Megjelent a Samsung csúcskészüléke. Sokaknak csalódást jelentett külső megjelenése, ám hardveresen nyújtott teljesítményét szó nem érheti. Egy kicsit járjuk körül az új jövevény, nézzük meg mit is hoztak össze a Samsungos fiúk.
A fejlesztések felgyorsultak, a mérnökök alig egy évet tudnak csak bíbelődni a tökéletes PDA megalkotásával. A Samsung Galaxy S-ek szép eredményeket hoztak gyártójuknak, a GS1 sikere meghozta az egész sorozat szerencséjét.
A Galaxy S már kerekített sarkot kapott, az SGS2 elhagyta ezt a külső jegyet és inkább szögletesre váltott, majd az SGS3-ra erős rádiuszt rajzoltak és lecsiszolták, mint egy óriási kavicsot, a GS4 íveit az előző három készülékből átlagolták, így kerek is lett meg nem is.
Külső méretei alig módosultak a SGS3-hoz képest, (136.6×69.8x 7,9 mm ) hosszúságán nem változtattak, szélessége 0.8 milliméterrel lett kisebb, vastagsága pedig 0.7-el csökkent. A megnövelt kijelző (4.99 incs) elhelyezése, a káva csökkentésével vált lehetővé, valamint a laposabbra méretezett Home gomb is besegített.
A készülékház:
A készülékház ismét polikarbonátból készült, amely az építőipar szélsőséges körülményei között is bizonyított már. A SGS4-et körülölelő műanyag keret valamivel élethűebben másolja a fémet, mint elődje, de még mindig érzékeny a karcolásokra, nem érdemes kulccsal megrakott zsebbe gyömöszölni.
Az előlapi üveg alatt rácsháló díszíti a felületet, amely javítja a készülék megjelenését, talán egy kicsit férfiasabb így a kinézete.
A kijelzőt Gorilla Glass 3 védi, amely a gyártó szerint háromszor ellenállóbb a karcokkal szemben, mint elődje, valamint negyven százalékkal kevésbé látszik a felületén. A következő képen látható, hogy a baloldalon lévő Gorilla Glass 2 könnyebben felveszi az apró karcokat.
A polikarbonát hátlapon is megtartották díszítő elemnek a rácshálót, amely így fémes hatást kelt. Papírvékony felépítése sérülékenységre is hajlamossá teszi, a kínai tesztelőnek sikerült egy hosszú repedést előidéznie a hajlítgatás során.
Véleményem szerint összességében, valamivel jobban sikerült a SGS4 készülékháza, mint elődjéé. A szálhúzott fémet utánzó keret, a rácshálós hátlap, vagy éppen a sarkok kerekítésének módja, elegáns külsőt ad az újdonsült zászlóshajónak. Továbbra is megmaradt a microSD foglalat, és a levehető hátlap az akkumulátor cseréhez, így biztosítva szabadságot tulajdonosának a rugalmas felhasználáshoz.
A kijelző:
Sok pletyka keringett arról, hogy a Samsung nem képes elkészíteni gyártástechnológiai problémák miatt a Super AMOLED Full HD (1920×1080 képpont) kijelzőt, erre igencsak rácáfoltak, mivel nemsokára a kétkedők is kézbe vehetik az új megjelenítőt.
A kijelző 4.99 hüvelykes átmérőjével szépen kihasználja az előlap felületét.
A Galaxy sorozat védjegye lett az AMOLED kijelző, ám az SGS2-t leszámítva eddig a pentile mátrix elrendezést részesítették előnyben, amely csökkentett ppi értéket hordoz, valamint a kék szín erősebb megjelenítését. Az új kijelző is pentile mátrix felépítésűnek látszik, de azoktól valamelyest eltér a mintázata. Az SGS Note 2-nél is újított, mivel egymás alá tette a piros és zöld alpixeleleket, a kéket pedig melléjük, ami szokatlan elrendezésnek számít.
A fenti képen beigazolódni látszik a jóslat miszerint zöld PHOLED (foszforeszkáló organikus fénykibocsátó dióda) technológiát használtak, ami negyedével csökkenti a fogyasztását elődjéhez képest. Összehasonlítva a Sony Xperia Z, az SGS3 és az SGS4 képét, láthatóvá válik, hogy az új alpixel elrendezés jobb lett, mint az SGS3-é, de a Z hagyományos RGB megoldásával azért szebben mutat mindkettőnél.
Egy kevésbé nagyított kép megmutatja a nagy felbontás előnyeit, valóban részlet gazdag megjelenítést tesz lehetővé.
A Samsung minőségi műanyag (még mindig jobban tetszene egy kis fém) készülékházat ad, és kapunk hozzá egy erős hardvert, ami jelenleg a csúcsot képviseli. E két összetevő egyvelege a Samsung Galaxy S 4, áprilisi megjelenésének sikere megmutatja, hogy mennyire találták el a vásárlók ízlésvilágát.
A képek forrása az IT168.
Szamomra egy kicsit csalodas. Persze azert is mert az Xperia Z mar bemutatta a sajatjat es a hertzek szamolgatasa nem nagyon zavart eddig sem. Ami jo benne az egyedul az infrared taviranyito … Minden mas szoftver csupan…