Nem sok olyan laptop van, ami ennyire megfogott volna. No nem, ez se tökéletes, de azért eléggé közel került a virtuális kritikus mércémhez. Igényes kidolgozás, pofás körítés, remek teljesítmény jellemzi az egyik legújabb Yoga laptopot, amit a Lenovo hazai képviseletétől kaptunk tesztelésre.
Külső
A szén fekete kartondoboz egy vörös belsőt takar, mely magába rejti az X1-et. Pár percnyi ámuldozás után, ki mertem venni belőle. A gép háza carbon-ból készült, míg a belső merevítés magnézium ötvözet lett. A világon nem ez a legvékonyabb laptop, de panaszra semmi okunk, nem fog leszakadni a kezünk az 1,27 kg-os súlyától. A felső borítás a logókon kívül semmit feleslegeset nem tartalmaz. Tetszett a matt felület, melyen ugyan megmaradnak az ujjlenyomataink, de kevésbé látszanak, mint a hasonló fényes társainál. Az alján 4 gumilábon kívül a hűtőrácsok és hangszórók találhatóak. Érdekesség, hogy a nálam landolt modell tartalmaz 4G modult is, amit sajnos az egy hét alatt nem volt módom kipróbálni.
A jobb oldalt elsőként a ceruzát fedezhetjük fel, ami plusz pont az érintő kijelző mellé, mert így még rajzolhatunk is rá.
Az aprócska bekapcsoló gomb után egyből a hangerőszabályzókat találjuk. Jön még egy fejhallgató-mikrofon kombó, két USB 3.0 és egy teljes méretű HDMI kimenet. A másik oldalon már kevésbé zsúfolt. Van itt egy furcsa alakú szögletes csatlakozó, ami töltésre szolgál, a mellette lévő pedig a Onelink csatlakozó (ezzel lehet a dokkoló egységet csatlakoztatni). És itt csordult meg a nyál a számban, mert van még egy mini display port és még egy USB 3.0 csati. Az olyan geek, mint én, aki szeret egyszerre több monitorral is dolgozni, ennél a gépnél nem kell, hogy kompromisszumot kössön.
A belső rész még ennél is érdekesebb és változatosabb. A felső részen egy káprázatos minőségű és felbontású matt kijelzőt lelünk, ami érintés érzékeny. Sajnos a matt kijelző ellenére is látszanak az ujjlenyomataink, így nem árt egy rongy, amivel néha megszabadulhatunk a zsírtól. A billentyűk az ismerős Lenovo kiosztást kapták. A forma és nyomáspont nekem megfelelő volt, azonban a W és 2-es gomb nehezen mozgott és erősebb nyomást igényelt, mint a többi társa. Lehetséges, hogy ez csupán a teszt készülék hibája volt. Plusz érték, hogy a világítás három lépcsőben állítható. A Page Up és Down gombok elhelyezése kicsit kényelmetlen volt, ugyanis bőven belefért volna, ha a nyilakat egy fél centivel lejjebb tették volna a tervezők. Az ujjlenyomat olvasó viszont szépen tette a dolgát, ezzel is leegyszerűsítve a belépést a Windows 10-be.
A touch pad üvegborítást kapott, ez egészen addig jó, amíg nincs meleg és kicsit izzadni kezd az ujjunk. Én jobban preferálom a mattabb felületűeket. Az érintő panelnek köszönhetően nagyon jó lett a navigálás, mert amit körülményes elérni a touchpad-dal, arra elég ha rábökünk a kijelzőn, a scrollozás is sokkal kényelmesebb a nagyobb felületen.
Hardver
A hozzám került modell elég combos összeállítást kapott. A processzor a két magos, Hyperthreading-el megáldott Intel Core i7-6600U volt. Az alap 2,6 GHz-es sebességet egészen 3,1 GHz-ig képes feltornászni. Grafikus magja integrált Intel HD 520 tartalmazott. A 8 GB RAM ebben a kategóriában szinte mindenre elég volt, természetesen, ha ez kevés lenne, akkor létezik 16 GB-os változat is. A háttértár esetén már csak SSD-s változat létezik 128 GB-tól égészen 1 TB-os kapacitásig. A teszt modellben a Samsung SM951 modelljét tettek, ami 256 GB kapacitással rendelkezik, az adatlapja szerint 2150 MB/s olvasási és 1260 MB/s írási sebességet tud. Az én asztali gépemben lévő OCX kb. a negyedét teljesíti ennek. L Mit sem ér egy remek laptop egy remek kijelző nélkül, és ebben is kiemelkedik ez a gép. A gyártó 3 lehetséges opciót kínál. 14 colos Full HD felbontás a kezdő kategória, ha kicsit ínyencebbre vágyunk, akkor jön a 2560*1440-es IPS panel és ha még ez se lenne elég, akkor kérhetjük OLED kijelzővel is. Nagyon megnéztem volna az OLED panelt, de sajnos nem az a verzió jutott nekem. Ennek ellenére nincs okom panaszra, mert a 2560*1440-es IPS panel is elég brutális lett. Élt egy híres ember, aki anno az iPhone bemutatóján mondta, hogy kinek van szüksége egy tollra a telefonhoz, azóta egy párszor körbefordult kis bolygónk a tengelye körül és kiderült, hogy még mindig vannak olyan emberek, akiknek igenis szüksége van rá. Én is ezt a népes tábort gyarapítom. Jó az a ceruza egy telefonhoz, de nem árt egy tablet-hez sem és most, hogy laptophoz is van, még jobb. És a Lenovo kifejezetten eltalálta ezt az érzést, mert Windows-hoz képest meglepően jól működik. Dell Venue korszakomból származó élmény szörnyű volt, de ez teljesen más, itt a Wacom technológiát használták, ami 2048 szintű nyomás érzékenységre képes. A két toll között ég és föld a különbség. Ráadásul elem se kell külön hozzá, mert a gép belsejében töltődik és 15 mp pihenés után 100 percig használhatjuk. Ezenkívül nem okoz az se gondot, ha közben a képernyőn pihentetjük a tenyerünket. Egy aprócska bibi van, és pedig az áthajtott kijelző esetén, mint a kacsa csőre néha szét-szét nyílik a két fél, így inkább csak ölbe téve, vagy asztalon kényelmes az írás rajta.
