Amolyan  érdekességként, nálam ját két Samsung monitor és egy SSD vinyó. Ezekről mesélek most röviden.

A „röviden” szót úgy kell érteni, hogy nagyon röviden. Valljuk be, hogy sokat nem lehet rizsázni sem monitorról, sem vinyóról. (Minimálisan azért fogok.)

Kezdjünk hát neki szépen sorjában: Először egy 27”-os (68,58cm) képátlójú példány, a Samsung LS27C570H érkezett meg.

A doboza nem meglepő módon kartonpapírból készült. Ezt kinyitva, némi hungarocel-legózással tárult elém a hatalmas monitor és a hozzá tartozó kisebb nagyobb alkotóelemek.
Beüzemelése egyszerű mint egy faék. Viszont maga a működése már igen látványos volt, ugyanis a megjelenített kép tényleg szép. (Azonnal meg is néztem rajta egy filmet.) Amíg nálam volt a megszokottnál többet kellett dolgoznom képek válogatásásával és retusálásával. Élvezet volt ezzel a monitorral tenni mindezt. Ez a típus azon képmegjelenítők közé tartozik, amik megérik az árukat. (Ebből tényleg kevés van. Az össz állomány kb 20%-a. Annak is a fele az olcsó gagyi monitortömeg.)

Egyébként az óriás digitális képkeret specifikációja átlagosnak mondható. Kezdve azzal, hogy 1920×1080 pixelt jelenít meg a LED háttérvilágítású kijelző. Mindezt 5ms válaszidővel nyújtja ami meglepő, hiszen az már gagyinak mondható a mai világban. Persze mondanom se kell, hogy 8ms alatt nehezen különbözteti meg az ember, de én pl az esetek nagy részében azonnal észreveszem, ha a kijelző 2ms-nél nagyobb. Ez inkább amolyan powergamer skill, pedig én nem vagyok az. A lényeg, hogy ez a kijelző tényleg gyönyörű. Csatlakoztathatóság szempontjából van rajta dsub, hdmi bemenet és jack hangkimenet (a hdmi miatt).

A sztori következő szereplője egy Samsung LS24C750PSA. Ez már az a kategória volt, ami drága is meg olcsó is. Drága az ára és olcsó a minősége. 🙂

Adatokat tekintve ismét a szokásos számsorokkal nézünk szembe. Potosítva: 1920×1080 felbontás, 24”-os (60,69cm) képátló, led háttérvilágítás, két darab HDMI, egy dsub bemenet és stereo jack hang kimenet.

A monitor jobb alsó sarkán elhelyezett gombsor nagyon béna érzékenységű. Nehéz őket nyomkodni és lötyögnek is.

 A masina barommi nehéz ugyanis acél talprendszere van. Erre csak azért van szükség, mert a kijelző 90 fokban elfordítható. Én ezt alapvetően profi ötletnek tartom.

Én magam is sokat használtam álló módban a monitorjaimat, ugyanis webezni, programozni sokkal könyebb így. Igaz nem volt ilyen fícsör egyik monitoromba se, de mire vannak a szótárak, ha nem arra, hogy monitort támasszak velük. (Kövezzetek meg. Már akkor is volt google.) Ettől függetlenül annyira azért nem nagy szám, hogy egy 24colos monitor nem különösebben szép kijelzővel több mint 110ezer magyar forintba kerüljön.

Az utolsó túlélő pedig egy 500GB-nyi adatot elbíró Samsung SSD840 EVO vinyó.

Egy szabvány satás laptopvinyó méretű, NAGYON könnyű alumínium doboz. Gyors mint a villám (~500MB/másodperc írás-olvasás). Elsősorban természetesen mint minden SSD rendszervinyónak ajánlott.

A számítógép bekapcsolási idejét másodpercekre csökkenti. A mai siető világunkban és az emberi mohóságának köszönhetően ez szükséges is. Ami figyelemre méltó, hogy a Samsung fejlesztett hozzá egy titkosító rendszert (nem csak szoftver, hanem egy chip is a vinyón belül), ami lehetővé teszi azt, hogy a gépből kilopott SSD-ről csak a mesterkulccsal tudjuk levadászni az adatokat. Ez bizonyos körökben hasznos, de valljuk be az emberek többsége inkább csak megszívja a használatát, ha összeomlik a rendszer és nem tudja lementeni az adatait formázás előtt. 🙂 Mifelénk aki így jár, az hozzám jár. Én meg izzadok itt söráron, hogy másnak meglegyenek a családi képei.

A teszt kütyüket köszönjük szépen a Samsung Magyarországnak. A 27”-os monitor elnyerte a tetszésemet, a 24”-os cserébe nagyon nem. Az SSD pedig szép próbálkozás, de egy OCZ által gyártottnak a nyomába se ér. (Tudom-tudom. Nem ugyan az a célközönség… De.)