PAW Server for Android – A legújabb sláger!

Szerző:

Az egyik androidos topikban egy kedves tagtársam – kodek – hívta fel figyelmünket – amúgy mellékesen – erre a döbbenetesen zseniális programra. A Fun2Code alkotta PAW Server for Android számítógépünkön keresztül képes nagyszerű dolgokat kihozni a PDA-ból.

 

 

Mindenekelőtt felhívnám a figyelmet, hogy egyelőre, csak helyi WLAN hálózatban működik (eltekintve egyes esetektől), így cikkemben is ezen keresztül mutatom be.

Rendhagyó módon kezdjük a letöltéssel a szerző oldaláról. Ingyenes! Itt érdemes átnézni mit takar a “Serving Web Pages” és a “Dynamic Web Pages” szolgáltatás.

Egyelőre csak helyi hálózatban működik, így cikkemben is ezen keresztül mutatom be. Tehát van egy PC és egy androidos PDA, ami azonos hálózaton belül kommunikál. Indítsuk ez Androidon a programot, és egy gombnyomással a szervert is. Az így kapott URL-t csak be kell másolni a böngészőbe és már kész is a kapcsolat. Kezdeti jelszó a PC-n admin/paw. Server résznél leírom, hogy kell megváltoztatni. Működését a notifications baron láthatjuk ikonként.

PC-n történő belépés után egyből azonosít minket, valamint a Phone menüben találjuk magunkat. A menü listáját a bal oldalon láthatjuk, jobb felső sarokban a PDA-nk CPU, Wi-Fi, memória, hangerő (ez állítható) és akksi infót, a főképernyőn pedig:

 

Lássuk sorban a főbb felhasználói menüket!

Phone menü:

* Hívásindítás
* Előzmények
* Mobil megcsörgetése, ha nem találjuk

SMS menü:

* SMS megtekintése
* SMS írás

eMail menü:

* Mail küldése PDA-n keresztül, amennyiben beállítottuk (nem Gmail)

Media Menü:
Elérkeztünk a legizgalmasabb, legszórakoztatóbb részhez.
– File Manager: Különféle fájlműveleteket végezhetünk, kihasználva a Wi-Fi sebességet. Nálam 2 MB/sec (megabyte!). Az upload funkció alapból 2 MB-ra van korlátozva, de a Server résznél leírom, hogyan kell átállítani.

– MP3 Player: MP3 tag alapján csoportosítja az Androidon talált MP3 zenéket, majd csak ki kell választanunk a meghallgatni kívánt zenét, és már játssza is le PC-n keresztül.

– Camera images: Megtekinthetjük a camera mappában található fényképeket
– Image Slideshow: önmagáért beszél
– Change Wallpaper: Háttérképet cserélhetünk
– Rescan SD Card: SD frissítés
– Voice Recorder: Nyomjuk meg a piros gombot, és már veszi is fel a PDA a környezetünk hangjait. Az Open on Device kapcsolóval a PDA-n tudjuk lejátszani, de le is tölthetjük PC-re és ott is meghallgathatjuk.
 
 
– Text To Speech: Másoljunk be tetszőleges szöveget, nyomjuk meg a Speak gombot és a PDA már fel is olvassa nekünk. Természetesen a szöveg és a PDA szövegfelolvasó alkalmazásának azonos nyelvűnek kell lennie, különben fonetikusan olvassa fel nekünk a magyar Hölgy az angol szöveget. Telepítsük hozzá a SVOX Classic Text To Speech Engine nevű ingyenes alkalmazást és hozzá a kívánt nyelve(ke)t, ami sajnos fizetős, de megéri, mert szépen, hangsúlyosan olvassa fel “Judit”‘ nekünk a szöveget. Én meséltettem is nővérem gyermekének vele tegnap, el is aludt közben. Magyar nyelv=Default.
 
 
– WebCam: Abban a pillanatban, ahogy erre a menüpontra ugrunk, már be is kapcsolta az Androidon a kamerát, és máris van egy működő webkameránk. Kikapcsolt képernyőnél is működik, mint minden funkció. Állíthatjuk a képméretet, az időt és a helyzetünket megjeleníthetjük, valamint a LED vakut is ki-be kapcsolhatjuk.
 

Server menü:
– Settings: Többek között itt változtathatjuk meg a fájl feltöltés méretét és a belépési user/pass-t. Upload size-nél adjuk meg byte-ban a feltöltési limitünket, mentsük, majd lépjünk ki a PAW-ból a PC-n és a PDA-n is. Ha ismét belépünk, akkor már az új értéket látjuk. A többi menüpontot is nézzük át!


Session menü:

* Logout

Érdemes belenézni a nem részletezett menüpontokba is, rengeteg lehetőséget találunk a fentieken felül: Fun, Add-Ons, System, Development, Information.

Kellemes időtöltést!

Forrás: mqmeszi.blogspot.com

Vélemény, hozzászólás?