Teljesítmény
No igen, a teljesítmény. Ez egy sarkalatos pontja az ilyen vékony ketyeréknek. A nagy teljesítmény termeli a wattokat, ami oda vezet, hogy meleg is lesz és azt valahova el kell vezetni. Jelen esetben ezt a kijelző alatti részhez fújja. Az energiatakarékos magok meg arra találták fel, hogy ne termeljenek hőt, így viszont nincs teljesítményük. Valahol kell egy kompromisszum, ami nem feltétlen jön ki a szintetikus tesztek alkalmával. Való életben a Windows 10 használatához kell pár hónap, míg belakja az ember, és ha ezután is jól megy még a gép, akkor mondhatjuk azt, hogy jól teljesít. Nagy csalódás volt, mikor a jó kis Sony laptopomat lecseréltem a Dell tabletjére, bízva abban, hogy a 4 generáció különbség már elfér egy fél centis gépben és használható is marad. A szintetikus tesztek alapján az 4. generációs energiatakarékos Core i5 jobb választásnak tűnt, mint az első generációs testvére. Azonban amit nem vettem figyelembe, hogy több órás használat után szegény tablet sokkal jobban melegedett és ezáltal folyamatosan vette vissza a sebességét. A végén oda jutottam, hogy egy Full HD Youtube videó lejátszása gondot okozott neki. Jelen esetben a hűtés megoldása sokkal jobban sikerült, és így huzamosabb ideig lehetett hajtani a gépet magas sebességen. Négy mag 2,72 GHz-en futott, ami 73-76 fok körüli hőt termelt. Ez egy két magos i7 esetén nem rossz teljesítmény. Azonban, akkor jön a fekete leves, mikor elkezdjük használni a videokártyát is. Itt ugyanis a GPU a processzor tokozásában kapott helyet és egy meghatározott energia keretből gazdálkodhat, így a sebességünk egyből visszaugrik 1,38 GHz-re, ami máris nem túl sok. Nyilvánvalóan, aki ilyen gépet vesz, az nem hardcore játékra fogja használni, de ma már nem csak a játékok használják a GPU-t, hanem a Youtube vagy egyéb videó vágó szoftverek is előszeretettel hasznosítják a plusz erőt. A CPU-t és GPU-t is leterhelő teszt 70 fokosra hevítette a központi egységünket. Mint említettem feljebb az SSD sebessége papírforma szerint 2150 MB/s és ezt csak szerényen vették rá arra a cetlire. A szintetikus tesztekben valahol 2000-2700 MB/s körül alakul, a való életben pedig azt kell hogy mondjam, nem ez fogja majd vissza a teljesítményt. 🙂
Mi következik mindebből? Az, hogy az esetek jelentős részében, mikor arra használjuk a gépünket, hogy a napi átlag feladatokat ellássuk, bőven elegendő lesz ez az erő. Kicsit extrémebb helyzetben még mindig jók vagyunk és mikor nagy teljesítmény kellene és izzik a vas rendesen, akkor már necces lehet, a sebessége. De aki egy ilyen gépet szeretne annak nem valószínű, hogy a játszás lenne az elsődleges szempont.
Végszó
Ultrabook kategóriában talán ez volt az egyik legjobb gép, amit valaha volt lehetőségem kipróbálni. Sajnos egy hét alatt nem tudtam belakni teljesen, viszont ezen rövid idő alatt sem okozott csalódást. Minden úgy működött, ahogy elvártam és még a 3 éves lányomnak se okozott gondot a ceruza és a Onenote használata. Amennyiben nem számítjuk az árát, amit elég nehéz nem számítani, mert vagy 800 ezer forint, akkor kell nekem kategória.
Értékelés:
Lenovo Yoga X1 teszt https://t.co/wQdUi5cff7