A Concorde Elektronik KFT újabb Raptort küldött szerkesztőségünkbe, ami már a harmadik generáció portfóliójukban. Volt alkalmam tesztelni a bivalyerős P50-et, a filigrán P40-et, most pedig megérkezett a cég legújabb raptora, a P60 is. Tesztalanyom strapatelefonhoz méltó fogadtatásban részesült. Bizonyítania kellett, hogy megfelel a szigorú elvárásoknak. Egynapos vízbemerülést és egy drónnal elvégzett ejtési tesztet is ki kellett bírnia az alap stressz tesztek mellett.
A Raptor sorozat legújabb tagja sem a multimédiás tartalomfogyasztásra termett, inkább az extrém körülmények túlélésben mutatja meg képességeit. Magyar nyelvű egyedi operációs rendszerrel kapjuk, amelyre programot telepíteni nem tudunk, de alapszintű szolgáltatásokat azért kínál.
Tartozékok:
A telefonhoz jár hálózati töltő, fülhallgató, célszerszám a hátlap kinyitásához és egy övcsipesz, ami sajnos nem jutott el hozzám.
Külcsín:
A P sorozat minden egyes generációja jelentősen szebbre sikerül elődjénél, ez most is így történt, a P60-as modernebb formákat kapott, csak úgy süt belőle az erő. Forgassuk meg az egér segítségével készülékházát.
A P60-as kisebb, mint az előd, inkább a P40-essel egyeznek meg a méretei.
Így néz ki egymás mellett a P50 és P60, az újonc szögletes formái férfiasabb megjelenést kölcsönöznek számára.
A P60-as hátulról masszívabbnak hat, és sokkal esztétikusabb is lett elődjéhez képest.
A hagyományos telefonok pengevékonyságával nem tudja felvenni a versenyt, ám nem is ez a célja. A Samsung Galaxy Note 4 vékonysága miatt inkább söralátétnek hat a P60 alatt.
A P50-es kijelzője mélyebben helyezkedik el a fedőüveg alatt, mint a P60-é, ami az újoncnak valamivel gyengébb védettséget biztosít. Esztétikailag viszont mutatósabb a P60-as üveg közeli kijelzője.
A telefon gombjainak nyomáspontja jó, elhelyezésük is megfelelő, kiválóan kezelhetőek akár extrém körülmények között is.
A telefon jobb oldalán található a hangerő gomb, amit besüllyesztettek az oldalsó keretbe, ezzel védve a sérülésektől.
A P50 és P60 külső behatásokkal szembeni védelme különbözik, a P50 oldalsó keretét túllógatták a kijelző és a hátlap szintjén, így páncélként védi a készülékházat. A P60 is hasonló módon vigyáz a hátlapi részre, viszont az előlapot nem az oldalkeret óvja.
Találtak más megoldást az előlap védelmére, kiemelték néhány milliméterrel a kijelzőt körülölelő vastag gumírozott felületet, ami egyúttal a káros rezgéseket is képes elnyelni.
A fenti képen látható, hogy a telefon tetejére került a zseblámpa, ami kiváló foncsorozást kapott, ami megnövelte fényerejét. A telefon alján microUSB és 3,5 milliméteres fülhallgató aljzat található, amelyeket egy gumifedél véd a beázástól. A fedő rögzítését erős műanyag szállal oldották meg, ami nem könnyen szakad el.
A microUSB aljzat annyira mélyen ül a készülékházban, hogy normál méretű dugóval nem is tudjuk tölteni. Érdemes vigyáznunk az eredeti kábelre, mert ha töltésre szorulunk, a kölcsönkérés nem segít rajtunk. A bal oldali dugó a P60-é, látszik, hogy nem a megszokott hosszúságú.
A telefon fontos vízzáró eleme a hátlapi akkumulátor-fedél, ennek eltávolítására kapjuk a csavarozáshoz szükséges apró célszerszámot.
