Az idei teljes Samsungos óratermést „leszüreteltük” a Pro és normál verzió formájában is. A két óráról a tudnivalókat egyetlen tesztben sűrítettem össze. Szokás szerint alaposan átnéztem külsejüket és belsejüket egyaránt, ebben segítségemre volt egy röntgen gép és mellé egy erős mikroszkóp is.
A Samsung okosóra gyártásban mindig is a legjobbak között volt, és ez ma is így van. A tavalyi évig még igyekeztek saját oprendszerükre, a Tizenre hagyatkozni, de végül elszánták magukat és áttértek a Google által preferált Wear OS-re, amelyet szoftveres szakembereik saját ízlésükre formáltak. Ezzel a húzással olyan programboltot is kaptak, amelynek választékát a Tizenes progik mennyisége még csak meg sem tudta közelíteni.
Külcsín:
Mindkét óra hosszúkás dobozban érkezett, amelyekben egy USB-C kábel és a vezetéknélküli töltőfej található. A töltőfej vége Type-C-s, így bizony olyan töltőfejet kell keresnünk, ami támogatja ezt a formátumot.
A Samsung sportos, könnyed megjelenést igénylő vásárlóinak elkészítette a Watch 5-öt, amely lekerekített üveget és vékony óratokot kapott. Az elegánsabb órák kedvelőinek készült a Watch 5 Pro, amely robosztusabb titánium házzal és lekerekítés nélküli üveggel érkezett.
Az Pro változat titánium óratokja kissé túlnyúlik az üvegen, ezzel védve az üveget. A Watch 5 üvege szabadon áll, és alumínium óratok öleli körbe.
Mindkét órát zafírüveg védi, ami jelent némi biztonságot, hogy nem könnyen karcolódnak meg. A következő táblázatból kitűnik, hogy a zafír jelentősen strapabíróbb, mint pl. a Gorilla Glass üvege. Mondjuk arra azért kíváncsi lennék, hogy a Samsung valódi zafírüveget használ-e, vagy valami saját fejlesztésű „majdnem” zafír üveget, mint az Apple, amely váltig állítja, hogy zafírüveg borítja telefonjainak kameráját, de a karctesztek szerint jóval gyengébb annál.
A két órát átvilágítottam röntgennel, és egymás mellé tettem, így belenézhetünk belsejükbe, hogy miben is különbözik felépítésük.
A fenti kép alapján látható, hogy azonos hangszórókat kaptak, és ezeket telefonálásra is használhatjuk. Függőleges irányú rezgő motorokat kaptak, a Watch 5 Pro rezgőmotorja valamivel nagyobb. Az is jól látható, hogy a Watch 5 Pro nagyobb akkumulátorral dicsekedhet, mint sportos testvére, a Watch 5 Pro 590 mAh-ás, a Watch 5 pedig 410 mAh-ás akkumulátort kapott. A Watch 5 Pro ezzel kb. két és fél napot, a Watch 5 pedig kb. 1,5 napot bírt ki nálam. Az órák gombjai hosszúkás lekerekített formájúak, a gyártó nem törekedett egyedi korona létrehozására, pedig jó lett volna valamivel pótolni a forgatható keretet (lünetta), amely sok embernek nőtt a szívéhez és egyedivé tette a Samsung óráit.
Más gyártók, mint például a Huawei, igyekeznek kiemelni órájukat valamilyen érdekességgel, így motoros haptikus visszajelzésű koronát építettek az óratokba. A következő képen egymás mellé tettem a Samsung Watch 5 Pro gombját és a Huawei Watch GT 3 Pro koronáját.
Röntgen segítségével a gombok belsejébe is bepillantást nyerhetünk.
A két óra teljes röntgenképén látható, mennyire más belső felépítésük.
Huawei órája vízszintes rezgőmotort kapott, amely kellemesebb rezgőhangokat produkál. Hangszórójuk ellenkező oldalra került. A Samsung jól kihasználja az óra gombjait, a felső gombra helyezve ujjunkat EKG mérést végezhetünk. Zajmentes, stabil egycsatornás mérést végez, amelyet elmenthetünk pdf formátumban, s így alkalmassá válik egy szakember általi kiértékelésre.
