhez képest, az USB-C port mindkettőnél itt található.
A nyitási szögeik továbbra is fokozatok nélkül állíthatók, így praktikus felhasználási módok nyílnak meg tulajdonosaik előtt.
Sok vásárlót riaszt el a kinyitott kijelző közepén húzódó hajtogatási bemélyedés, nem tudják elfogadni, hogy a kijelző felülete nem egyenes. Néhány gyártónak sikerült csökkenteni mélységét, ami kellemetlen a Samsungra nézve. A gyártó arra hivatkozik, hogy a nagyon kis hajlítási rádiusszal szerelt kijelzővel tudják csak garantálni a vízállóságot. Összehasonlítottam a Fold 2 és Fold 4 kijelző bemélyedését, és a Fold 4-ét szélesebbnek és mélyebbnek találtam.
Szeretném hozzátenni, hogy a kijelző bemélyedése teljes mértékben megszokható, mivel a telefont szemből nézzük, teljesen eltűnik szemünk elől. Inkább az S Pen használatakor kényelmetlen a használata, amikor a toll hegye belefut az „árokba”. A Fold 4 képes kezelni az S Pent, amely tollat már ismerhetjük a Note és Ultra sorozatból, de sajnos a Fold 2 nem kapta meg ezt a jó kis funkciót. A legfontosabb tulajdonság, amiben a két telefon különbözik, az a vízállóság, a Galaxy Fold 2 nem vízálló, míg a Galaxy Fold 4 IPX 8-as tanúsítvánnyal rendelkezik, amely garantálja, hogy víz nem jut be a telefonba, viszont a porállóságot nem tudták megoldani a mérnökök. Mindkét telefonban aprócska kefékkel védekeznek ellene, de ez még nem garantálja a por teljes kizárását. Kicsit kukkantsunk be röntgennel megint a két Foldba, és hamar kiderül, hogy az újonc komolyabb lineáris rezgőmotort kapott, amely jelentősen javít a rezgés minőségén.
Az akkumulátorok teljesítménye is változott, az újabb Fold 100 mAh-val kisebbet kapott, bár ez az üzemidőn nem érezhető, mivel az újabb generációs proci kevesebbet is fogyaszt.
A töltési teljesítményen viszont nem sikerült a Samsungnak változatni, maradt a 25 Wattos gyorstöltés. Kezd kissé kellemetlen lenni, mivel a konkurencia már 120 Wattnál jár. Érdekes módon a mérnökök nem használták ki a kétfelé osztott akkumulátor előnyét, ami segíthetné a gyorstöltés felpörgetését. Belinkelek egy videót, amelyben láthatjátok, mennyire komolyan veszi a Samsung a hajlítható telefonok tesztelését.
Kijelző:
A két telefon kijelzőinek felbontása kissé eltér.
A Fold 2 megjelenítőjének mérete nagyobb, ennek ellenére kevesebb pixelt kapott külső és belső kijelzőjére egyaránt. Abban viszont megegyeznek, hogy mindkettőbe Dynamic AMOLED megjelenítő került beépítésre, mely HDR10+ kompatibilis. A Fold 4 külső és belső kijelzője is 120 Hz-es képernyőfrissítéssel rendelkezik, a Fold 2-nél csak a belső kijelzőbe jutott a gyors képernyőfrissítésből, a külső csak 60 Hz-es lett. A következő képen mikroszkóppal készítettem képet a két Samsung Z Foldról és a Huawei Mate XS kijelzőjéről.
A fenti képeken jól látható, hogy a kínai telefon más pixelelrendezésű kijelzőt kapott, mint koreai társai. A Huawei telefonja a BOE cég OLED gyártmánya, míg a Samsung a gyémánt elrendezésű AMOLED-et házon belül gyártotta le telefonjaihoz.
Kapunk kékfény szűrőt a kijelzőhöz, amit időzíthetünk is, valamint négy színmódot is beállíthatunk, amelyből az egyiket saját ízlésünkre szabhatjuk. Választhatunk a 60 és 120 Hz-es változó kijelző frissítési ráták közül. A Dynamic AMOLED a hibrid-oxid és polikristályos technológiát alkalmazza, ami lehetővé teszi az alacsony frissítési gyakoriságot és a zökkenőmentes váltást a nagyobb frissítési rátára.
A Samsung kijelzői jelenleg a legjobbak, a Fold 4 ebből is a csúcsot kapta meg, amely orbitálisan nagy fényerővel és kiváló színhűséggel rendelkezik, ezzel szemben a Fold 2 fényereje jóval gyengébb, de képminősége ennek ellenére prémium, tehát nincs oka szégyenkezésre.
Összegzés:
A Samsung Galaxy Fold 4 kiváló hajlítható telefon, véleményem szerint a gyártó kihozta belőle a maximumot. Kiváló minőségű készülékház, strapabíró alumínium kerettel, Victus+ üveggel, csúcsminőségű kamera lencsével. Hajlító mechanikája kiállja a 200 ezer hajlítást, masszívnak tűnik hajtogatásakor, a kijelző rétegei közé berakta a vékonyka hajlítható üveget (UTG), ami elősegíti a megjelenítő hosszú élettartamát. Kijelzőjének minősége példás, nincs olyan erős kinti fény, amely zavarná megjelenítését. Súlya nem kedvez a hosszan kézben tartásnak, de egy férfi könnyen megbirkózik vele. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a vízállóságot is tudta biztosítani a gyártó, és ez a bravúr eddig egyetlen hajlítható telefont gyártó vállalatnak sem sikerült.
A telefon azért közel sem hibátlan, lehetne szélesebb a készülékház becsukott állapotában, segítve ezzel a sikeres szövegbevitelt, használhatóbb lenne, ha képernyőjének oldalarányi hasonlítanának egy átlagos mai telefonhoz. Ezt már több gyártó is meglépte, így itt az ideje ezen is elgondolkodnia a Samsungnak. Ne feledkezzünk meg a kinyitott kijelzőről sem, amelynek közepét átszeli a nem túl elegáns bemélyedés, mert annak ellenére, hogy használat közben nem okoz gondot, mégis sok vásárlót riaszt el a terméktől. Remélhetőleg a következő Foldnál már sikerült a bemélyedésmentes kijelzőt és a vízállóságot egyszerre kivitelezni. Az igazi nagy durranás az lenne, ha még az S Pen is bekerülhetne a készülékházba, és nem külön tartozékként kapnánk meg. A Samsung Galaxy Z Fold 4-et hibáival együtt is jövőbemutató terméknek tartom, hiszen nagyon hatékonyan használható a mindennapokban. A telefonok jövőjét jelenthetné, ha az olcsóbb telefonok gyártásánál is alkalmaznák a belső kijelző erősebb védelmét és a zsanéros technológiát.
Legutóbbi hozzászólások