Váltson automatikusan a profi L – Llama

Szerző:

Legtöbb időt arra szánjuk mi, kütyüb…abrálók, hogy piszkáljuk, állítjuk, lecseréljük, megváltoztatjuk, kipróbáljuk, hangoljuk a telefonunkat, de mégsem szeretünk időt pazarolni arra, hogy tevőlegesen átállítsuk a kézikészülék hangerejét, vezetéknélküli kapcsolatait, esetleg fényerejét. Pedig ezek fontosak a diszkréció, energiatakarékosság vagy a praktikum jegyében. Ezt hivatottak a különböző profilkezelők támogatni.

Nagyon jó írások születtek már itt a PFC portálon is különböző alkalmazásokról, amikkel könnyebbé tehető az élet. Némelyek csak a váltást teszik könnyebbé, mások a váltást is megteszik helyettünk. Talán a legelterjedtebb a Setting Profiles, aminek próbaverziója is elérhető a Marketen és akinek megtetszik, az 8-900 Ft-ért szerezheti be a teljes verziót.
Akik ismertek engem, tudjátok, hogy a költséghatékonyság irányában fejlesztem szívesen a telefonomat, de szeretem hivatalos forrásból beszerzni a szoftvereket. Első marketes vásárlásra a 10 centes akcióval tudott rávenni a Google és azóta sem vettem semmit, bár kacérkodtam a fent említett alkalmazással is és már éppen fizettem volna érte, amikor még egy keresést futtattam és megtaláltam a Llama alkalmazást, ami teljes funkcionalitást igért ingyenesen. Persze támogatni lehet a fejlesztőket, de nem várják el.

llama

Telepítést követően első meglepetés volt a frappáns fordítás. Magyar nyelven köszöntött és minden kattintás után automatikusan segéd ablakokat dobált fel, amik szintén találóan voltak fordítva – pl az általában megszokott OK gomb helyett „Frankó”, „Király”, „Ígérem, így teszek.”, stb szövegre lehet tapizni. Az igaszsághoz hozzátartozik, hogy sajnos maradtak angol részek benne, ami bizony megnehezíti azok dolgát, akinek szeme kizárólag ékes anyanyelvűnk szavaihoz van hozzászokva.
Eleinte aggódtam, hogy az alkalmazás neve vajon nem arra utal-e, hogy a szoftvert lámáknak tervezték, és minden adatomat ellopkodják, de ezidáig (pár hónapja használom) nem tapasztaltam ilyesmit. A LAMA ez esetben mozaik szó – Location Aware Mobile Application (Helyfüggő Mobil Alkalmazás).
Profilozó programot azért kellő körültekintéssel érdemes feltenni, mivel majdnem mindenhez kérnek hozzáférést, ami indokolt is, hogy tudják kezelni a teljes arzenált.
Ha úgy döntöttünk, hogy bizalmat szavazunk neki, felmerül a kérdés:
 
Mit lehet ezzel kezdeni?
 
Ha jól sikerült összeszámolnom, akkor 30 fajta feltétel és 46 fajta művelet választható, melyeket nem fogok felsorolni, de érdemes átnézni, mert pl eddig szentül hittem, hogy aktív alkalmazást nem lehet beállítani, mint feltétel, de most kifejezetten megtaláltam az első pár feltétel között. Ugye nem kell mondanom, mekkora kényelmet tud jelenteni, ha egyes alkalmazások indításakor automatikusan letiltja, vagy épp engedélyezi a kijelző automatikus forgatását, vagy épp bekapcsolja a mobilnetet, ha egy böngésző ablakot nyitunk meg.
Természetesen a kombinációk száma lényegesen több, mint amit 30 és 46 mixeléséből el lehet érni, mivel a feltételek között megadhatók különböző területek is tetszőleges számban, valamint a műveletek is aktiválhatnak tetszőleges számú hang profilt, illetve visszajelzést.
Első tabon a területek állíthatók. Mihelyt megadtuk a terület nevét, azonnal rákérdez, hogy meddig leszel itt. Persze választhatod azt is, hogy most máshol vagy.
Alapértelmezetten mobil cellák alapján rögzíti a területeket, de egy kiegészítő segítségével van lehetőség GPS alapon is meghatározni, ami egyrészt épületen belül nem sokat segít, másrészt zabálja az akksit (tudom, némelyeket ez nem zavar Wink). Ettől lesz jó, hogy bárki használhatja a neki tetsző módon. Most fedeztem fel ugyancsak egy hasznos feltételt, ami már-már a területek kiváltására, pontosítására adhat alternatívát. Ez a Wifi hálózathoz való csatlakozás.
Engem sokszor frusztrált hazafele menet, hogy az ismerős cellákat felfedezve szépen lekapcsolta a mobilnetemet, pedig én éppen a Waze-t masszíroztam még, vagy G+-on szerettem volna pont törölni egy hirtelen elkövetett kommentet, de már nem tudtam, mert az otthoni WiFi még nem volt hatókörön belül, a mobilnet viszont már lekapcsolt. Így ma átváltottam az otthoni profilt cella alapról a WiFi hálózatra. Persze a wifi kapcsolgatását megoldhatom ezzel az alkalmazással, de nekem a teljesen öntanuló Y5 vált be erre a legjobban.
Pósalaki bácsi szavaival élve ugorgyung Smile

Az Események fül alatt határozhatjuk meg a Feltételek és Műveletek kombinációját, melyeket most a teljesség igénye nélkül bemutatok.

