Samsung Galaxy SIII mini teszt – A kisebbik “S”

Szerző:

logoHa az ember telefont vásárol, akkor nem mindenkinek jöhetnek szóba a hatalmas méretű készülékek. Ezt a Samsung is észrevette, és már nem gondolják úgy, hogy az erősebb készülékhez hatalmas kijelző is kell. Ezzel sok ember kívánságát teljesítették, hiszen régóta igény van erre a kategóriára. Az viszont bármilyen utánaolvasás nélkül feltételezhető, hogy a hardver nem lesz annyira erős, mint a nagytestvérnél. Akkor tehát mégis hova tartozik?

A készülék egy közepes méretű dobozban érkezett, melyben a telefon, egy micro USB töltő és egy „agybadugós” headset volt. Nagy örömömre azonban nem csak a készülék gyári tartozékait kaptuk tesztelésre, hanem két eredeti tokot is. 

 

A külső már ismerős

A külső terén a Samsung maradt a jól bevált receptnél, és kisebb áttervezésekkel ugyan, de az SIII mini megkapta az SIII külsejét. Ez abszolút pozitív, hiszen ez már egyszer sikert aratott, ami nem is csoda, mivel egy szép eszközről beszélünk. Hozzánk a fehér variáns jutott el, ami már csak azért is örömre adott okot, mert a családban van egy fehér darab a nagytestvérből, ami így kitűnő összehasonlítási alapnak bizonyult.

 

DSCF8780

 

A készüléket körbevizslatva legfelül egy szabványos Jack csatlakozót, alul egy micro USB portot és a mikrofont, míg két oldalt a megszokott hangerő fel/le és bekapcsoló gombokat találjuk. Ezeket a Samsung Galaxy SIII-ból már ismert ezüstös, ugyanakkor szálcsiszolt hatást keltő műanyag keret fogja közre.

 

DSCF8811

 

Ennél érdekesebb viszont az előlap. Itt helyezkedik el ugyanis a 4” méretű kijelző, amely Super Amoled technológiájú, és WVGA azaz 480×800 pixel felbontású. Ez a panel nyilván nem DPI bajnok, de itt nem is ez volt a cél. Arra a feladatra amire készült tökéletesen megfelel. Lévén, hogy Super AMOLED panelről van szó, a színek ragyogóak  a fekete valódi fekete, a betekintési szög pedig azért csak 180°-os, mert a hátlapon nem látunk át. J A Subpixel elrendezés a már jól ismert Pentile Matrix, amit sokak nem szeretnek. Ez RGBG szubpixel elrendezést jelent, amit ugyan így olcsóbb előállítani, mint a Super Amoled Plus megjelenítőket, cserébe viszont a szövegek esetén recés éleket kaphatunk. Tapasztalatom szerint amíg erről valaki nem tud, addig észre sem veszi, annyira leveszik a lábáról a szemkápráztató színek és a hatalmas kontraszt.

 

DSCF8793  DSCF8792

Samsung Galaxy SIII (fent) és Samsung Galaxy SIII mini (lent)

 

Egy kicsit kanyarodjunk vissza a mérethez. 4”. Nem túl kicsi az? –Teszik fel sokan magukban a kérdést. Azt kell válaszoljam, hogy nem, bár mint minden ez is felhasználásfüggő. Én jelenleg egy 4,65”-es Samsung Galaxy Nexust használok, és hiába előnyös sok területen ez a méret, mégis van, hogy azt érzem, hogy zavaró. A reggeli ébredés például pont egy ilyen szituáció. Ilyenkor annak örülök, ha meg tudom fogni az eszközt nem hogy még valamit megnyomjak a kijelző bal felső sarkában. Azt vettem tehát észre, hogy egyre többször szívesebben kapom fel a Samsung Galaxy SIII minit, bármilyen feladatról legyen is szó. A kisebb kijelzőméretnek vannak azonban más előnyei is. A mai okostelefonok fogyasztásának a legnagyobb részét a kijelzők teszik ki. Így tehát minden tized hüvelykkel komoly mennyiségű energiát lehet megtakarítani. Aztán itt van a sebesség is, ami inkább a képpontok számával van összefüggésben. Minél kevesebb képponttal kell ugyanis számolnia a rendszernek, annál gyorsabb lehet ugyanazzal a hardverrel. A kijelző méretének csökkentése tehát egy valamit valamiért viszonylatú játék, amiben nem biztos, hogy veszít a mini. A panelt egy erős Gorilla Glass üveg védi a sérülésektől.

