A Bose QC20 több szempontból is érdekesség. Először is, mert a high end kategóriába sorolható, másodszor pedig, mert egészen más szemszögből mutatja meg, hogyan érdemes jó fülhallgatót gyártani.
A címből, habár sejthető, azért elmondom, hogy alapvetően egy jól átgondolt és kifejezetten korszak újító módon legyártott fülesről van szó. Tekintve, hogy „csak” egy in-ear – azaz agyba dugós – fülesről van szó, sokallhatnánk a marék kábelért azt a 93.000 forintos árat, de ne tegyük. Itt nem csupán egy marék kábelről és egy csipet alkatrészről beszélünk. A Bose végre sikeresen legyártott egy olyan fülest, amire már régóta vágyom. Legalábbis az én vágyaim között egy ilyen tulajdonságokkal bíró füles is szerepelt.
Felvázolnék egy gyakorlatit témát, hogy jobban ábrázoljam a hangzás minőségét. Az utcán sétálva gyakran előfordult, hogy jobbra balra pillantottam a szememmel. Nem azért mert valamit láttam, vagy mert valaki megbökött, hanem mert a hangokat olyan részletességgel érkeztek a stereo térből, mintha egy koncerten, vagy audiophil teremben hallgatnám a zenét. Nyilván nem szó szerint, de eleinte nem mertem vele biciklire sem ülni, egészen addig, amíg meg nem szoktam a fülhallgató kivételesen tiszta és hogy úgy mondjam, bőséges minőségét. Természetesen említenem sem kell, hogy akármilyen zenei stílust, és akármilyen hangerőt alkalmaztam, soha nem torzított, vagy cirregett a hangja. Jellemzőek a közép és magas hangokat nem befolyásoló kövér mélyek. Nagyon tisztán és nagyon hangosan szól. Ez már önmagában kielégítő teljesítmény. De még nincs vége.
Az egyébként kényelmes, fülkagylóba illeszkedő gumik lehetővé teszik, hogy ne kelljen aggódnunk akár sport közben sem a kieső-füles-probléma miatt. Finom puha gumi, nem irritáló.
A vezetéken lefele haladva találkozunk a mikrofon egységgel. A mikrofon minősége teljesen hibátlan, ám a szokásos felvevő gombon kívül feltűnik egy plusz gomb az oldalán. Ez kapcsolja be az aktív zajszűrést. Hogy mit? Bizony!
Van ugyanis egy pici, lapos dobozka a kábelen, ami egyébként azonnal kiszúrja az ember szemét én mégis a végére hagytam. Az említett dobozka felel a hangminőség még minőségibbé tételéért – már ha létezik ilyen szó. Az egyetlen ráhelyezett kapcsolót az ON pozícióba tolva meglátjuk, hogy két led villan fel. Az egyik magát a bekapcsolást illetve az akkumulátor töltöttségi szintjét – színnel – jelző, a másik pedig az aktív zajszűrés állapotát jelző led. Természetesen ha a ketyere ki van kapcsolva, normál fülesként üzemel a rendszer, viszont ha bekapcsolom, akkor bizony kivontja a körülöttem lévő világot.
Egyrészt mert bekapcsol egy a Bose által optimálisra fejlesztett Active EQ, hangszínszabályozás és másrészt mert emellé még kivonja a környezeti zajokat is. Az előbbiről annyit tudok mondani, hogy olyan mint a drog – belehallgatsz a generált hangképbe és soha többé nem akarod kikapcsolni, anélkül gagyinak érzed a fülest (és minden mást), pedig nem az. Tényleg gyönyörűen szuperál. Nem egy rommá erősített és torzított végkimenetelről beszélünk, hanem egy nagyon jól optimalizált EQ-ról.
A zajszűrést egyébként a már említett, mikrofonnál található gombbal tudjuk ki-be kapcsolni. Azaz nem egészen ki. Ugyanis ahogy az várható, bekapcsolt állapotban nagyon kellemesen kizár szinte minden hangot és ez egy agyba dugós fülesnél külön élmény – sokkal jobb mint bármelyik fejes esetében. Rettentően ijesztő például, hogy mikor kifújtam az orromat, abból is épp csak a recsegést hallottam. A hangok nagy részét levonta a füles, ijesztő volt amit hallottam belül. Visszatérve, ha kikapcsoljuk a zajszűrést, akkor sem szűnik meg teljesen, csupán egy éppen jól, leginkább beszédre optimalizált szűrés kapcsol be. Tulajdonképpen aktív marad, de bizonyos tartományokat, jellemzően a közép-magasakat átengedi, tehát akár zenehallgatás közben is beszélhetnek hozzánk, hallani fogjuk. Ha hangos a zene akkor max nem értjük mit, de azt halljuk, hogy valaki beszél. Többek között ez munkahelyen, ahol nem dughatjuk be a fülünket, nagyon hasznos tud lenni.
Én régebben a telefonjaimon buheráltam meg a fülest meghajtó szoftver-modult, hogy amolyan kihangosítás jelleggel, amit a füles mikrofonján vesz azt adja is vissza a fülhallgatón, mintha telefonálnék. Valahogy így biztonságosabban utaztam a tömegben. Ha nem figyeltem rá, csak a zene vonta el a figyelmem, de szükség esetén csak fülelnem kellett és tudtam mi zajlik körülöttem. Ez itt okosan meg lett oldva. Ha pályaudvaron, vagy repülőtéren vártuk hogy bemondják mikor lehet felszállni a járatunkra, ez a technika akkor is sikeres tud lenni, hisz nézhetünk filmet, vagy hallgathatunk zenét, mégsem maradunk le a hajóról.
Egy töltéssel egyébként nekem 3 napig bírta, relatív sok használattal, nem gondolom, hogy kevés lenne, pláne nem, hogy microusb csatlakozóval fél óra alatt feltölt.
Összességében egy picit fura, lehet, hogy van akinek zavaró, de szerintem megszokható a kábelen kallódó dobozka, hiszen pici és könnyű, a kábel pedig nagyon jó minőségű, tehát ha telefonnal használjuk, könnyedén a telefon hátlapjához csaphatjuk, és olyan mintha ott se lenne.
Rengeteg termék értékéről mondok véleményt és a Bose QC20 azon kevesek közé tartozik, amire azt mondom, hogy bizony ha szánnék ennyi pénzt egy fülesre, semmi mást nem hallgatnék meg, gondolkodás nélkül megvenném, mert rettentően sokat nyúlt az a néhány funkció. Ha lenne rá mód, tesztelném még egy jó darabig.
A tesztkészüléket köszönjük a Bose magyarországi képviseletének.
Legutóbbi hozzászólások