Az Overmax Vertis a cég több sikeres táblagépe után az első smartphone, amellyel szintén piaci sikereket próbál elérni a lengyel vállalkozás. Valamit tényleg jól csinálhatnak, mert az itthoni forgalmazónál az értékesítés megkezdése után pár héttel máris átmeneti készlethiány állt be. Az Overmax cég magyarországi képviselője a Conflex kft. jóvoltából három hétig nálam vendégeskedett egy példány. Ennyi idő alatt lehetőségem volt töviről-hegyire mindent kipróbálni a Vertisen és ezen tapasztalataimat szeretném megosztani ebben a tesztben. Reményeim szerint a cikk végéig kiderül, hogy barátaink első fecskéje tényleg olyan jóra sikerült-e, mint ahogy az eladási adatokból sejteni lehet.
A táblagépek piacán már bizonyított a cég és igyekszik egyre jobb termékeket letenni az asztalra. Most viszont egy újabb területen próbálja a lábait megvetni, ez pedig az „okos” telefonoké (nem szeretem ezt a kifejezést). Nézzük mindjárt, mivel is van dolgunk. Kezdeném a gyártó oldalán közzétett specifikációval. Amit aztán kiegészítek részletesebb, pontosabb adatokkal.
MŰSZAKI ADATOK
Rendszer: |
Android 4.2 |
Processor: |
Quad Core 4×1.2 GHz |
Kijelző: |
5″ IPS |
Képfelbontás: |
QHD |
RAM: |
1GB |
Beépített memória: |
4GB |
Más: |
Kamera: 2x (2, 8 mpx) Wifi Bluetooth GPS G senzor MicroSD kártya, 32GB-ig bővíthető Dual Sim |
Bateria: |
2100mAh |
Méretek: |
145.4mm x 73.5mm x 10.1 mm |
A processzor adatok nem eléggé részletesek, ahogyan a kijelző felbontást sem tudhatja fejből mindenki a fenti adatból. Az alábbi képen látható részletesebben.
A System on Chip-et illetően egy MTK platformmal van dolgunk. A kijelző felbontás, PPI magától értetődő. A kernel verziója elég friss, ahogyan az Android verzió sem mondható túl réginek, 4.2.1-es Jelly Bean. A root hozzáférés hibás a képen. Sajnálatos módon nincs ilyen jogosultságunk. Az MTK platform nem valami népszerű XDA-s berkekben így ezt nélkülözni kényszerül a vásárló. Talán ez annyira nem is lényeges, mert a felhasználók többsége nem foglalkozik ilyen mélységekben az Android rendszerrel, hogy erre szüksége legyen. Ugorjunk is a specifikációkról a vasra és csomagoljuk ki, nézzük meg mit is rejt.
A tartozékokról essen pár szó. A szokásos papírokon és tartozékokon kívül kapunk egy képernyővédő fóliát is, ami ritkaság. Talán az a magyarázat rá, hogy egyéb forrásból nem nagyon lehetne beszerezni fóliát hozzá, mivel nem egy tömegtermékről van szó. Mindenesetre ez egy jó pont. A hozzáadott headset nem mondható jó minőségűnek. Láthattunk már ennél jobbat is, ez viszont úgyis egyéni. Én nem ismerek olyat, aki gyári fülessel használná a telefonját, legyen az akármilyen minőségű. Akik vájt fülűek azoknak úgyis van már bejáratott fülesük, ami akár fele ára ennek a készüléknek.
A töltő adatai az alábbi képen láthatóak:
A tápellátást biztosító töltőfej a manapság megszokott 1A áramerősséggel tölt
Most pedig jöjjön pár kép a készülékről:
A telefont szemből nézve a tetején balról jobbra haladva az értesítést jelző kétszínű zöld- narancssárga LED, középen a hangszóró, tőle jobbra a fényérzékelő, közelségérzékelő és az előlapi 2mpx-es kamera. Ezek alatt a hatalmas 5”-os qHD felbontású IPS kijelző, a legalján pedig a vezérlő kapacitív érintő gombok. Balról menü, középen Home, amit hosszan nyomva Task választó tölt be, jobb oldalon pedig a vissza gomb. Sajnos a gombok alatt, felett elég nagy a kihasználatlan terület, a kijelző két oldalán szintén. Ebben az árkategóriában nem várható el az „edge to edge” kijelző. A szélén körbefutó perem már inkább zavaró lehet használat közben.