 

DSCF8762

 

A kijelző felett a másodlagos kamera, a telefon hangszóró és a közelség érzékelő kapott helyet, míg alatta a fizikai home gomb, és mellette a két , már jól megszokott kapacitív gomb található. Ezek érzékenységével teljesen elégedett voltam. A home gomb fizikai kialakítását rövid ideig szoknom kellett, és nem igazán értem, hogy miért van erre még mindig szükség, amikor a Nexus eszközökön már bizonyított a kijelzőn megjelenő virtuális navigációs sáv. Amit még nagyon hiányoltam az előlapról az az értesítési LED. Nagyon hasznos tudna lenni, hogy csak messziről ránézek a telefonra és tudom, ha jött értesítésem, és azt is tudom, hogy milyen típusú, így ha nem akarom, akkor nem ébresztem fel ehhez a telefont.

 

DSCF8813

 

DSCF8823

 

A hátlapon egy picit változott a felállás, ami a kamera körüli szervek elhelyezkedését jelenti. Az 5 Megapixeles kamera mellől alulra költözött a LED vaku. A hátlap anyaga olyan mint a nagytestvérnél. Ez kellemes fogást biztosít egészen addig, amíg el nem kezd izzadni a tenyerünk, akkor ugyanis csúszós lesz, és csúnyán is fog mutatni. Ennek a hátlapnak van sajnos még egy hátulütője, mégpedig az, hogy nagyon könnyen karcolódik. Ez természetesen elkerülhető különböző tokokkal, amit a legtöbb ember amúgy is megvásárolna eszköze védelmének érdekében. Azt viszont ki kell emelnem, hogy ebben a kategóriában sokkal elfogadhatóbb ez a hátlap, mint az abszolút élvonalban.

 

DSCF8815

 

A hardver meglepően erős

Elérkeztünk ahhoz a részhez, ahol kiderül, hogy mivel is kevesebb a Samsung Galaxy SIII mini, mint a Samsung Galaxy SIII. Az eszköz lelkét egy ST Ericsson NovaThor U8500SoC alkotja, amely egy kétmagos, magonként 1GHz-es processzort és egy Mali-400-as GPU-t jelent, melyet 1GB RAM-mal támogattak meg a koreai mérnökök. Ez papíron nem hangzik olyan fényesen, mint amennyire valójában az. Itt jön az, amit fentebb írtam: nem egy HD kijelzőt kell meghajtania ennek a vasnak, így meglehetősen fürgére sikeredett az SIII mini. Bőven túlteljesítette minden elvárásomat, noha az Android 4.1.1-es Jelly Bean kódnevű verziója fut rajta, ami engedett következtetni, hogy nem lehetnek bajok a sebességgel. A nagyon teljesítmény igényes feladatokat leszámítva nem tapasztaltam semmilyen nemű akadást. A közepesen erős hardverigényű játékok sem jelentenek gondot, így a Real Racing 2 például tökéletesen játszható sebességgel futott. A rendszer olyan szinten sima működésre képes, ami nagyon megközelíti a Samsung Galaxy Nexus-on általam tapasztalt sebességet. Bravó Samsung!

 

Screenshot_2013-02-21-00-41-14 Screenshot_2013-02-21-00-41-55 Screenshot_2013-02-21-00-44-57

 

Screenshot_2013-02-21-00-48-10

 A képek kattintásra nagyíthatóak

Belső tárhelyből 8GB került a készülékbe, ami ha nem szeretnénk nagyobb játékokkal játszani, akkor bőven elég. A memória tovább is bővíthető akár 32GB-ig microSD kártyával, ami örvendetes.

 

Szoftver: Samsung érzés mindenütt

A Samsung a már jól megszokott módon itt is a Nature UX nevezetű felületet vetette be, noha azt egy picikét átszabták. Aki használt már Samsung Galaxy SIII-mat, vagy Note II-t az garantáltan mindent megtalál a menüben, és ez így is van jól, hiszen itt semmilyen csorbát nem okoz a „miniség”. A Nature UX egy jól használható egységes felület, ami már több modellen bizonyított, így emiatt nem kell fájjon a feje a kedves vásárlóknak.

 

Screenshot_2013-02-20-16-59-32 Screenshot_2013-02-20-17-01-53 Screenshot_2013-02-20-17-00-28

 

A gyári Androidhoz képest rengeteg helyen találunk módosításokat. Talán találóbb volna úgy írni, hogy szinte nincs olyan pont, ami egy az egyben a gyári Androidból megmaradt volna.

 

Screenshot_2013-02-20-17-00-02 Screenshot_2013-02-20-17-00-45 Screenshot_2013-02-20-17-01-31

 

A csúcsvonal modelljeiből számos alkalmazás ismerős lehet. Ilyen az S tervező, S voice, ChatON, vagy akár a Game Hub. Sokak örömére kapunk FM Rádiót is.

