Szeretnék bemutatni nektek egy olyan, szinte átlagosnak mondható monitort, ami a középkategória közepére célozva, a tudásával és árával sokak számára az új etalon lett.
Kissé elgondolkodtatóra szabtam a címet. Ez is egy olyan dolog, mint a “félig üres vagy félig tele” történet. Hogy mi a hasonlóság, arról fogalmam sincs, de arról van, hogy a szóban forgó monitort sokkal jobban megérné reklámozni, mint megannyi társát.
A történet
A közelmúltban több ismerősöm is váltott monitort és természetesen hozzám fordultak. Két egyén elvárásaihoz igazodva, ajánlottam a szóban forgó típust (vakon), de egyikőjük sem vette meg. Teljesen véletlenül került hozzám az LG jóvoltából egy hús vér – műanyag műanyag – példány.
Mint az sejthető, hozzám is sokan fordulnak olyan kérdésekkel, mint:
- Szerinted melyik a jobb?
- 20-ból kijön?
- Hol keressem?
- Melyik márkát?
- Mikor?
- Hol?
- MIÉRT?!
Ha épp nincs kedvem mérlegelni, akkor csak annyit szoktam mondani, hogy “Vegyél egy ájfónt, az jó mindenre”.
Először is azzal kezdem, hogy a kijelző tükröződésmentes, matt felületű. Hogy ennek a valóságban milyen szerepe van, azt tényleg csak az értheti meg aki már használt hosszútávon ilyet. Az eleve jól induló történethez hozzáfűződik még egy TN panel és a szokásos 1920×1080-as azaz FullHD felbontás. Csatlakoztathatóság szempontjából is pont elegendő a d-sub illetve a hdmi.
Én egy Dell matt kijelzős IPS monitort használok és be kell vallanom, ahhoz képest nincs sokkal rosszabb képe. Természetesen nem illik összehasonlítani a két kategóriát, de azért tény, hogy hiába fakóbb és életlenebb a képe, még így is szép. Azt viszont ki kell emelni, hogy az LG ezen monitorának válaszideje 5ms-re sikeredett, ami annyit takar, hogy érzékenyebb szeműek, vagy HC Gamerek ne ezzel tervezzenek megöregedni. Egyébként nem zavaró in-game se a dolog, de jobb ha erre felkészül mindenki. Én pár éve meguntam a játékvilágot, miután a legújabb legizgibb játékokat napok alatt kiveséztem (munkaidőn kívül), és 80%-uknál a történet is lapos volt. Ettől függetlenül kipróbáltam néhány játékot és abszolút nem vészes a dolog. Aki űberjátékos, az amúgy sem ezt az árkategóriát nézi.
Ha nem vagyunk maximalisták, akkor ez az 5ms sem számít negatív pontnak. Főleg, hogy ez a monitor, szinte mindenhol olcsóbb 35.000 forintnál. Természetesen újonnan értve, ami azért valljuk be ritka. Tesztelek, járok rendezvényre is így viszonylag sok kijelzőt látok működés közben. Ez a típus egyáltalán nem rossz, de ha vigyelembe veszem az árát, azonnal arra módosítom a jellemzését, hogy JÓ! Az én szememben a most megjelent monitorok közül a Samsung S24D590PL után ez a második legjobb vétel.
LG 22M45 – Az átlagosok császára http://t.co/VNqRwM60HU