A HTC február 19-én Londonban és New Yorkban egyidőben tartott sajtótájékoztatót, nem várt a jövő héten kezdődő Mobile World Congressre, hanem gyorsan bemutatta az idei csúcskészülékét. A telefonnal nagyon odatette magát a cég, nyilvánvaló volt, hogy talán ez az utolsó lehetőség, hogy megőrizze élvonalbeli pozícióját, mielőtt lenyomják a feltörekvő kínai cégek.
Az M7 kódnéven futó telefon hivatalosan végül a One nevet kapta, és úgytűnik, szabadkezet kaptak a tervezők a bátor újításokhoz, így pár dologban jelentős szemléletváltást mutat a készülék. A legelső ezek közül, hogy a mérettel szemben a minőségre mentek rá a kijelző tekintetében, a Full HD felbontás a még épp kezelhető, 4,7 inches kijelzőn elképesztő, 469 ppi pixelsűrűséget jelent. A burkolat alatt, minden elvárásnak megfelelően, egy négymagos Qualcomm Snapdragon 600-as processzor lapul, ami magonként 1,7 GHz-en pörög, 2 GB RAM segíti ebben, a grafikai gyorsítást pedig egy Adreno 320-as GPU végzi.
A formaterv is más, mint a korábbi lekerekített unibodyk, a One házát határozott élek, felismerhető, karakteres forma jellemzi, ebben meghatározó az előlapon alul és felül is megtalálható, mikrofuratokkal lyukazott sáv, ami sztereo hangszórópárt rejt. Az anyaghasználat is minőségi, fém és üveg, a kijelzőt hajlított Gorilla Glass fedi, a domborított hátlappal feldobott alumínium ház 9,3 mm vastag. A burkolat alatt 2300 mAh teljesítményű akkumulátor lakik.
Az új, modern és letisztult Sense neve New Sense, a Jelly Beanre épülő felület stílusa végre közelebb került a holo látványvilágához. A fő újítás a BlinkFeed, egy állandó hírfolyammá alakítható kezdőképernyő, híreknek, közösségi eseményeknek, fotóknak, ahol kizárólag a felhasználó számára releváns információk jelennek meg. A még teljesebb élmény érdekében a HTC helyi és globális tartalmakat is kínál a világ nagy médiavállalatain keresztül, mint például az AOL, ESPN, MTV vagy a Reuters. Kérdés, hogy nem angol tartalmakkal mennyire lesz ellátva, és az állandó internetkapcsolat hiányában nyaraláskor kell-e két hétig az error feliratot nézni. Illetve, hogy a Sense radikális átszabásával a HTC-rajongók elvesztését mennyire teszi kockára a cég.
A HTC BoomSound az előlapi sztereó hangszórók neve, melyek külön erősítővel 93 dB erősséggel tudnak megszólalni. A Beats Audio integrációnak köszönhetően elvileg fantasztikus hangzás vár a felhasználókra játék, zenehallgatás és videózás közben is. Van új zenelejátszó is, ami akár dalszöveget vagy egyéb információt is meg tud jeleníteni az aktuális zenéről.
Az Ultrapixel kamera szintén új dolog, a koncepció szerint nem a felbontás, hanem a képminőség a fontos, ennek fényében a hátlapi kameráról semmi adatot nem tudunk. Elvileg az új technológiájú ultrakompakt modul három szenzorból áll, és 300%-kal több fény jut az érzékelőkhöz, ami színhűség és részletgazdagság tekintetében is hatalmas változást hoz, és javul a HDR élessége is. Itt a HTC Zoe is, aminek segítségével 3 másodpercenként nagy felbontású fotókat lehet készíteni, melyeket összefűzve nézhetünk meg egy élő galériába szervezve. Az így megörökített eseményekből automatikusan készül egy válogatás, vágással, effektekkel, amit aztán meg lehet osztani a közösségi hálókon, e-mailben vagy egyéb alkalmazásokon keresztül. Az ultraszéles látószögű, 2,1 megapixeles előlapi kamera elősegíti a tökéletes önarckép vagy videó megalkotását akkor is, ha épp felújítják a fürdőszobát, és nincs tükör. A több tengelyes képstabilizátor az elő- és hátlapi kamerával készült felvételek tökéletesítésében segít, és van még rengeteg extra, plédául emberek, vagy tárgyak utólagos eltüntetése a fotóról.eszám adatai mellett, a HDR Sound Recording pedig két mikrofonnal történő hangfelvételt tesz lehetővé, és ezek segítségével a telefon automatikusan tudja állítani a beszélgetési hangerőt is, és hatékonyabb a zajszűrés.
Említésre méltó még a Sense TV, ami lehetőséget ad arra, hogy a telefont távirányítóként használhassuk. Az infraport mellett NFC, 4.0-ás Bluetooth, GLONASS támogatás, DLNA és microUSB MHL is megtalálható a készülékben, amelynek forgalmazása hivatalosan március végén indul. A HTC One 32 és 64 gigás verzióban lesz kapható, ezüst és fekete színben, és elvileg mindhárom magyar mobilszolgáltató kínálatában is megjelenik majd. A sietség érthető is, kérdés, hogy a kezdeti hype-ot kihasználva, a szokatlan koncepcióval és új szemlélettel érkező telefon elég menő lesz-e ahhoz, hogy rövid idő alatt divattá váljon, mert a Galaxy SIV megjelenéséig már nincs sok idő.
(forrás: androidpolice)
[…] Az új esélyes természetesen a Qualcomm négymagos Snapdragon 600 (és benne az Adreno 320 GPU) lapka, ugyanaz, amivel a konkurencia is szerelte a maga újdonságát, a HTC ONE-t. […]
Elég ütős felállás, és végre úgy látszik, rájöttek, hogy nem kell 5 col felé menni minden csúcskészülékkel… Aztán majd kiderül, hogy mennyi ramot kajázik meg az az új sense….:)
A HOX-nál sem voltak RAM-gondjaink soha, pedig csak 1Gb áll a rendelkezésre…;)