 

Screenshot_2013-02-20-17-06-16 Screenshot_2013-02-20-17-04-04 Screenshot_2013-02-20-17-03-48

 

Kamera: ezt a ziccert kár volt kihagyni

Attól, hogy egy telefon kis méretű, még ugyanúgy szeretnék az emberek fotózásra használni. Ezt a jelek szerint a Samsung mérnökei is nagyon jól tudják, hiszen sikerült egy olyan kamerával kiadniuk az SIII mini-t, ami remek minőségű képeket készít nappal. A modul maximálisan 5 Megapixeles felbontást képes kipréselni magából, ami viszont sokkal fontosabb, az az, hogy az elkészült fotók minősége nagyon jó. A zajszint viszonylag alacsony, viszont szerencsére e mellett sem mossa szét a képet a zajszűrő algoritmus. Eredményképp jó vonalélességű, részletgazdag, szép színű, és megfelelő dinamikatartományú fotókat kapunk.

 

DSCF8814

 

A fotók elkészülésének sebességén ugyan lenne mit csiszolni, de ez egyáltalán nem róható fel hibaként, mert nem ez az eszköz fő profilja. Beállítási lehetőségekkel is ellátták rendesen a masinát: Állíthatjuk az ISO-t, a fehéregyensúlyt, a jelenet típusát, a fókuszálás módját, a fényértéket, vagy éppen effektusokkal láthatjuk el a képet. A fókuszálás természetesen autofókusszal történik, azonban itt fontos megemlíteni, hogy kapunk makro módot is, amit ténylegesen használnunk kell, ha makro fotókat szeretnénk készíteni, mert sima autofókusz módban nem is próbál olyan közelre fókuszálni a kamera. Ez azért meglepő, mert a legtöbb okostelefonnál ez ma már inkább csak prioritásként működik, azaz ha bekapcsoljuk a makro módot, akkor inkább közelre keresi az élességet, ha nem akkor inkább távolra, de mindenképp végigpásztázza a teljes távot. Emiatt érdemes lehet a makro módot a gyorsgombok közé bepakolni, hogy ne kelljen babrálni a menüben, amikor éppen egy sünt támad kedvünk fotózni. Valódi sünt! 🙂

 

20130220_154626 20130220_154048 20130220_153634
20130220_153305 20130220_153150 20130217_121326

A képek kattintásra nagyíthatóak

 

Videózás terén két tényt is szomorúan kellett elfogadnom: ilyenkor nem működik az autofókusz, és a maximális felbontás 1280×720 azaz 720p. Ezt a ziccert pedig kár volt kihagyni, hiszen az emberek nem a videós képességei miatt vesznek Samsung Galaxy SIII-mat, így nem kell saját maguk konkurenciájaként felfogni. Már csak azért is fájó pont ez, mert a felvett videók minősége teljesen rendben van, pont mint a fotók esetében.

 

 

Audio fronton teljes az elégedettség

 

Audio fronton az SIII mini jó teljesítményt nyújt. A gyári lejátszóval is kellemes minőséget lehet elérni, ha átlagos mp3 hallgatásra szeretnénk használni az eszközt. Ha ennél egy kicsit többre vágyunk, akkor a Google Play Áruházból vásárolhatunk számos különböző szoftvert, amik segítségével a lejátszás minősége tovább növelhető (pl.: PowerAmp). Kicsit a mély hangokból keveset kapunk alap beállításokkal, de ez a gyári equalizerrel is feljavítható. A tartozékként mellékelt fülhallgató minősége közepes, így aki szeretné kihozni eszközéből a maximumot, az ennek lecserélésével komoly javulást érhet el. A gyári headset magas és mély hangok terén gyenge picit, amin az equalizer piszkálása sem segít jelentősen, azonban nem egy dobozhangot kell elképzelni. Aki nem audiofil, annak ez fel sem fog tűnni valószínűleg. Külön pluszpont, hogy a headset-en, az adott programtól függően hangerőt állító, illetve számléptető gomb is található, így nem kell a zsebünkből elővenni a telefont ezen funkciók eléréséhez.

 

DSCF8768

 

A gyári zenelejátszó felülete szép, és funkciókban gazdag. Kapunk albumok, előadók és számok szerinti elrendezést, de akár lejátszási listákat is kreálhatunk, ha ahhoz támad kedvünk.

 

Screenshot_2013-02-20-17-04-47

 

A hangminőség a hívások során tökéletesnek bizonyult. Engem is jól hallott a hívófél, valamint én is jól hallottam őt.

 

Videó lejátszás terén hozza a kötelezőt

A videolejátszás a Samsung Galaxy SIII mini-n nem okoz gondokat egészen addig, amíg maximum 720p felbontásról van szó. Az AVI, MP4 és WMV fájlokat simán lejátssza, azonban az MKV fájlokkal már nem tudott mit kezdeni. Ha viszont túllépünk a gyári lejátszó appon, akkor a MX Player nevezetű programmal szinte mindent képesek leszünk lejátszani. A nagytesvérben először bemutatott Pop up play funkciót is megkapta a mini, aminek segítségével a videókat kisebb méretben is lejátszhatjuk, miközben mást csinálunk az eszközön.

