Megérkezett hozzánk a Huawei Mate sorozatának ez évi újonca a 40 Pro. A telefon forgalmazása november 30-tól indult, és csak limitált darabszámban érhető el néhány forgalmazónál. Tesztemben körbejártam a készülékházat, az új hangszórókat összehasonlítottam néhány másik telefonnal és szokás szerint röntgennel is belenéztem a belsejébe.
A Huawei az Egyesült Államok tiltásai miatt nehéz helyzetben van, már csak saját raktárkészletére tud hagyatkozni a processzor beszerzést illetően, új készletekhez sajnos nem fér hozzá, s ez behatárolja az összeszerelhető telefonok mennyiségét is. A Honor-tól is meg kellett válnia, pedig nagyon sikeres almárkának számított. Becsülendő, hogy ilyen kis piacon, mint a miénk, mégis megjelentette a Mate 40 Pro-t, így az igazi rajongók hozzájuthatnak a telefonhoz, még ha csak limitált mennyiségben is.
Külcsín:
A Mate 40 Pro alumínium keretet kapott üveg elő és hátlappal, kimondottan prémium minőséget sugároz. A telefon jókora méretekkel rendelkezik, szélessége a kényelmes fogás határán egyensúlyoz. A következő ábrán látható, hogy igencsak beillik a jelenlegi csúcs telefonok közé óriási külső méreteivel.
A Samsung S20 Ultrát még így sem tudta felülmúlni, az néhány milliméterrel hosszabb, és minimálisan szélesebb is a Mate 40 Pro-nál. A telefont szemből nézve, úgy tűnik, mintha nem is lenne oldalsó kávája. A mérnökök rekordot döntöttek a kisméretű káva megvalósítása terén. A következő ábrán látható, hogy hihetetlen mértékben vékonyították el az oldalsó kávákat.
Soha nem járt még nálam olyan telefon, amelynek sikerült ezt a méretet egy milliméter alá szorítania. Márkatársai között sincs még ilyen alacsony érték, a Huawei P40 Pro is kétszer ekkora kávával rendelkezik, míg a konkurens Samsung majdnem háromszor nagyobbal. A kávaszélesség-táblázatomban azonnal az élre is ugrott vékonyka kávájával.
A fenti táblázatban látható, hogy az első három helyet Huawei telefonok foglalták el, úgy látszik, hogy a kiváló megjelenés érdekében vállalja a gyártó a sérülékenység kockázatát. Alsó és felső káva terén már nem tudtak ennyire kiemelkedő eredményt elérni, bár ezek sem nevezhetők túl nagynak.
A felső kávákat nem tudták lecsökkenteni, valószínűleg a beszédhangszóró miatt, bár a Samsung Ultrája, amelynek szintén ott a hangszórója, ennek ellenére jelentősen kisebb felső kávát tudott felmutatni. A kijelző-képernyő arány táblázatomban előkelő helyre tudott kerülni a Mate 40 Pro, konkrétan megszerezte az első helyet.
A kijelző felületéből kivontam a szelfisziget területét és az így kapott eredménnyel került az élre, több mint 92%-os előlap lefedettségével. Ebben a táblázatban az első két hely a Huawei-é, a harmadik helyre az év elején megjelent Samsung S20 Plus tudott felkapaszkodni. A Mate 40 Pro előlapján találhatjuk a szelfi nyílást és az ujjlenyomat olvasót, valamint egy beszédhangszórót.
A telefon két oldalára 88 fokos szögben hajlították le a kijelzőt. Gyakorlati haszna nincs a hajlításnak, ám nagyon jól néz ki.
A kijelzőn lévő szelfisziget egy hosszított lyuk, alatta ultra széles kamerával és gesztusérzékelővel, ide került az arcfelismerő rendszer, ami jól működik sötét környezetben is. Az előlapi kamera 4K-ban is képes rögzíteni, valamint automatikusan érzékeli, ha csoportos felvétel készül és átvált széles látószögre. A szelfisziget méretét a következő képen összehasonlítottam két másik telefonéval. A P40 Pro Plus tavasszal jelent meg, és ez alatt az idő alatt sikerült a mérnököknek csökkentenie a kijelző kivágás területét.
A kijelző alá integrált optikai ujjlenyomat olvasó kiválóan működik, gyorsan reagál az érintésre, felveszi a versenyt a hagyományos ujjlenyomat szkennerekkel is. A következő röntgenképen jól látható ennek a kis érzékelőnek az elhelyezkedése a telefonban.
A telefon sarkai lekerekítettek és a kijelző is követi a mai ívelt trendet. A következő képen láthatóak a Mate 40 Pro rádiuszai, méreteit két másik telefonéval lehet összevetni.