Szeszo kolléga most jönne a sublerével. 😀
Három hét alatt megszoktam és már nem zavart a perem, inkább csak a porgyűjtést tudnám rossz tulajdonságként felróni.
A hátlapon fent középen helyezkedik el a 8mpx-es kamera, tőle balra a LED villanó, mellette pedig a zajszűrés csökkentésére szánt mikrofon. Középen a márkanév alatta a mottójukkal (m.) „A te elektronikus világod”. Alul néhány egyezményes jelen kívül a típusszám és alatta egy elég jó minőségű kihangosító hangszóró.
A vas alján bal oldalt a mikrofon található. A bal sarkán pedig egy mélyedés, ami arra szolgál, hogy fel lehessen „tépni” a hátlapot. Direkt használtam ezt a szót később szemléltetem az okát.
Jobb oldalon csak a hangerőgomb foglal helyet.
Az előző képpel ellentétesen pedig a bekapcsoló gomb, amit jól eltalált a gyártó, kézre esik.
Tetején, ha szemből nézzük bal oldalt a 3.5mm jack aljzat, középen pedig a micro USB foglalat, ami sajnálatos módon nem tudja az OTG-t. Itt kell megjegyeznem ugyanakkor azt is, hogy annak a lengyel mérnöknek, aki felülre tette a töltést szolgáló micro USB-t, annak a kocsijában lemerem fogadni még hajtogatós térkép van. Navigációnál ez ugyanannyira zavaró lehet, mintha oldalt lenne. Utóbbira is láttunk már példát nagyobb múlttal rendelkező cégek zászlóshajóinál, amik árban ennek a készüléknek a háromszorosai.
A következő képen nézzünk be a hátlap alá.
Itt láthatjuk a két SIM foglalatot, amelyek közül a bal oldali WCDMA képes a jobb oldali pedig „csak” GSM. Ez annyit jelent, hogy csak a bal oldali képes a mobil netre. A gyakorlatban ez szerencsére nem így van. Mindkét foglalatban működik a mobilnet. Természetesen nem egyszerre.
Jobb oldalt az akku érintkezője felett pedig a micro SD foglalat helyezkedik el.
A tápellátást biztosító akku 3.7V-os és 2100mAh-s
Végezetül, de nem utolsó sorban a „motorháztető.” Mérnök barátaink nem bízták a véletlenre. A képen jól látható, hogy jobb és bal oldalt 5-5, felül és lent 3-3 „köröm” biztosítja, hogy rendesen rajta legyen a hátlap, aminek köszönhetően nem is recseg, ropog. Ez szintén példaértékű. Láttam már olyan 100-150 ezres „szappantartókat” amelyeken megszégyenítően lötyögött, recsegett, ropogott a hátlap.
Most pedig ugorjunk a mélyvízbe és lássuk mit tud a vas?
Persze nem szó szerint, mert a készülék nem vízálló. 🙂
Először a kijelzőt venném górcső alá, mivel ez az egyik legfontosabb elem. Elvégre ezt bámuljuk állandóan. 🙂
Ebben az árkategóriában ez kivételesen jó minőségnek számít. Maximum fényerőn tökéletesen látható verőfényes napsütésben is. IPS panel lévén a színek nincsenek túl szaturálva, betekintési szöge is elég jó. A rendszer verziójáról már fentebb írtam. Annyit még meg kell jegyeznem, hogy a gyártó táblagépein már megszokott Google féle, gyártói sallangoktól mentes Android verziót kapjuk. Ahogy az az előző tesztalanyomnál is volt itt is csak három előtelepített alkalmazás van, amelyek mindegyike eltávolítható.
- 7digital
- easyCALL
- Kingsoft Office
Néhány rendszer beállításnál észlelt érdekesség:
A tárhely alatt van egy olyan opció, ahol megadhatjuk hova telepítse az alkalmazásokat.
A hang beállítás sem a szokott helyen található, hanem a beállításokban van Audió profilok. Mindkét módosítás hasznos dolog.
