Samsung Galaxy Gear teszt (külcsín) – a geek csuklószorítója

Szerző:

kiskep

A Samsung Magyarország jóvoltából tesztlaborunkba került a Galaxy Gear okosóra. Tesztemben mikroszkóp és röntgen alá került, összehasonlítottam külsejét egy konkurens termékkel, valamint néhány flash animáció is segíti az óra jobb megismerését.

 

 

cimkep

Érdekes téma az okosórák technikai evolúciója, jelenleg egyetlen olyan típus sincs a piacon, amely számottevő eladási eredményeket tudott volna produkálni. Maga az órahordás kultúrája is kiveszőben van, így nehéz visszahódítani a vásárlókat. Manapság a karóra helyett inkább a telefon mutatja az időt. Minden nagyobb cég vágyálma egy olyan okosóra elkészítése, amely milliós darabszámban kerülhet eladásra. Az okostelefonok méretének növekedése állíthatja vissza becsületüket, mivel ma már egy kézzel kényelmetlen a telefonok kezelése. Ilyenkor jöhet jól az óra apró kijelzője, melyen könnyedén tudjuk ellenőrizni, érdemes-e elővennünk telefonunkat. A Samsung új kategóriát teremtett Galaxy Note készülékeivel, olyannyira, hogy minden gyártó őket követte és ma már tele a piac óriás okostelefonokkal. Az új órájukkal is szeretnék megismételni ezt a bravúrt, mivel eddigi próbálkozásaik nem hozták meg a várt eredményt.

note3Első óra telefonjuk (SPH-WP10) az 1999-es évben jelent meg, apró, másfél hüvelykes mono-grafikus LCD kijelzővel. Ezután sorra dobta piacra a Gear őseit, míg idén elérkezettnek látta az időt az újabb generáció bemutatására. A következő flash animációra kattintva előkerül egy infó tábla, amelyet átforgatva néhány régebbi Samsung karóratelefont ismerhetünk meg.

Látható, hogy a Samsung nem zöldfülű az okosóra tervezés terén, ám a nagy áttörésre még nem került sor. A következő képre kattintva tanúi lehetünk a  legrégebbi  és a legújabb okosóra  eggyé olvadásának.

 A múltat magunk mögött hagyva, nézzük meg milyen is lett a Gear.

Külcsín:

Sok bírálatot kap anyaghasználat terén a Samsung, mivel készülékeinél túlzottan előnyben részesíti a műanyagokat. Úgy látszik, ennél az óránál megpróbáltak kilépni a megszokott sztereotípiából, és felső részét fémből készítették el, a foglalatot és az óraszíjat pedig rugalmas műanyagból. A következő flash segítségével teljesebb képet kaphatunk megjelenéséről, az egér jobbra-balra mozgatásával forgathatjuk a Gear-t.

A kettős forgató segítségével összehasonlíthatjuk konkurensével a Sony SmarWatch órával, az egér jobbra-balra mozgatásával körbejárhatjuk őket.

A Sony órája egy kicsivel vastagabb, (12,5 mm) ám kisebb felületű az előlapja, a Gear hosszított kialakítása, és az óraszíj csíptető hiánya miatt vékonyabbra sikerült (11,1 mm). A Samsung gondolt a színek kedvelőire is, így többféle szíjjal árulja óráit, sajnos cseréjére nem nyílik mód mivel egybeépítették a tokkal. A Sony esetében, csíptetős rendszerének köszönhetően akár naponta többször is színt válthatunk. Íme, a Gear színválasztéka.

color

A két óra töltésrendszere hasonló, speciális csatlakozót használnak, de a Sony megoldása jóval gyengébb, csatlakozója rendszeresen kiugrik helyéről, bizonytalanná téve a töltést.  A Samsung apró bölcsőt használ, amelynek hátránya, hogy mindig magunkkal kell vinni, ha életet akarunk lehelni az időmérő akkumulátorba. Az órán lévő apró fémes nyílásokba illeszkedik a bölcső érintkezősora. Ezzel a módszerrel a fejlesztők talán a jobb vízállóságra törekedtek, bár véleményem szerint egy szabványos micro USB aljat, lezáró gumival praktikusabb lett volna.

bolcso

Az egérkurzor jobb-balra mozgatásával nyitogathatjuk a töltő keret fedelét.

Az okosóra védelme IP55, amely mérsékelt vízállóságot, és porállóságot jelent, az esőcseppeket még kiállja, de zuhanyozni már nem vihetjük magunkkal. A Gear szépen kidolgozott felületéről készítettünk mikroszkópos képeket, a szürke körökre kattintva megnézhetjük azokat.

