A ConCorde Elektronik KFT egy strapatelefont bízott rám tesztelésre, a nyúzópróba folyamán kíméletlen voltam a Raptorral. Került porba, vízbe, többször leesett betonra, majd megterheltem súlyzókkal, végül még autóval is keresztülhajtottam rajta. A készülékház körbevizslatása is megtörtént, elkészült a forgató és a mikroszkópos flash, valamint röntgensugárzás segítségével még a belsejébe is bepillantást nyerhetünk.
Author: szeszo
Samsung Galaxy S 4 teszt (külcsín) – megérkezett D’Artagnan
A Samsung jóvoltából újra szerkesztőségünkbe érkezett az SGS4, a mindent átfogó teszt helyett szokásomhoz híven a külcsínre koncentráltam. Tesztem során az új „harcosnak” alaposan átnézem minden kis zugát, egyetlen milliméterét sem hagyván ki. Összehasonlításra megjelenik cikkemben még a Galaxy S 3, a HTC One és az LG Optimus 4X is. Galaxy S3 tesztemben a felső kategóriás S sorozatot Dumas három testőréhez hasonlítottam, ezért kapta a Samsung Galaxy S 4 a D’Artagnan nevet.
LG Optimus 4X HD teszt (külcsín) – az olcsó négymagos
Az Optimus 4X HD nem azért került tesztelésre, mert az LG legfrissebb fejlesztése, hanem inkább olcsóságával vívta ki figyelmemet. A százezer alatti kategóriában négymagos, 4,7 hüvelykes True HD IPS kijelzővel, cserélhető akkumulátorral, microSD kártyabővítési lehetőséggel és NFC-vel nem sok versenytárs dicsekedhet. Kíváncsivá tett, megéri-e pénzét a kisebb koreai gyártó tavalyi modellje.
Samsung HM5000 headset teszt – a mini telefon?
Tesztalanynak jelentkezett a Samsung HM5000, el is fogadtam a jelentkezését, és alapos vizsgálatnak vetettem alá. Érdekes készülékről van szó, a klasszikus headset kifejezés nem is illik rá, mivel nem rögzítjük a fülünkhöz, csak oda tartjuk, mint egy aprócska telefont.
HTC One teszt (külcsín) – Alumíniumba faragva
Kezembe kaptam a HTC legújabb csúcsmodelljét a HTC One-t, szokásomhoz híven körbejárom a készüléket, és minden apró részletét bemutatom. Az új HTC BoomSound hangzást még egy hangszintmérővel is méricskéltem. Sokan várták ennek a készüléknek a megjelenését, remélvén, hogy a HTC végre önmagára talál és megint régi fényében csilloghat. Remélem tesztem hozzájárul e csillogás mértékének meghatározásához.
ZX Spectrum emulátor Samsung Galaxy Note-on
Egy kis nosztalgiázásra hívok mindenkit, akinek jelent valamit a Sinclair ZX Spectrum kifejezés. A nyolcvanas években kezdődött a számítástechnika iránti szenvedélyem, amikor megkaptam első számítógépemet, egy ZX Spectrumot. Most egy kis utazást teszek a múlt világába a jelenlegi technológia segítségével.
Sony SmartWatch MN2 – okos kijelző a csuklón
A sajtó minden portálon attól hangos, hogy a nagy megacégek (LG, Apple, Samsung, Google), nemsokára kilépnek a piacra egy használható okosórával. A fejlesztők eddig is sokféle koncepcióval leptek meg bennünket, de valahogy mindegyik eltűnt a feledés homályában. A jelenleg piacon lévők között pedig alig akad néhány valamirevaló megoldás. Most a Sony SmartWatch MN2 került a kezembe, nézzük mit is tud egy intelligens időmérő szerkezet.
Készül a Need for Speed Most Wanted különleges kiadása a Samsung Galaxy S 4-re
A várva várt Samsung GALAXY S 4 okostelefonon elérhető lesz az Electronic Arts népszerű autós játékának, a Need for Speed Most Wanted-nak egy különleges kiadása. A Samsung számára optimalizált játék a Samsung Games-ről lesz letölthető, az első 100 000 felhasználó számára ingyenesen.
Samsung Experience Store nyílt az Allee-ban
A Samsung megnyitotta új, 105 m2-es prémium márkaboltját, a Samsung Experience Store-t az Allee bevásárlóközpontban, ahol széles termékportfólióval és a legnagyobb kiegészítő választékkal várja az érdeklődőket. Az üzlet nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten is előremutató és különleges a Samsung számára prémium kialakításának és nagy alapterületének köszönhetően.
Megérkezett a Jelly Bean frissítés az LG Optimus L9 okostelefonra
Az LG Electronics Magyarországon is elérhetővé tette az Android operációs rendszer Jelly Bean (JB) 4.1.2-es verzióra történő frissítését az LG Optimus L9 okostelefon vásárlói számára. Read more
75 éves a Samsung
1938. március 1-én alapította meg Taegu városában a Samsungot egy 28 éves fiatalember, Byung-Chull Lee, mindössze 30 000 von, azaz 300 zsák rizs árának megfelelő alaptőkével. A név jelentése három csillag, amellyel azt kívánta jelezni, hogy „a vállalkozás nagy és erős lesz, és örökké fényesen fog tündökölni”.
Legutóbbi hozzászólások