A Huawei az utóbbi időben hagyományos hangszóró helyett a kijelző alá építette az elektromágneses hanglevitációs beszédhangszórót, amely nem alkalmas zenei megszólalásra, ezért csak monó hangzást kaptak felső kategóriás telefonjaik. Idén visszatért a hagyományos hangszóró, s vele együtt a sztereó hangzás is. A beszédhangszórónak alig látszó vékonyka nyílást készítettek, ami 24 milliméter hosszú és 0,312 mm szélességű.
A hangszórót kivezették a telefon tetejére is, alul pedig a megszokott helyre került.
A következő röntgenképen a Mate 40 Pro mellé tettem P40 Pro Plus-t, nyíllal jelöltem a hangszórókat, a bal fenti képen látható a kijelző alá épített kerek rezonáló hangrendszer.
A következő két videóban összehasonlítottam a Mate 40 Pro hangszóróinak minőségét a Mate 20 Pro-éval és a Samsung Galaxy Z Fold 2-ével.
Az kijelző védőfóliával érkezik, amelynek négy sarka ki van vágva, gondolom így szeretnék megakadályozni, hogy felváljon.
Az előlap után nézzük meg a telefon bal oldalát, már ha lenne rajta mit nézni, mivel erre az oldalra semmi sem került.
Jobb oldalra került a bekapcsoló gomb és a hangerő állító gombok.
A Huawei megfelelő helyre tette a bekapcsoló gombot, jól elérhető, ha néhány milliméterrel feljebb kerül, az már kissé kényelmetlen lenne.
Tavaly a Mate 30 Pro-nál elhagyták a fizikai hangerő gombokat, csak kijelzőn lévő virtuális hangerő állítási lehetőség maradt. Valószínűleg nem volt túl népszerű ez a döntés, mert a Mate 40 Pro-ra visszakerült a hardveres gomb, és azok számára, akik esetleg megkedvelték, maradt a virtuális gomb is.
Szerencsére megmaradtak a telefon tetején lévő gamer trigger (bal-jobb) virtuális gombok, amelyek segítik a játékok négy gombos vezérlését. A Mate 30 Pro-ban alapállapotban elérhető volt a szolgáltatás, a Mate 40 Pro-nál már be kell állítani ezt a hasznos kis jellemzőt. A következő videóban bemutatom a gombok megjelenítéséhez szükséges beállításokat és egy kis játék bemutatót a működésükről.
A telefon tetején található a fentebb már említett hangszóró rács, a mikrofonon és az oly sok gyártó által elhanyagolt hasznos kis infra adó, ami jó szolgálatot tesz távvezérlőként.
A telefon alján ott az USB-C aljzat, a hangszóró és a SIM tálca.
A SIM tálca természetesen vízszigetelt, az IP68 védelemnek megfelelően, a telefon maximálisan porálló és fél méter mély vízben fél órát is kibír.
A SIM tálca képes befogadni a Huawei Nano Memory kártyáját is. A kártyáról és arról, hogyan kell a telefonba behelyezni, készítettem egy rövidke videót.
A telefon hátlapja edzett üvegből készült, és a fény beesési szögétől függően az alatta lévő speciális bevonat különféle színekben játszik.
A hátlapon a Leica feliratot fekete csík öleli körül, amely alatt megbújik a négy kamera és a kettős vaku led.
A Huawei Mate 40 Pro fénylesője, a kamera tesztekkel foglalkozó DXoMark listáján az élen áll, garantálva a kiváló minőséget. A kamerakör szerencsére középre került, így nem billeg a telefon, ha letesszük az asztalra és nyomogatjuk. A kamera púp magassága jelentős lett, de a Samsung Galaxy Ultra óriási méreteit meg sem közelíti, ami szép eredmény annak tükrében, hogy a Huawei a kisebb helyen is tudta hozni a minőséget.
A Mate 40 Pro nem a legcsúcsabb periszkópos 10X optikai zoom-ot kapta, „csak” az 5X-re jutott a költségvetésből. Persze ez érthető is, különben mivel lehetne eladni a Mate 40 Pro+ telefonjukat, amelyben már a 10x optikai zoom található. Természetesen a tavasszal megjelent Huawei P40 Pro+ megkapta ezt a kiváló alkatrészt. A következő röntgenkép segítségével belülről is összehasonlítható a két különböző felépítésű zoom kamera.
A telefon 4400 mAh-ás akkumulátort kapott, ami manapság már nem kiemelkedő méret ebben a kategóriában. Az akkumulátor fölé került az NFC és töltő tekercs is.
Az akkumulátort vezetékkel 66 Wattal tudjuk tölteni, de vezeték nélkül is tudunk bele pumpálni 50 Wattot, speciális saját gyártású gyorstöltőjük segítségével. A vezetékes gyorstöltésről egy kis videót is készítettem.