 

Internet és adatátvitel: csillagos négyes

Internetezés területén szinte tökéletesnek bizonyult az SIII mini. Az oldalak betöltése kellőképp gyors, a görgetés sem szaggat. Az egyetlen problémát a nagyobb oldalak gyors görgetésekor fellépő jelenség okozhatja, ilyenkor ugyanis egy picit várnunk kell, mire az oldal aktuális részének renderelése megtörténik, azonban ez legyen a legnagyobb baj. Ezen a felbontáson fektetett kijelzőnél még éppen élvezhető a tartalom nagyítás nélkül is. Itt jön viszont egy másik gond, ami nem annyira a böngészés sajátossága, mint inkább szövegbevitelé. Sajnos a gyári billentyűzet gombjai elég picik ezen a kijelzőn, ami miatt sokszor félreütöttem, amit hosszútávon egy billentyűzetcserével lehet orvosolni, melyben megint csak a Google Play áruház lesz segítségünkre.

Adatátvitel terén teljesen elkényeztet minket a Samsung, ugyanis kapunk b/g/n WIFI-t, 4.0-ás verziójú Bluetooth-t, HSPA-t és DLNA-t is. Az NFC sajnos kimaradt, de ezt itt hazánkban nem is nagyon sajnáljuk, hiszen alig lehet még valamire használni.

 

Az akkumulátor átlag feletti

A cikk elején kifejtettem, hogy milyen előnyöket kovácsolhat egy kisebb kijelző az akkumulátoridő meghosszabbításának érdekében. Nem is csalódtam. Lezárt képernyővel, kikapcsolt WIFI-vel és szinkronizációval 9 óra alatt mindössze 6 százalékot merült az eszköz úgy, hogy az energiatakarékos mód ki volt kapcsolva. Ez a teljesítmény jónak mondható, főleg akkor, ha a kijelzőhasználati időt is megvizsgáljuk. Maximumra csavart fényerő mellett 5-6 órát húzott ki a mini, ami tetszetős tekintve azt, hogy maximum fényerőre ritkán kell kapcsolni a képernyőt. Komoly használat mellett természetesen le lehet meríteni ennél hamarabb is, de egy átlagos napon garantáltan nem kell attól félni, hogy nap vége előtt kifogy a telep.

 

Screenshot_2013-02-20-10-06-02 Screenshot_2013-02-18-12-33-10 Screenshot_2013-02-18-16-09-13

 

Gyári tokok: rájuk bíznám a mini-t

A Samsung nagy örömömre mellékelt a készülékhez két gyári tokot is. Az egyik a Protective Cover+, ami egy hagyományos műanyag tok, ami az eszköz hátulját és oldalát körbeveszi, így a kijelzőt leszámítva teljes védelemről beszélhetünk. A kijelzőt csak sima talaj esetén védi a tok a peremeinek köszönhetően, azonban ez tökéletesen elég a mindennapok során. Elég masszívnak látszik tőle az SIII mini, én simán rábíznám a védelmét az eszköznek.

 

DSCF8771

 

DSCF8772

 

A másik tok a nagytestvérre is kapható Flip Cover, amelyet inkább nem is toknak neveznék. Ennek használatakor ugyanis az eredeti hátlapot le kell vennünk a készülékről, és ennek a helyére lehet felpattintani a Flip Covert, ami viszont a kijelzőt is védi. Ezen megoldás használatakor viszont a masina oldalsó kerete nincs teljesen védve. Mind a két védőtok kellemes és biztos fogást biztosít, viszont a Flip Covert egy picit szokni kell a felhajtható fedlap miatt.

 

DSCF8766

 

DSCF8767

 

Kinek ajánlanám a Samsung Galaxy SIII mini-t?

A Samsung Galaxy SIII mini mindent összevetve egy remek készülék. Akinek kompakt méretű eszközre van szüksége annak mindenféleképp jó választás, főleg ha szeretné, hogy ilyen kis helyen egy jó kamerát is hordozzon magával egy stílusos készülékházban. Zene- és videólejátszásban is jól teljesít, böngészni is kiváló. Mindenki nyugodt szívvel választhatja, akinek nem az a célja, hogy az éppen aktuális legbivalyabb hardver legyen a zsebében.

 

 

A készüléket a Samsung Magyarország biztosította, melyet ezúton is köszönünk!

1 hozzászólás a cikkhez

  1. Gergely Csilla szerint:

    nagyon szép kis telefon okos megbízható egyszerűen csodás ékszer 🙂

Vélemény, hozzászólás?