Huawei FreeBuds Pro 2 teszt – Devialet a szögletes burkolat alatt

Szerző:

Két évvel ezelőtt került piacra a Huawei Freebuds Pro, és eddig nem akadt folytatása, pedig a cég legerősebb, prémium fülhallgatójáról van szó. Most megérkezett az utód, a Freebuds Pro 2, amely igyekszik mindenben felülmúlni elődjét. Ennek megvalósításában a gyártót segítette a francia Devialet cég, amely fiatalos megjelenésű high-end audio termékeiről ismert, érdemes utána járni mit is adott hozzá a termék fejlesztéséhez.

 

 

 

A Devielet már összerakott egy kiváló minőségű fülhallgatót, amellyel bizonyította, hogy ismeri az aprócska burkolat alá rejtett elektronikák rejtelmeit.

Nem is csoda, hogy a Huawei összekóperált a gyártóval, és kihasználta az együttműködés előnyeit.

 

Kicsomagolás:

Dobozában találhatunk néhány dokumentációt, két pár fülhallgató gumit és egy USB-C töltőkábelt, sajnos a fülhallgatóknál sem jött divatba a töltőfej ajándékozás.

 

Külcsín:

A FreeBuds Pro 2 megkapta elődjétől örökölt szögletes szárú dizájnját, amely egyedi jegye a sorozatnak.  Sikerült rövidíteni a szár hosszúságán is, ami nem kis bravúr a mérnökök részéről. Egy picit lesimították a szárak éleit, ami kellemesebbé tette fogását és a fülnek is kényelmesebb.

A Freebuds Pro 2 építési minősége kiváló, pontosan olyan prémium, mint az elődé, nagyon egyben van.

 A töltő tok, pontosan úgy néz ki, mint a FreeBuds Pro-é, de lefaragtak méretéből és súlyából is. A biztonság kedvéért, egy Devialet felirat is került rá, jelezvén, hogy a cég besegített a fejlesztésbe.

A dokkolót röntgennel átvilágítottam, így belülről is megismerhetitek felépítését. A képen jól látható a gyorstöltő tekercse, valamint az akkumulátor is.

A fülhallgató telefonhoz csatlakoztatásához ki kell nyitni a fedőt, majd az oldalán lévő gomb hosszan nyomva tartásával aktiválódik a keresés.

A dokkoló töltését USB-C vezetékkel oldhatjuk meg, ha van vezeték nélküli töltőnk, akkor az is képes feltölteni akkumulátorát.

A fülhallgató membránját gumiharangja alatt, kettős rácsrendszer védi az idegen anyagok bejutásától.

A fülhallgatók kettős meghajtót kaptak, amelyek minősége a prémium fülhallgatókhoz méltó lett. A Huawei FreeBuds Pro legnagyobb hibája a nagy átviteli sebességekre képes kodekek támogatásának hiánya volt. Hiába a jó minőségű akusztikus meghajtó, ha nem tudunk a fülhallgatóra tömörítetlen minőségi hanganyagot tolni. Végre ezt az akadályt is átlépte a Huawei, és a fülhallgató megkapta a HI-RES WIRELESS AUDIO, LDAC & L2HC, valamint a HI-Res Audio kodeket is, amelyek képesek akár a 990 kbit/s adatátviteli sebességre is. Ezzel a „kis” változtatással a Huawei Freebuds Pro 2 végre felért az igazi minőségi csúcsra, ahol már több gyártó is időzött, megelőzve a Huawei-t.

A fülhallgató is röntgen alá került, így láthatóvá válnak belső hardveres elemei.

Három mikrofon is került a belsejébe, amelyek 15 százalékkal javítják az aktív zajcsökkentést, és mindezt 50 és 3000 kHz-es frekvencia tartományban.  Az előd zajszűrése 40 dB-t produkált, a FreeBuds Pro 2-nél már a 47 dB is összejött, ami jelentős javulásnak számít. A csontelvezetéses mikrofon mellett még ott van a három másik is, ezek támogatására szolgál egy mély neurális hálózat, amelynek zajszűrő algoritmusa 600 millió hangmintát tanult meg, hogy ki tudjon küszöbölni minden figyelemelvonó zajt az életünkből.

Akkumulátora a gyári adatok szerint ANC-vel 4 óra körül bírja, ezt az eredményt maximum laborkörülmények között reprodukálható, normál használat mellett inkább 2-3 óra között produkál.  A fülhallgató minősége szintet ugrott, tesztelésnél, váltogattam a Pro és Pro 2 fülhallgatót, egyazon zenével. A Pro 2 mélyei sokkal kifinomultabbak, hangképe pedig jelentősen teresebb, mint elődjének. Ha valaki nem kedveli a fülhallgató gyárilag beállított hangképét, frekvencia menetét, akkor a telefon szoftveréből könnyedén áthangolhatjuk ízlés szerint. A Devialet készített alapbeállítás hangzást, basszust erősítő hangzást, magas hang kiemelést és tiszta énekhang módot is. Ha elégedetlenek vagyunk az előre beállított hangzásokkal, akkor ott van számunkra egy tíz sávos hangszínszabályzó is.

A fülhallgatóban lévő meghajtó, egy nagy felületű síkmembránt mozgat, ennek felülete hatszor nagyobb, mint az átlag fülesekben, így gazdagabb hangzást eredményez.

Készítettem egy összefoglaló videót is a fülhallgatóról.

A következő néhány képen összehasonlíthatjátok a Huawei FreeBuds Pro 2-őt és elődjét (balra az új, jobbra a régi fülhallgató).

 

Összegzés:

A Huawei a FreeBuds Pro 2-vel most nagyot alakított, megtartotta az előd jól bevált egyedi külső vonásait, de ezen kívül szinte mindent újra gondoltak. A legjobb döntés volt szövetkezni a Devialettel, sikerült tőlük áthozni néhány ügyes hardveres elemet. A legfontosabb a nagy átviteli sebességet kínáló kodekeket támogató csippek beépítse, ami jelentősen javított a fülhallgató hangminőségén. Ennek hiánya volt a legfájóbb az előd esetében. A hangrendszer megújítására is ügyeltek, a nagyfelületű síkmembrán is telitalálat volt, sokkal gazdagabb lett hangzásvilága, mint az elődé. A fülhallgató súlyát is tudta csökkenteni egy kicsivel, ami nem elhanyagolható egy fülbe dugott eszköz esetében. Az árát sem gondolták túl, az elődöt kb. 70 ezerért árulták két évvel ezelőtt, a Pro 2-höz pedig 80 ezerért tudunk hozzájutni. Ha a két év inflációját vesszük, akkor ezt a plusz tízezret nem mondhatnám túl nagy különbségnek, legfőképp hogy az újonc magasan jobban teljesít.

Vélemény, hozzászólás?