Az óra 56,6 x 36,8 x 11,11 milliméteres kiterjedésével nem éppen az apró méretet képviseli. Mellé tettem egy svájci gyártmányú Tissot órát, és a Sony SmartWatch-ot, láthatóan a legnagyobb előlapi felülettel a Gear rendelkezik.

elol_oldal_nezetA következő képre kattintgatva felhasználási helyére, a csuklómra kerül mindhárom.

Három egérkattintással lemérlegelhetjük az órák tömegét, és azonnal láthatóvá válik az egyik jelentős súlyelőnye.

 

Vetélytársaihoz mérten a svájci órát masszív acélváza és szíja jelentősen nehezebbé teszi. A Gear-t megfelelőre szabták, van benne anyag, de azért súlya nem szakítja le kezünket. Szépen csuklónkra simul, zárszerkezetét is kiválóan oldották meg, bár vastagabb csukló esetén már kényelmetlenné válik viselése, érdemes megvásárlása előtt felpróbálni. Az órát szinte karkötőnek érezzük, mert az óratokhoz közeli részén merev a szíj, amelyre azért volt szükség, hogy erősen tartsa az autofókuszos 1,9 megapixeles kamera modult. A következő képen a röntgen rúd balra tolásával bekukkanhatunk a szíj belsejébe, ahol még a szalagkábelek is előtűnnek. A kép alján futó szalagkábel egészen a csaton lévő hangszóróig kanyarog, megkerülve a szíjon lévő lyukakat.

A Gear óratokja kiváló lett, nagy felülete ellenére sem kényelmetlen viselet, külseje pedig elegáns megjelenést kölcsönöz számára. A négy álcsavar, amely előlapját díszíti, minőséget sugároz, óraszíjának merevségét leszámítva kiváló munkát végeztek a koreai mérnökök.

csavar

Kijelző:

A tesztalany sAMOLED megjelenítőjét sem érheti kritika, mivel 320×320-as felbontásával, és 1,63 (41,4 mm) hüvelykes átmérőjével feladták a leckét a konkurenciának. A Sony SmartWatch 2, is csak 220×176 pixeles, az egyes változata pedig az ennél szerényebb 128×128-as felbontással is beérte. A következő képre kattintva összehasonlíthatjuk a Sony SmartWatch és a Gear megjelenítőjét nagyító alatt.  A Sony órájának  pixelei óriásnak látszanak a Gear képpontjaihoz képest.

 A Gear kijelzőjének pixelelrendezése az RGB S-Stripe mintázatot követi, ezzel a típussal eddig csak a Samsung Galaxy Note 2-nél találkoztunk.  A következő képen egymás mellé tettem a két készülék kijelzőinek nagyított képét, amelyen látható a pixelelrendezés azonossága.

s-stripe

Mintázatuk teljes értékű RGB, annak ellenére, hogy piros és zöld alképpontjai mellé merőlegesen állították oda a kék alképpontot. Az óra alpixelei valamivel kisebbek, mint az óriási Note 2-é, ennek megfelelően szép képet ad kis mérete ellenére is. Fényereje kiemelkedően jó, erős napfényben is látható marad kijelzője, ami sajnos a Sony SmartWatch óráról nem mondható el.  A Gear kijelzőjével sem nyúlt mellé a gyártó, minden tekintetben kihozta a maximumot ebből a fontos alkatrészből.

 

Hardver:

Az óra a Samsung saját gyártmányú Exynos 800 MHz-es órajelen ketyegő processzorát birtokolja. Amely minden tevékenységhez elegendő sebességet biztosít és akadás nélkül képes meghajtani a szoftvert. Segítségére van egy ARM Mali-400 MP4 grafikus gyorsító, 512 MB RAM, valamint 4 GB belső memória. Ezekkel a paraméterekkel néhány éve még felsőkategóriás okostelefonok is melldöngetve villogtak a piacon, ma pedig az óránk is kész számítógép lett. A következő flash segítségével belenézhetünk a Gear belsejébe, a képre kattintgatva előtűnnek alkatrészei.

Apró akkumulátora 315 mAh-ás, ami normál használat mellett nálam másfél napot elketyegett. A hardver megfelelően lett méretezve, így ezen a területen is megfelel a minimális elvárásoknak.