Folytassuk azzal, mit is tudnak a beépített hardver eszközök?
Miután belőttem a vasat az itthoni WIFI hálózatra megnéztem a router mellett a kapcsolódási sebességet.
Ilyen kapcsolódási sebességet én még nem láttam mobil eszközön!!! Saját készülékem egy Nexus 4, de mondhatnék több más gyártó idei és tavalyi zászlóshajóit. Ez mindegyiket lepipálja. Ide kapcsolódóan következzen a mobilnet tesztje mindkét SIM foglalatban.
Ezen a képen a WCDMA foglalatban van a SIM kártya
Itt pedig a GSM foglalatban
Szerencsére közel azonos a kettő teljesítménye.
Navigáljunk egy kicsit. A GPS teljesítménye jónak mondható. Sokkal pontosabb, gyorsabb, mint a nálam járt szintén két SIM kártyás Solution 7 táblagépé.
Multimédia és böngészés:
Videó lejátszáshoz ez a kijelző tájolását tekintve hibátlan ugyanis 16:9-es. A benne lévő vasszívnek köszönhetően meg is birkózik 720p felbontású mkv formátumig mindennel. A 1080p-s mkv már nagy falatnak bizonyult neki. A tesztelés során nem a beépített videó lejátszót használtam, hanem a Google áruházából ingyenesen telepíthető Dice Playert. Ami kezeli a feliratokat is és több féle hangsávot, akár DTS-t is.
Böngészésben a kategóriájában kimagaslik. A weblapok betöltési ideje és szkrollozása elég gyors. A nagy kijelzőnek köszönhetően pedig kényelmesen olvasható.
Kamera:
A hátlapi 8mpx-es kamera ebben a szegmensben szintén jónak mondható. Nem is szaporítanám a szót. A képek beszédesebbek.
A képek kattintásra nagyíthatóak és a galériában többet is találsz belőlük!
A processzort „megolvasztó” benchmark eredmények sem maradnak el. A szokásos alkalmazások legfrissebb verzióit futtattam többször is. Mindegyiket újraindítás után. Valamennyinél a legjobb értékekről készült képernyőmentés látható.
Antutu 4.0.3:
CF Bench Pro 1.1:
Geekbench 3.0:
Linpack Pro 1.2.9 Single thread:
Linpack Pro 1.2.9 Multi thread:
Quadrant Advanced 2.1.1:
Pár mondat és képmentés a készenléti időről. Ez is nagy erőssége a vasnak, időnként már azt hittem, hogy termeli, az áramot nem pedig fogyasztja. Tesztelve lett egy illetve két SIM kártyával is. Következzenek a képek.
Ez az egy SIM kártyás teszt. Itt még 14%-on volt az akku. Ha jól emlékszem 2-3%-on tettem töltőre. A vége 23 óra körüli készenléti és 6.5 óra képernyőidő lett. Csak sajnos akkor elfelejtettem mentést csinálni és csak ez maradt.
Ez már a két SIM-es teszt. Itt is „túl hamar” tettem delejre a vasat. Többet bírt volna. Bármelyiket is nézzük a mai eszközök üzemidejéhez hasonlítva ez nagyon is megállja a helyét.
Végezetül:
Ez alatt a három hét alatt nagyon pozitív véleményem alakult ki az Overmax első fecskéjéről. Azt szokták mondani, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Ez ebben az esetben nem teljesen igaz. Ez nem nyarat csinál, hanem egyből kánikulát! Van ugyan még mit csiszolni rajta. A szögletes formája miatt a hölgyek körében biztosan nem lesz túl népszerű. A kőrben végigfutó fém csík viszont nagyobb stabilitást ad a „tepsinek”. Az 50 ezer Ft-os ára nagyon is mellette érvel, ha arányosan hozzá vesszük a tudását is. A Conflex kft 1 év garanciát vállal a készülékre és hét naptári nap javítási időt, ha esetleg gond adódna vele. Ha bármilyen kérdés, észrevétel adódna a vassal kapcsolatosan, kommentben várom itt vagy a Vertis fórum topikjában és ha tudok szívesen válaszolok.
Hm Egész jónak tűnik valóban a cucc. Árkategórián belül mondjuk mindenképp. 🙂