 
Feltételek
Időbeli szabályzók
– A hét napja
– Alarm time – ébresztőhöz vagy egzakt időponthoz köthető
– Időintervallum
– Naptári esemény
Területi szabályzók
– Területre lépés
– Terület elhagyása
– Területek kivételével
alábbiak kicsit szabadon értelmezve vehetők területi kapcsolónak
– Wifi hálózathoz csatlakozva
– Wifi kapcsolat bontása
Állapot szabályzók
– Active application (alkalmazás előtérbe, vagy háttérbe kerülése)
– Alkalmazásértesítési sáv ikon (pl hiába teszem háttérbe a Waze-t, attól még bekapcsolva tartja a GPSt)
– Akkumulátor szint (ha valakinek fontos az üzemidő, akkor kifulladás előtt még lekapcsolhatunk mindent, hogy telefonként minél tovább működhessen a telefonunk.
– Autós mód
– Bt eszköz csatlakozva/leválasztva
– Nincsenek BT eszközök csatlakozva
– Call state (indítunk, fogadunk vagy épp befejezünk egy hívást)
– Fülhallgató csatlakozva
– Kijelző be/ki
– Töltés vagy merítés
– User is present (azt figyeli, hogy a lockscreent feloldottuk-e. Ha nincs lockscreenünk, mint nekem, akkor egyenértékű a kijelző bekapcsolt állapotával)
 
A feltételek között alapértelmezett az ÉS kapcsolat, de van lehetőségünk VAGY kapcsolatra is váltani.
Szintén jópofa tulajdonság, amikor az eseményeket nézzük, hogy választható, hogy színezze a feltételeket, tehát ami éppen teljesül, az zöld, míg az elégtelen feltételek pirossal jelennek meg (fenti képen jól látszik).
 
Műveletek
 
– 2/3G váltás
– Alkalmazás futtatása / leállítása / leállítása root jogosultsággal
– Androi intent (ezzel a leírás szerint Android Intentek futtatása lehetséges, amiről fogalmam sincs, hogy mik Embarassed)
– Ki-be kapcsolható a
– WiFi
– Bt
– Automatikus képernyő forgatás
– Mobil adatkapcsolat (állítolag csak GingerBread alatti Android verziókon működik, de nekem váltogatja 2.3.7 Oxygen ROMos Desire-en)
– GPS (ezt nekem nem tudja kapcsolgatni a Ginger blokkoljaFrown)
– Repülőgép mód
– Rezgés
– WiFi hotspot
– Hangerő
– App parancsikon futtatása (ez akkor hasznos, ha egy alkalmazásnak különböző szolgáltatásairól tudsz parancsikont készíteni)
– Különböző helyzet és állapot lekérdezések gyakoriságának állítása (ha takarékoskodni szeretnénk, akkor – lehetőségünk van nap közben csak pár percenként lekérdeztetni, míg munkába érkezés, távozás környékén sűrűbbre állíthatjuk a pontosabb váltás érdekében.
– Profil aktiválás
 
És még sok más Wink
 
Profilok
 
A hang profilok még részletesebb hangolására szolgál. Azt hiszem, hogy amit itt nem lehet meghatározni a hangok körül, azt nem is érdemes Smile
Csengő és értesítési hangokat szabályozhatunk a hang megadásával, a hangerőn keresztül a rezgésig. Zene, média hangerő, riasztási hangerő és a hívások hangereje is megtalálható. Ez a részleg kitér a zajos kontaktok (akik csendes beállítások mellett is megszólaltatják a telefont) megkülönböztetésére is, valamint az értesítési területen mutatott ikont is itt határozhatjuk meg. A Lámánk pompázhat különböző színekben és kaphat a háta fölé 0-4 pöttyöt, hogy mindig pontosan tudjuk, melyik profilunk aktív.
 
Cellák
 
A cellák alatt láthatjuk a telepítés óta megjegyzett cellákat az észlelés időpontjával együtt, amit így manuálisan is hozzáadhatunk/ eltávolíthatunk adott területtől, de lehetőségünk van az automatikus tanulás bekapcsolására is, amit tetszőleges időtartamban futtathatunk és bármikor újrakezdhetjük, ha pontosítani szeretnénk a territóriumon.
Érdemes ezek után a hangolások után, vagy éppen előtte vetni egy pillantást a menü gomb megnyomásával elérhető Beállítások menüre is. Választható pl az értesítési mód, amit érdemes folyamatként is kérni, mivel így nem lövi ki az Android az alkalmazást. Itt lehet beállítani, hogy érvénytelen cellák esetén reagáljon-e vagy sem, milyen sűrűn kérdezzen le és még egy rakás más dolgot.
 
Lényeg a lényeg, ha a bélyeg már ragad rendesen és sikerült mindenre kiterjedő figyelemmel pár nap alatt beállítanunk az alkalmazást, akkor (vagy a beállítási folyamat közben is lehet) az adat export/import lehetőséggel néha mentsük le a beálltásainkat az SD kártyára. Ezt felülírásos módszerrel teszi a szoftver. (tipp – ha akarunk biztonsági másolatot a korábbiról, akkor nevezzük át az SD gyökerében lévő Llama könyvtárat, amiben txt file-okban menti a beállításainkat)
 
Amiért érdemes ezeket az automata profilkezelőket használni, az elsősorban a kényelem, de hasznát vehetik azok is, akik takarékoskodni szeretnének a nagyobb üzemidő elérése érdekében. Nem utolsó sorban pedig nem felejtjük lenémítva egy-egy találkozó után a telefonunkat, hogy utána ne csak mások ne érjenek el, de még mi se tudjuk megcsörgetés útján megtalálni a táskánkban nem a helyére bedobott telefonunkat.

Mikor Jóapámnak mutattam, hogy miket tud a telefonom magától csinálni, csak azt kérdezte:

„Azért a sliccedet ugye még te húzod le?” Laughing

toltsd_le
 
 
 
írta: atravel

Vélemény, hozzászólás?