Mutasd a kezed, megmondom ki vagy…

Szerző:

Ritot_projector_smartwatch_01_tech2Finisébe érkezett a korábbi szinte kivitelezhetetlen ötlet. A lelkes szakértők azonban nem adták fel a harcot, és lám-lám meg lett…??? az erőfeszítésük gyümölcse. Az emberi elme találékonysága kimeríthetetlen.  A technológia, amire támaszkodnak már nem ismeretlen előttünk, hiszen több próbálkozás volt már ebben a témában, igaz nem ebben az irányban…

Korábban már megjelent hasonló vetített alkalmazáson alapuló termék, mint pl. a billentyűzet, de az elterjedése valahogy nem történt meg. Nem lett igazi nagy durranás…

5

A jelenlegi ötlet, amely egy projektoros karkötő alakját imitálja, úgy néz ki, hogy igen csak nagy az érdeklődés. Talán ez annak is betudható, hogy az „okosórák” reneszánszát éljük.

A Ritot okosóra egy projektor segítségével kivetíti a megjelenítendő információt a kézfejünkre. A vetítés lehet folyamatos, de beállítható, hogy csak 10 másodpercig legyen látható, melyet egy szenzor vezérel. Véleményem szerint hasonló elven, mint a Galaxy Gear-ben lévő giroszkóp vezérlés.

0717rit1_640x282

A Ritot névre hallgató okosóra több funkcióval is rendelkezne az idő megjelenítésén kívül. Többek között üzeneteket, illetve hívásokat is megtekintetünk rajta. Az okosóra kétféle verzióban jelenne meg, bőr, illetve műanyag kivitelben. Az óra vízálló technológiával készül. Készenléti ideje 1 hónap, folyamatos használat mellett 6 napig használhatjuk ki a tudását.  Az órához tartozó eszköz néhány beállítás elvégzésere szolgál, illetve ezen kersztül tölthető vezeték nélküli technológiával.

Ritot_projector_smartwatch_02_tech2

Az óra támogatja az Android, az IOS, de még a WinPhone operációs rendszert is.  Az ára vélhetően 120-160 dollár körül alakul. Az első darabok 2015. január végén illetve február elején kerülnének az elárusító egységek polcaira.

Vélemény, hozzászólás?