Nexus 6P és Nexus 5X teszt – Google alapozó

Szerző:

nexusAz Android szó, szinte már egybe forr a Google nevével és évről évre újabb telefonokat is jelentetnek meg. A szoftvert ugyan a Google készíti, de a telefonjait külsős gyártókra szokta bízni. A nagy sikerű Motorola Nexus után a tavalyi évben a Huawei és LG kapta meg eme szerepeket, így egyszerre két piacot is le tudtak fedni, a középkategóriát és a csúcs kategóriát. Míg szoftver szinten teljesen megegyeznek, addig a hardverek jelentős különbségekkel bírnak. A teszünk elkészítéséhez külön köszönet a hazai Huawei és LG képviseletnek.

.

.

Külső

A Nexus 6P képviseli a csúcskategóriát, melyet a Huawei mérnökei terveztek. A készülék háza fémből készült, melyet hátul csak a kamera résznél tőr meg egy fekete üveglap és középtájon a kerek ujjlenyomat olvasó. Ebből következően az akkumulátor nem cserélhető. Az előlap viszonylag unalmas, az egészet szinte az 5,7 colos AMOLED kijelző tölti ki, jobb oldalon található a bekapcsoló gomb és a hangerőszabályzó gombok. Nekem még mindig szokatlan, hogy ezeket egy oldalra teszi a Huawei, legalább a hangerő gombok lennének feljebb, azt úgyis ritkábban használja az ember. Másik oldalon árválkodik a nano SIM tálcája. Google-höz híven, ezt a telefont se lehet Micro SD kártyával bővíteni. Szerintem egy kicsit hosszúra sikeredet a készülék a kijelző méretéhez képest, a teljes fémház pedig kissé csúszóssá teszi használat közben. A mai trendeknek megfelelően alul már az új USB type C csatlakozó virít. Aprócska hibát fedeztem fel, a 3,5-es stereo jack csatlakozónál. Az eddig mindenhol jól működő Xiaomi fülesem meg se szólalt vele. Kicsit ki kellett húzni és úgy már jó lett.

6P_back1

.

A közép kategóriában versenyző telefon a Nexus 5X, melyet az LG gyárt, elölről szinte megegyezik a nagy tesójával. Az oldala és a hátulja azonban már nem. A hátulját kellemes tapintású műanyag borítja, ami szintén nem szedhető le. Ebből csúcsosodik ki a kamera. Alatta ott van a kör alakú ujjlenyomat érzékelő. A kijelző itt már csak 5,2 colos és IPS panel hajtja meg. Természetesen itt is USB type C csatlakozóval találkozunk az alján. Használhatóság szempontjából a kisebb készüléket könnyebb volt kézben tartani.

Belső

A 6P egy 5,7 colos Super AMOLED kijelző használ, aminek a felbontása 1440*2560. A színei szépek, ahogy ezt már megszokhattuk ettől a kijelző típustól, de azért valamelyest elmarad a Samsung csúcs készülékeihez képest. A Huawei kitett magáért és a tavalyi év csúcs processzorát építették a készülékbe, a Snapdragon 810-et. Azonban a sebességéből kicsit visszavettek, gondolom, hogy kevésbé melegedjen a drága. A négy A57-es mag 2 GHz-en pörög, míg a négy A53-as mag csupán 1,55 GHz-es. Memória terén nem kimagasló már a 3GB, de mivel egy szinte csupasz rendszerről lévén szó, bőven elég volt. Tárhely tekintetében 32 GB-tól egészen 128 GB-ig terjed a kínálat.Qualcomm-Snapdragon-810

Kisebb testvér 5,2 colos kijelzője csupán Full HD felbontású (nem mintha ez nem lenne elég) és IPS technológiával gyártják. Színei szépen voltak kalibrálva. Az LG készüléke a kicsivel gyengébb Snapdragon 808-as processzort kapta meg. Itt csupán két darab A57-as mag van, ami 1,82 GHz-es, ez mellé társul még az A53-as fogat a maga 4 magjával és 1,44 GHz-es sebességével. Teljesítmény szempontjából ez is bőven elég volt. A memória itt csupán 2 GB és a tárhelynél be kell érnünk a 16 és 32 GB-os változattal.

Screenshot_20160224-155559 Screenshot_20160224-155654 Screenshot_20160224-155702

Hálózat terén mind a kettő tudja az elvárható maximumot. A WiFi támogatja a b/g/n/ac szabványt. A Dual Band-nek köszönthetően egyaránt tud 2,4 GHz és 5 GHz-en is üzemelni. A tarsolyban van még a Bluetooth 4.2 is. Sajnos az infra portról és FM rádióról mindkét esetben le kell mondanunk.

Az ujjlenyomat olvasó mindkét készülék esetén teljesen jól működött. 6P esetén kikapcsolt állapotban is olvasta az ujjamat.