 

Használhatóság:

Az okosórát gyártók még nem tudták pontosan behatárolni, mire is van igazából szüksége a vásárlóknak, ezért csak kísérleteznek és próbálnak minél több szolgáltatást belezsúfolni az apró tokba. Sokszor teljesen értelmetlen dolgok is belekerülnek, amit valószínűleg senki sem fog használni vagy csak egy nagyon szűk réteg. A Gear is tartalmaz sok „okosságot” amely nem valószínű, hogy elterjed a szélesebb vásárlói réteg körében. Vegyük pl. a fényképezést, mire is jó egy ilyen fotómasina a csuklónkon? Konkrétan lesifotózáson, esetleg kémtevékenységen kívül nem sok mindenre, ha már képet szeretnék készíteni, akkor a jobb minőségre szavazok, s inkább előveszem a Note 3-at, amely klasszisokkal jobb minőséget produkál. Az élet ritkán teremt olyan helyzetet, amelyből csak a „csukló fényleső” tud kisegíteni bennünket. Avagy itt a lépésszámláló, amely nem a legpontosabb módszere a napi tevékenységünk mérésének, s nem hiszem, hogy sokan veszik meg e szolgáltatás miatt a Gear-t. A media Controller helyett inkább a bluetooth fülesemen lévő gombokat használom. Az S Voice sajnos nem ismeri a Magyar nyelvet, így sok jelentőséggel nem bír használata. Az órával való telefonálás is elég problémás, hiszen kihangosítva kell beszélgetnünk a csuklónkhoz, és a rajta lévő csatot kell a fülünkhöz szorítani. Jelenleg még elég különös látványnak számít ez a tevékenység, bár ha valaki szereti a feltűnést, akkor ez az ő eszköze. A következő képre kattintva belenézhetünk a csat belsejébe, amelyben megbújik a hangszóró.

Mondjuk, a Note 3 fülhöz emelésekor is láthatjuk az emberek elszörnyedését, mégis úgy érzem, ettől az eszköztől kapok valami extra tartalmat, amelyért érdemes elviselni a rosszalló tekinteteteket. Az okosórák igazi jelentőségét kisegítő szolgáltatásaikban látom, a megnövekedett telefonméretek mellett már nem olyan kényelmes előkotorászni azokat zsebünkből, táskánkból, legfőképpen ha nem is fontos a hívás, amellyel éppen zaklatnak bennünket. Ilyenkor csak rápillantunk az óra kijelzőjére, és az érdektelen hívást visszautasítjuk. Vagy éppen spamet kaptunk, akkor sem kell potyára elővenni telefonunkat.

Az óra üzemideje is javulhatna, akár egy hét töltésmentes időszakot is el tudnék képzelni. Szoftverében is akadnak hiányosságok, jelen pillanatban még nem kezeli le az óra a Google néhány fontos szolgáltatását, pl. a Gmail-t a Hangouts-ot vagy éppen a GoogleMaps-et. Ezen hiányosságon már dolgoznak a Samsung programozói, de addig is használhatjuk a cég saját email kliensét. Az óra szűk vevői kört tud magához vonzani, mivel jelenleg csak a Samsung Galaxy Note 3-mal tud kommunikálni. A cég ígérete szerint további telefonjaik is fogják támogatni az óra használatát. Szerencsére időmérő funkciója jól működik, csuklónk befordításával mutatja meg számlapját, erős fényben is jól látható marad. Sötétben olyan erős a kijelző fénye, hogy zseblámpaként is funkcionál, amely szó szerint kéznél van.

 

Zárszó:

A Gear a megjelent okosórák közül az egyik legjobb, erős hardverrel rendelkezik, kiváló minőségű a tokozása, valamint rengeteg szoftveres szolgáltatás áll rendelkezésünkre. Ennek ellenére úgy gondolom, nem éri meg a jelenlegi közel nyolcvanezres árát. Sok funkcióját nem fogjuk kihasználni, a legfontosabb telefon kisegítő szolgáltatásait (email, térkép, üzenetjelzés, bejövő hívás kijelzés) pedig más gyártóktól is megkaphatjuk, akár negyed ennyi pénzért is. Itt jönnek képbe a geekek, számukra kiváló lehetőség a sok funkció, rompiszkálással még önálló Androidos eszköz is „nevelhető” belőle. A Samsung jó irányba indult el az okosóra piacon, de van még mit csiszolni a Gear-en, remélhetőleg a jövő évben megjelenő kettes változat már sokkal kiforrottabb szoftveres megoldásokat alkalmaz.

 

A tesztkészüléket a  samsung_logo biztosította számunkra. Köszönjük.

6 hozzászólás a cikkhez

  1. frici szerint:

    Ahogy észrevettem, akinek már van az imádja, akinek meg nincs, az sokalja az árát 🙂

  2. almatesó szerint:

    Samsung Galaxy Gear teszt (külcsín) – a geek csuklószorítója http://t.co/YrYB1YlOa5

  3. szeszo szerint:

    Rizsi, a két röntgen flasht neked szántam ajándékba, mivel a Note 3 tesztből hiányoltad. 🙂

Vélemény, hozzászólás?