HTC Sensation XL teszt 1. rész – A körbejárás

Szerző:
Egy érdekes képátló mérettel rendelkező Android OS-t futtató HTC készüléket fogunk most részletesen bemutatni. A Sensation XL Beatsaudio rendszerrel és magyar nyelvvel felvértezve érkezett. A rendhagyó, 4,7 hüvelykes kijelző miatt különösen érdemes átnézni, hogy miért is jó ez nekünk. Segítséget próbálunk nyújtani mindazoknak is, akik vásárlás előtt nem jutnak hozzá egy kipróbálás erejéig, és csak a kemény húszezresek kicsengetése után, otthon, kicsomagolás után szembesülnek a készülék fizikájával. Valamint igyekszem megfelelni a jelenlegi Sensation és Sensatoin XE tulajdonosok fejében felmerült kérdésekre is.
 
Tesztünk két részből áll. Az első részben bemutatjuk a PDA fizikáját, azaz mivel is állunk szemben, majd a teszt – hamarosan következő – második részében bebizonyíthatja, hogy a tudása sem kisebb a méreténél: megvizsgáljuk a processzor teljesítményét, megnézzük, hogy a RAM és a tárhely mire elég, továbbá adunk egy esélyt a multimédiának is, hogy maradandót produkáljon. És még sok más egyébről is szó lesz…
 
Nem túl nagy, semmi extrával nem rendelkező fehér dobozban érkezett a teszt alanya, ami passzol a készülék színével.
 
 
A szokásos dolgokon kívül szemet szúrhat nekünk a logója, amihez kapcsolódik a szintén elöl látható fülhallgató páros. Erről részletesen is szót ejtünk a tesztben.
 
 
 
Tartozékok
 
A dobozt felnyitva – nagy meglepetésünkre – maga az XL kerül szemünk elé …
 
 
… a fehér pompájában, és óriási kijelzőjével. Fém hátlap és a műanyag keret szépen összepasszol, nem recseg, nincsenek illesztési hiányosságok.
 
 
A mélységekben találunk még, USB adat/töltő kábelt (egyben) és hálózati adaptert…
 
 
… a beatsaudio fülest, egy szép kis tokkal és tartalék védő-gumikkal együtt.
 
 
A fülhallgató tudja a kötelező-alapvető irányítási funkciókat.
 
 
Ezeken kívül természetesen a szokásos leírásokat, figyelmeztetéseket találhatjuk, többnyelvű füzetekben.
 
 
 
A PDA körbejárása
 
Tekintsük meg a következőkben, hogy mit és hol sikerült elhelyezni a készülék 6 oldalán!
 
A fő része a 4,7 “-os, 199 ppi-s, kapacitív S-LCD kijelző, amelynek a betekintési szöge nagyjából 179 fok(!). Felbontása 480 x 800, amit meg is kérdőjelezhetnénk, hogy vajon miért is lett “csak” ennyi. Kontrasztként: a szintén nemrég debütáló HTC Sensation XE 540 x 960-as felbontással bír, és képernyőátlójának mérete 4,3 hüvelyk.
 
 
Elöl-felül található a széles hangszóró, ami telefonálás közben adja a hangot nekünk (ha nincs kihangosítva), valamint az 1,3 MPX-es elülső kamera videó telefonáláshoz és a távolság/fényérzékelő szenzor ablakát láthatjuk. Valamint kaptunk egy LED villogót, ami hasonló funkciókkal bír, mint a hőskori ERICSSON mobiloknál. Folyamatosan zölden villog, üzenetekkor pedig átvált narancssárgára. A 2. részben erről még lesz szó.
 
 
Maradjunk még elöl egy picit. Alul találhatjuk az androidos, kapacitív gombokat.
 
 
Ugyanitt, de már a fenékrészen láthatjuk a mikrofont, és a hátlap eltávolítását segítő kis pöcköt.
 
 
A tetején a 3,5″-os jack bemenetet, a POWER gombot és a zajszűrő segédmikrofont találjuk.
 
 
Szemből a jobboldalon a hangerő szabályozó helyezkedik el, míg a bal oldalon a micro USB (2.0, 5 pin) bemenet fedetlen nyílása tátong.
 
 
 
 
Hasra fektetve, a hátoldalon láthatjuk a logókat, valamint itt helyezkedik el – a felső harmadban találhatjuk a 8 megapixeles kamerát, ami F2.2 retesszel, 28mm-es dupla LED vakuval és BSI érzékelővel (az alacsony fényviszonyok melletti jobb képminőséghez) van felturbózva, és max. 720p videó felvételre képes.
 
 
Szintén a hátsó-felső részben találhatjuk a hangszórót, melynek hangja igen csak “dobozos”. Tesztem első pár órájában egy hölgy ismerősöm kérte, hogy engedjem meghallgatni, hogy milyen minőségben csörög. Pár szólam után kapásból rávágta, hogy de csúnyán kong. Azt hiszem, ennél hitelesebben ezt a részt nem lehet tesztelni.
 
 
A hátlap, a fentebb bemutatott, alul elhelyezkedő pöcök benyomása után könnyen eltávolítható, nem kell “letörni”.
 
 
Láthatjuk a SIM helyét és az akksit, mely 1600 mAH-s. Semmiféle csodát ne várjunk tőle, a szokásos ideig biztosítja a szuflát. Csekély használat mellett 2-3 nap (ez nagyon ritka), normál használat mellett, ha reggel levesszük a töltőről (feltöltve), akkor még késő délutánra marad benne megfelelő szufla. Ha nyomkodjuk (bekapcsolt kijelző mellett) órákig folyamatosan, akkor rendesen merül. Persze, ha kikapcsolva nyomkodjuk, akkor tovább bírja , de ennek sok értelmét nem látom.
 
 
SD kártya foglalatot ne keressünk egyik variánsba sem (mini, micro). Az “alap” HTC Sensation ellentéte lett ebben a tekintetben, mert ott a fő tárlóhely maga az SD kártya.
 
 
 
 
A PDA – bár jól megtermett – de egy kézben tartva még nem érzünk instabilitást, de egykezes használatra csak a nagy tenyerű, hosszú ujjú egyének vállalkozzanak.
 
 
 
 
 
Mielőtt rátérnénk a használati részre, tekintsük meg egy 10″ méretű Toshiba Folio 100, egy 3,7″-os Nexus One társaságában.
 
 
 
A számok:
 
Méret: 132.5mm x 70.7mm x 9.9 mm (5.22″ x 2.78″ x 0.39″)
Súly: 162,5 gramm akkumulátorral
Kijelző: 4,7 hüvelykes érintőképernyő 480 x 800-as felbontással
Kijelző: 119 mm (4.7″)
3,5 mm sztereo audio jack
Micro-USB 2.0 (5 pin) port
Lithium-ion akku, teljesítmény: 1600 mAh
 
 
A készüléket most is a SPEEDSHOPbiztosította!
 
PDA Fan Club

Vélemény, hozzászólás?