Újabb „Google találmány” az úgynevezett Ambient Display, mely kikapcsolt állapotban, ha felemeljük a telefont, vagy kivesszük a zsebünkből, akkor megjeleníti az időt illetve az értesítéseket is. Nekem kicsit kiszámíthatatlan módon üzemelt. Néha akkor is bekapcsolta, amikor nem szerettem volna. A másik idegesítő probléma az, hogy ilyenkor ugyan megjelenik az értesítés, de semmit nem tudunk vele kezdeni, bármilyen interakcióhoz meg kell nyomnunk a bekapcsoló gombot is.

Rendszer

Mindkét telefon a legújabb Android 6.0.1-et kapta meg és azt futtatja „csupaszon”. Vagyis mentes mindenféle sallangtól, nincsenek felesleges alkalmazások és nincs semmi cica-mica.Screenshot_20160223-064222

Általános esetben a többi gyártó ezt alakítja át, vagy ehhez rakja hozzá a saját plusz dolgait. Google-ös szokáshoz híven a vezérlő gombok itt a kijelző részét képzik, és az App Drawwer itt alap kellék. A rendszer önmagában kb. 3,4 GB-ot foglal. Ha egy kicsit is belegondolunk, anno a Windows PDA-ák esetében a teljes rendszer elfért 16-32 MB ROM-ban. Az egyik újdonság a 6-os Android-ban, hogy rendszer szinten támogatja már az ujjlenyomat olvasót. Eddig ez a többi gyártó feladata volt. Ehhez kapcsolódik az Android Pay melynek segítségével a fizetést lehet leegyszerűsíteni, bár szerintem Magyarországon ez még nem elterjedt inkább csak Amerikában.

Screenshot_20160223-064303 Screenshot_20160223-064322 Screenshot_20160223-064358

Másik újdonság a már említett Ambient Display, mely a telefon teljes felébresztése nélkül képes az órát és az értesítéseket megjeleníteni a kijelzőn. Jó ideje már a Home és Vissza gomb mellett az alkalmazás váltó gomb helyezkedik el, mellyel gyorsan és kényelmesen válthatunk a futó programok között. Az új rendszerrel a jogosítások kezelése is megújult, így a programok futtatás közben kérdezik meg, hogy engedélyezzük-e az adott dolgokhoz a hozzáférést. Ízlés kérdése, hogy ez kinek mennyire jön be. Nekem bőven megfelelt az is, amikor telepítésnél megkérdezte, hogy engedélyezem-e vagy sem.

Screenshot_20160223-064252 Screenshot_20160223-064452
Screenshot_20160223-064524 Screenshot_20160223-064618

Egyéb érdekesség volt, hogy akármennyire is küzdöttem, a számítógépem nem akarta felismerni a telefont, így nem férhettem hozzá a belső tárhelyéhez se. Valószínűleg driver probléma lehetett, vagy csak nem kompatibilis már a Windows 7-tel.

GPS terén a tesztelt navigációval gyorsan talált műholdat és pontosan követte az útvonalat.

A teszt eredményei alapján az erősebb modell a Samsung tavalyi zászlós hajói mögött kullogott csak, ellenben a való életben elég fürge volt mind a két készülék.

A Nexus 6P akkumulátor 3450 mAh-es, míg az 5X csupán 2700 mAh kapott. Átlagos használattal mindkét készülék bőven kibírt egy napot.

Videó és fényképező

Screenshot_20160223-064601

Screenshot_20160223-064546A kamera mindkét esetben 12.3 megapixeles egység, melyet a Sony gyárt. Emellé párosul a dual LED villanó. Sajnos az optikai stabilizátor kimaradt, mely sötétben jól jött volna. A szoftver viszonylag egyszerű volt, de ettől függetlenül megfelelő képeket készített.

IMG_20160221_202110 IMG_20160221_202144
IMG_20160222_162745
IMG_20160222_162756
IMG_20160222_162811

A videó felbontása maximum 4K lehet, ahol 41 Mbit/sec minőségben rögzíti. A részletek elég jók, bár zárt térben kicsit talán sötét lett a felvétel.

Az előlapi kamera 8 megapixeles, ami remek lehetőséget nyújt a selfizőknek.

Végszó

A Google készülékeire jellemző, hogy hozzák a minőséget, de ugyanakkor nem olyan drágák, mint a csúcs kategória. Aki szeretne egy csupasz Android-os készüléket, annak megfelelő lesz a 6P. A belső tárhely függvényében az ár 150-215 ezer között mozog. A kisebb változathoz már 100 forint körül hozzájuthatunk. Ennek megvétele már elgondolkodtató, mert hasonló teljesítményű készüléket akár olcsóban is kaphatunk, igaz akkor a kevésbé ismert márkák közül kell választanuk.

Értékelés:

1-ar-ertek4

2-multimedia4

3-kezdofelh4

4-uzletifelh4

5-techorult5

Vélemény, hozzászólás?