Az alsó és felső gomb együtt alkalmas BIA mérésre (bioelektromos impedancia analízis), képes meghatározni a testzsírszázalékot, vázizom súlyt és még néhány egyéb paramétert is. Az óra gyenge áramot küld bőrünkbe és az ellenállás (impedancia) alapján kiértékelést végez. Így néz ki egy mérési eredmény:
A Samsung Watch 5 és Watch 5 Pro azonos érzékelőket kaptak óratokjuk alsó felületére, amelyek mérik a véroxigén szintünket, a pulzusszámot, valamint a BIA szenzorok is ide kerültek és a vérnyomásunkat is ez a szenzor ellenőrzi. A pontos vérnyomásméréshez rendszeresen kalibrálnunk kell az érzékelőt egy felkaros vérnyomásmérő készülékkel. Nem szabad orvosi pontosságra számítani, de hozzávetőleges adatokat azért szolgáltat a vérnyomásunk állásáról.
Véroxigénszint-mérésüket összevetettem egy ujjon mérő műszerrel és azt tapasztaltam, hogy annál két-három százalékkal, de előfordul az is, hogy ennél még nagyobb eltérést is produkál.
Ez nem szokatlan az órák között, a Garmin Fenix 7-re is jellemző ez a kissé alulbecsült érték. Érdemes lenne még ezen a funkción csiszolniuk a gyártóknak, mivel manapság elég fontos tud lenni ez az érték. Az óratokok 5ATM+ IP68/MIL-STD-810H védelemmel rendelkeznek, ami elegendő védelmet nyújt por ellen. A Samsung külső laborban tesztelte, ahol köbméterenként 2 kg talkumport (maximum 0,05 átmérőjű) fújtak be tesztkamrába két órán át. A vízállóságra 50 métert írnak, ennek ellenére nem alkalmas búvárkodásra, vagy nagy nyomású vízi tevékenységekre. Véleményem szerint zuhanyzást, strandolást és úszást azért kibír mindkét óra. Az órák 20 mm-es szabványos szilikon szíjat kaptak, a Watch 5 hagyományos csatosat, míg a Watch 5 Pro pillangócsatot kapott, amely erős mágnessel záródik. Ez utóbbi használata nagyon praktikus, könnyű a mindennapi használata, és tökéletesen a csuklóhoz lehet méretezni.
Kijelző:
Mindkét óra 1,4 hüvelykes átmérőjű Super AMOLED kijelzőt kapott. Képernyőjük felbontása 450×450 pixel, ami kb. 321 pixel/inch képpont sűrűséget jelent.
A fenti kép mutatja, hogy az órák az RGB S-Stripe alpixel elrendezést használják, ami nem a klasszikus RGB, amelyben a három alapszín egymás mellett van, hanem a piros és a zöld egymás alatt helyezkedik el, míg a kék egy hosszúkás csík mellettük.
A fenti kép mutatja, hogy az órák az RGB S-Stripe alpixel elrendezést használják, ami nem a klasszikus RGB, amelyben a három alapszín egymás mellett van, hanem a piros és a zöld egymás alatt helyezkedik el, míg a kék egy hosszúkás csík mellettük.
Összegzés:
A Watch 5 óratokja könnyű alumíniumból készült, ami a Samsung szerint egy speciális ötvözet, amely strapabíróbb, mint a hagyományos, míg a Watch 5 Pro igazi prémium óratokot kapott, amely titániumból készült, ez jó pont. Mindkettő zafírüveggel dicsekedhet, és tetszik, hogy a Samsung nem spórolta le az olcsóbbik óráról ezt a kiváló edzett üveget. Az órákba rengeteg szenzort építettek, van EKG és véroxigén mérő, pulzusszámlálás, BIA adatok, és vérnyomásmérést is tudunk végezni velük. A víz- és porállóság sem maradt ki, IP68-as védelemmel rendelkezik mindkét óra. Sajnos üzemidőből egyik sem tud különlegeset villantatni, a Watch 5 másfél, a Watch 5 Pro erős két napig tartó üzemideje nem tartozik a legerősebb ajánlatok közé, különösen, ha szeretünk sportolni, sőt még az ágyba is magunkkal visszük az óránkat. Véleményem szerint jelenleg a tavalyi Watch 4 a családon belüli legnagyobb ellenfele, ha mindenáron Samsungban gondolkodunk, hiszen jóval olcsóbb és szintén Wear OS rendszerrel rendelkezik és még lünetta is van rajta.
Legutóbbi hozzászólások