LG Optimus G – Kiruccanás Mr. G-vel

Szerző:

logoAz LG Magyarország rám bízta rövid időre az egyik tavalyi csúcskészülékét. Bár határozottan nem mai darab, mégis azt kell mondjam, hogy tudásával és hozzá szabott árával, még ma is bőven megérdemel egy aranyérmet.

A futár meghozta a kis 14x8x5 centis fehér dobozt, amin elől egy ezüst G, hátul pedig a készülékadatok szerepelnek. Kinyitva egyből elénk tárul a fekete szépség, alatta pedig a tartozékok. Gyárilag jár ehhez is az adapter-usbkábel kombó, a kézikönyve és egy LG logóval ellátott QuadBeat Prémium füles.

CAM00235

A képet Mr. G-vel készítettem.

Ez utóbbi nem alapszinten agybadugós, aminek örültem, viszont az első kb 30 óra zenehallgatásig túl sok magasat és kevés mélyet szolgáltatott a hallójárataimba. Az említett idő eltelte után bekopott és azóta üzemi állapotban egész kellemes hangzást nyújt. (Egy klasszikus SonyEricsson agybadugós füles még mindig jobb)

 lg1

Rátérve magára a készülékre, meg kell jegyezni, nagyon szépen összerakott gépezet. Elől hátul GorillaGlass üveg fedi, a készülék és az összes hardveres gomb élei pedig ezüst színűek. Az én szememben ez volt az első LG készülék, amire azt mondom, hogy “Na bizony ez patent lett!”.

lg7lg3 

A képeken is látszik, hogy a kialakítása minden irányból nézve a modern-elegáns stílust követi. Nem tudom, hogy mennyit veszekedtek a gyárban, mi-hova kerüljön, de nagyon eltalálták. A gombok nyomáspontja is, szinte tökéletes.

lg5

lg2

 

Gyárilag az android 4.1-es verzióját futtatja, a benne lévő Snapsdragon S4 Pro, a maga 4 darab 1,5GHz-s magjával. A hozzá társított Adreno 320 már-már alap ezen a szinten, a mellé csatolt 2GB rammal együtt. A rendszer nagyon szépen és igényesen lett kialakítva. Kifejezetten kényelmes használni, amihez persze erősen hozzájárul a 4,7″-os, 768×1280 felbontással legyártott TrueHD IPS+ kijelző. Ez a technológia valóban ott van az elsők között. Csodálatos színek, a “gyenge” felbontás ellenére pengeéles kép és hatalmas betekintési szögek minden irányból. (Nyilván ezek alap elvárások a felső kategóriás készülékeknél)

lg4

A 13MP-es kameráról is csak szépeket tudok mondani. Habár, kameragomb nincs, alapértelmezetten a hangerőszabályzót programozták be ennek pótlására. Azonnal fókuszál és 10-ből 7-szer éles képet lő. Az elrendezés más, de lényegében a szokásos effekteket és beállítási lehetőségeket kapjuk.

CAM00264

invaders are coming

 

CAM00011

The Eye

 

CAM00109

Édesem a gyakorlópályán. Feketén-Fehéren.

 

CAM00113

Napszemcsi.

CAM00208    CAM00261 CAM00263 CAM00044

 

Folyamatos használattal, nettel, sok GPS-el a 2100mAh akksi olyan kényelmesen kihúzott 2 napot, mint a vonat. Viszont azt észrevettem, hogy 10%-os töltöttséget elérve gyakorlatilag képes 1 óra alatt úgy is lemerülni, hogy csak az asztalon fekszik. Lehet, hogy ez valami szoftveres probléma, de próbáltam belakott és teljesen érintetlen rendszerrel is. Ugyan ezt produkálta.

lg6

Bizonyára ezzel a Nexus fanok nem értenek egyet, de én úgy vélem, hogy ez volt az első készüléke az LG-nek, ami valóban megállja a helyét úgy, ahogy kikerül a dobozból. A konkurens csúcskészülékekhez képeset pedig igencsak kedvező az ára. Aki a felső kategóriából válogat, annak ez a készülék minden szempontból meg tud felelni. Kivéve, ha feltétlenül szórni akarjuk a pénzt. Arra a célra megfelel más is.

 A teszt készüléket köszönöm szépen az LG-nek. Egy élmény volt.

Vélemény, hozzászólás?