Személyes kedvencem a beállításokban található További akkumulátor almenü, amely segít az akkumulátorunkat fitten tartani. Az egyik lehetőség a töltési szokásainkhoz alkalmazkodik, vagyis csak akkor töltődik az akkumulátor, ha szükség is van rá. A másik funkció pedig még azelőtt befejezi a töltést, mielőtt elérné a túltöltés állapotát, ezzel megkímélve a gyors elöregedéstől. Ha töltésidőzítés is került volna a szoftverbe, akkor megkapta volna tőlem a legkirályabb töltésvezérlés díját, mivel ez a funkció hiányzik, „csak” a legjobb akkumenedzsment dicséret jutott a telefonnak.
Lefotóztam a Huawei Mate 40 Pro-t a Mate 20 Pro társaságában, jól látható, hogy két generáció alatt szépen megnőtt az utód készülékháza.
Kijelző:
A Huawei Mate 40 Pro 2772×1344 pixel felbontású, 6,76 hüvelykes átlójú HDR10 OLED kijelzőt kapott, amely kb. 456 ppi képpont sűrűséggel rendelkezik. A Huawei a P40 Pro+ mobiljait csak Samsung kijelzőkkel szerelte, a Mate 40 Pro viszont már a kínai gyártó, a BOE által készített megjelenítőt kapott. Valószínűleg a Huawei-nél előrelátóan gondoltak az amerikai szankciókra, ezért inkább hazai beszállítót választottak. A következő ábrán a Mate 40 Pro mellé tettem a P40 Pro+ telefon kijelzőjének nagyítását, a kép kiválóan szemlélteti, hogy két különböző gyárból származnak.
A mai kijelzőknél már számít a képfrissítési érték, a gyártók elkezdték növelni 60 Hz-ről 90 Hz-re, de előfordul már a 120 Hz-es is. A Huawei Mate 40 Pro 90 Hz-es megjelenítőt kapott, így folyamatosabb grafikai megjelenítést tesz lehetővé. Készítettem egy videót, amelyben a Mate 40 Pro 90 Hz-es kijelzőjét egy Samsung Galaxy Z Fold 2 120 Hz-es megjelenítőjével hasonlítom össze.
A kijelző érintéses mintavételi frekvenciája is javult, 240 Hz-es, ami gyors reakciót ad a kijelző megérintésekor. A Mate 40 Pro megjelentőjének három színmódja van, normál beállításnál sRGB, az élénknél pedig a DCI-P3 „mozis” színtartomány a domináns, de akár saját színteret is beállíthatunk. A szemvédelem is alapszolgáltatás, bekapcsolhatjuk időzítve a kékfény szűrőt és szabadon állíthatjuk a szűrés szintjét is.
Alapbeállításnál a kijelző fehérjei kissé sárgás árnyalatúak, ha tökéletes fehéret szeretnénk, könnyedén után tudjuk állítani.
Összegzés:
A Huawei Mate 40 Pro kiváló telefon, gyors processzorral, rengeteg memóriával és belső tárhellyel. Készülékháza prémium minőség, edzett üveg elöl és hátul, jó minőségű alumíniummal keretezve, fizikai hangerő gombokkal (szerencsére), amelyek nyomáspontja tökéletes. Arcfelismerő rendszere gyors és hatékony, ez áll a kijelző alatti ujjlenyomat olvasóra is. Hangrendszere kellemes hangzást biztosít, és elődjeivel ellentétben kétcsatornás megszólalásra is képes. Kijelzője egy kis állítgatás után képes az ideális megjelenítésre, 90 Hz-en ketyeg és az érintés mintavételi frekvenciája is felcsúszott 240 Hz-re. A 88 fokban lehajtott kijelző és szinte láthatatlan kávája különleges megjelenést ad a telefonnak, viszont a lehajtott kijelző hasznossága megkérdőjelezhető, inkább esztétikai tuningnak nevezhetnénk. A hátlapi és előlapi kamerák egyaránt a jelenlegi csúcsot képviselik. A Huawei kamerával foglalkozó divíziója a megfelelő szakembereket foglalkoztatja, és láthatóan megéri a Leica-val együtt dolgozniuk. A 4400 mAh-ás akkumulátora lehetne kicsit nagyobb, töltési sebessége vezetékkel (66W) és vezeték nélkül (50W) a leggyorsabbak között van a piacon, így az akkuméret nem annyira releváns. De most jöjjön a fekete leves. Sajnos továbbra sincs Google keretrendszer (GMS), bár a HMS sokat fejlődött még hosszú út áll előtte. A telefont azoknak ajánlom, akik szeretik a kihívásokat és képesek saját igényeikre szabni szoftvereit és nem ijednek meg egy kis tanulástól. Ők ennél jobb telefont nem is választhatnának, hiszen minden paraméterében a legkiválóbbak egyike. A bevezetőmben említettem, hogy limitált számban kapható a telefon, most az árát is elárulom, 449.990 forintba kerül, és fekete, valamint fehér színben is kapható.
Legutóbbi hozzászólások