A tegnapi Google bejelentés izgalmasan telt: bemutatásra került az új lenyűgöző kijelzőjű Nexus 7, napvilágot látott a Chromecast, melynek segítségével egyszerűen nézhetünk internetes videókat a televíziónkon, és az Android 4.3 is elérhetővé vált. Ez utóbbit azonnal ki is próbáltam. Nézzük milyen első látásra!
Az Android 4.2 sorozat legyen szó 4.2, 4.2.1, vagy a 4.2.2 verzióról nem sikerült túl jól. A 4.1-ben bemutatott gyorsaságnak nyoma sem volt, a belekerült újítások sem bizonyultak jónak. Valahogy az volt az érzése az embernek, hogy félkész volt a szoftver. Jómagam egy Samsung Galaxy Nexust használok, amitől -lévén, hogy Nexus-ról beszélünk- elvárná az ember a remek optimalizáltságot, mind akkumulátor használat, mind sebesség terén, azonban 4.2.2 alatt egyik sem volt jellemző. Ilyenkor jön az, hogy az ember vagy visszaáll a korábbi szoftverre, vagy keres valami custom ROM-ot (pl.: CyanogenMod). Mostanában inkább az utóbbival éltem, mert a legutóbbi stabil CM már megütötte a mércét.
Tegnap a bejelentés után egyből azon pörgött az agyam, hogy felrakjam -e a gyári Android 4.3 -mat, hiszen a 4.2.2 hatalmas csalódás volt. Természetesen a kíváncsiság győzött, és nagy meglepetésemre a Google azonnal elérhetővé tette a hivatalos oldalán a 4.3-as ROM-ot minden eszközére a Galaxy Nexussal bezárólag (korábban először a legutóbbi eszközök kapták meg, és csak később a régiek). A telepítést egy Nexus Root Toolkittel minden gond nélkül el lehet végezni, de természetesen több módszer is létezik.
“No de milyen?”
Azt kell mondjam, hogy végre az eszköz közel olyan gyors, mint 4.1.2 alatt volt. A lag megszűnt, az alkalmazások is gyorsabban nyílnak meg, és a kamera app is sokkal jobb lett. A görgetés és az eszköz feloldása is azonnal történik és folyamatos. A rendszerindítást lassabbnak találtam, noha a különbség nem jelentős.
A kamera alkalmazással számos gond volt korábban. Az opciók az ujjunk kijelzőn való nyomva tartásának hatására egy kör mentén jelentek meg, ami ugyan mutatós, viszont rendkívül idegesítő, hiszen a kör alatt elhelyezett opciót (fehéregyensúly) pont kitakarta az ujjunk. Ezt szerencsére a Google Android csapata is felismerte, és javította, így az Android 4.3 -ban már félkör alakban rendeződnek az opciók.
A másik kamerát érintő probléma pedig az eszköz elfordításánal jelentkező 3-4 másodperces megtorpanás volt, amit az interface elfordítása okozott. 4.1.2-ben csak az ikonok fordultak el, egyáltalán nem volt lag, soha nem is gondoltuk, hogy lesz. Erre jött a 4.2 és megmutatta, hogy hogy kell az élményt teljesen elrontani. A mostani 4.3 ezen is igyekszik javítani, noha a siker nem teljes: az egész ablak már nem fordul el, csak az ikonok, azonban ez is egy pici 1 másodperces tétlenséget okoz.
Tovább fejlesztették a PhotoSphere, azaz a 360°-os gömbpanoráma opciót is, melyben mostmár nem lesz fekete luk alul és felül, mivel oda is illeszthetünk képrészletet.
Az akkumulátoridőn is csiszoltak az Android 4.3 -ban, viszont azt ennyi idő alatt még nem lehet megállapítani, hogy észrevehető -e a változás, és ha igen, akkor mennyire jelentős.
Jelenleg az az érzésem, hogy ez végre egy stabilra és gyorsra sikeredett szoftver, amit megéri kipróbálni. A fejlesztők munkája beérni látszik, én pedig visszakaptam azt a telefont, amit anno vásároltam: gyors, megbízható, “pure Google” élmény.
Legutóbbi hozzászólások