A telefon két SIM kártyát képes kezelni, és különösen hasznos tulajdonsága, hogy ezekből képes bármely méretűt (nano, micro, mini) adapter nélkül befogadni.
A fenti képen látható, hogy a szigetelő gumit nem a fedőre helyezték, ami a P40-es esetében állandóan leesett, inkább a készülékházba építették be, javítva ezzel a tömítés megbízhatóságát. A P60 hátlapja nagyon vastag és kemény műanyagból készült, egyáltalán nem hiányolom belőle a fémet, helytáll anélkül is.
Ha már a helytállást említettem, következzék a telefon strapa tesztje, amiben megmutathatja azt, amiben igazán jó.
Nyúzópróba:
A P60-as a megpróbáltatásokra született, ezt igazolja a hátlapjára nyomott IP68-as minősítés, ami tökéletes porállóságot és vízállóságot garantál. A Concorde IP67-re fokozta le a telefont, ami a “félméteres vízben fél órát bírnia kell” kifejezést takarja. Ha véletlenül beejtjük a tóba és nem találjuk meg, másnap is visszamehetünk keresni, mert átvészeli a halakkal töltött éjszakát. Ennek megfelelően először vízbe merítettem és hagytam egy napig állni benne, amikor kivettem, tökéletes állapotban volt.
Ezután porfürdő következett, így lehet tesztelni az IP67 minősítésből a porállóságot, mert a 6-os szám a teljes védelmet jelenti a legapróbb szemcsék ellen is.
A finom por minden nyílást kitöltött, ám a telefon továbbra is használható maradt. Egy kellemes zuhannyal kényeztettem ezután, hogy eltávolítsam róla a rárakódott port.
Arra gondoltam, ha a port és a vizet összekeverem, akkor még veszélyesebb eleggyel, sárral tudom tesztelni a P60 szívósságát.
Megforgattam benne rendesen, sőt még használtam is közben, pedig gombjait vastag sárréteg fedte. Ha saras úton defektet kapunk és kereket cserélünk, ezt a telefont nyugodtan kézbe vehetjük. Ezután súlyokat helyeztem rá, mert kíváncsi voltam milyen erős a készülékháza.
Összesen 22 kilogrammnyi súly került rá, de ezt is kibírta működött tovább. Ekkor következett találkozása a betonnal, néhány ejtési tesztet is végeztem rajta. A következő képet az ejtésről készített videóból ragadtam ki, a bal felső kis ablakban a lassított becsapódást követhetjük figyelemmel, érdemes a fejezet végén a nyúzópróbáról készült filmecskét végignézni, ahol az egész folyamat mozgásban látható.
A másfél méterről való leeséseket apróbb karcolásokkal megúszta.
A legkockázatosabb próbát a végére hagytam, a P60-at drónnal felemeltük kb. 35 méterre és onnan ejtettük le. A következő videóban megtekinthetitek, mennyire bírta a kiképzést.
A készülékház nyugodtan megérdemli az IP68 minősítést is, mivel minden megpróbáltatást kiállt, sőt még olyat is elviselt, amellyel hétköznapi használata során valószínűleg nem fog találkozni. Az összes tortúrát videón is megörökítettem, ami sokkal szemléletesebb képet nyújt a telefon valódi megpróbáltatásairól.
Hardver és szoftver
Zárt operációs rendszert kapott, ami Magyar nyelvű és a sebessége is jó. Nem is csoda hisz túl sok dolgot nem kell tudnia, van benne 1,3 megapixeles fényképező, fényképnézegető, rádió, hang és videó felvevő, lépésszámláló, számológép és e-könyv olvasó. Ikonjai nagyobbak mint elődjéé, mivel a szoftver készítői az eddigi 4×4-es elrendezés helyett a 3×3-ast választották, ezzel segítve az idősebb felhasználókat. Ha a netről szükségünk lenne információra, böngészhetünk is a telefonnal. Processzora az MTK6260D, amelyről nem sokat lehet olvasni az interneten, de az biztos, hogy villámgyorsan kezeli a szoftvert, amelynek 32 MB RAM-ja, és 32 MB ROM-ja van, microSD kártyával 16 GB-ig bővíthető. Kijelzője 2,2 hüvelykes 176×220 pixeles felbontású.
Ez a megjelenítő nem váltja meg a világot, de céljának éppen megfelel, a kinti erős fény mellett is látható marad.
Összegzés:
Ettől a telefontól azt kapjuk amit ígér, végtelenül strapabíró készülékházat, amely bármely szélsőséges környezetben helyt áll, gyors, egyszerű szoftvert, ami egy telefonnak bőven elegendő. Másodtelefonnak teljesen vállalható, különösen akkor, ha szeretünk túrázni, netán a vizes sportok szerelmesei vagyunk, vagy extrém telefongyilkos környezetben dolgozunk. Árára sem lehet panasz, mivel egy kicsivel húszezer forint alá lőtték be, ez teljesen elfogadható ebben a kategóriában. Élvezetes hetet töltöttem együtt a P60-nal, mivel mindent megtehettem vele, ami okostelefon tesztalanyaim halálát okozná.
A tesztkészüléket a biztosította számunkra. Köszönjük.
Szeretném megköszönni Mizsei Csabának a drónos dobásteszthez nyújtott segítségét.
A bluetooth nem tud kapcsolatot teremteni az imac-al. Néhény fotót szerettem volna átadni, de nem megy. A mac érzékeli, látják egymást, de a kép nem megy át! Ez nekem nagy baj!
Folytatva a hiányzó ismereteket:
• meddig bírja az aksija normál használat mellett
• van-e benne “sötét” menü (azaz fekete alapon világos betűk), a fehér háttérszín éjszakai használatnál nagyon zavaróan vakít
• tudja-e kezelni más platformok (gmail, android, nokia, outlook) címjegyzékformátumait (pl ékezetes betűk), milyen módon tudja importálni őket.
• van-e T9 jellegű gyors-keresés a névjegyekben, és ugyanez bármely betűtől (tehát a név közepében, második, harmadig névben is), vagy egyéb ilyen fícsör (már a symbian s60-ban is volt)
• hívás közben lehet-e rögzíteni a beszélgetést
• hívás közben lehet-e keresni a menüben (pl névjegyet, egyéb infót)
• mail kliens van-e (felteszem nincs)
• ki lehet-e kapcsolni a képernyőt, hogy hívás közben ne világítson (éjszakai hazsnálatnál hazsnos, ha zavaró a fény), vagy meg kell várni, amíg kialszik
• kikapcsolt képernyőnél reagál-e a gombokra, pl. így is le lehet-e rakni, vagy előbb életre kell kelteni hozzá
Ezek mind olyan infók, amik a mindennapi használhatóságot alapvetően befolyásolják. Felteszem a felhasználó sokkal gyakrabban fog telefonszámokat keresni benne, mint 20 kg-os súlyokat pakolni rá, vagy lisztben hentregetni. (Mellesleg ha ráírták, hogy IP6X szabvány, akkor azt miért nem lehet elhinni, és egy mondattal lezárni? A cikk nagyrészt ennek a “házi barkács” ellenőrzőséről szól.) Nem értem egyébként azt sem, hogy egy strapatelefonnak miért kell annyira “strapatelefonosan” kinéznie, mintha egy idegen bolygóról hagyták volna itt. Az evolveo X1-nek mégis sikerült úgy kinéznie, mint egy normális telefon, ráadásul normális micro usb kábellel tölthető is.
Pár dolog hiányzik a tesztből:
– A telefonálás hangminősége(mikrofon, hangszóró, kihangosítás)
– A lámpa fényerejének bemutatása
– Pár minta fotó, amit a telefon készített
– Kár hogy nem kaptátok meg a taró csipeszt, mert egy jól használható dolognak tűnik.