Bose QuietComfort 25 teszt

Szerző:

P1210495A Framingham székhelyű gyártó egy újabb termékét tesztelhettem. A gyártó jellegzetes dizájnvilágának köszönhetően gyakorlatilag akkor is felismerném, ha nem lenne rajta márkajelzés. Ha csukott szemmel kéne felvennem és belehallgatom, mostmár akkor is, köszönhető a kifejezetten egyedi aktív – és jellegzetes – zajszűrésnek.

Lévén, hogy magam is Bose hangfalakat hajtok odahaza, illetve pár hónapja tesztelhettem is egy Bose terméket – valamint több egyéb okból kifolyólag – tudom, hogy mit várhatok egy általuk gyártott fülestől. Az elején megmondom, hogy az ára 90 000 HUF, tehát nem szotyizáshoz való.

P1210481

A kissé rugózó, de merev pántja mindkét végén teljesen beforgathatóak, és saját tengelyük körül is 90 fokban tekerhetőek, a puha párnával borított hangszórók. Természetesen a fejpánt „hossza” is állítható. Magától értetődő, hogy bármilyen fejméretre tökéletesen passzol. Az viszont nem egyértelmű,  – de most megsúgom – hogy ez a füles baromira kényelmes. A jobb fülem pl jobban eláll, mint a bal – mostmár ezt is tudjátok -, és a legtöbb over-ear fülest huzamosabb ideig használva megfájdul, ahogy az a fejemre passzírozza a tepsi fülem. Ennél a fejesnél ez nem jött ki. Ahogyan a Samsung Over és a saját, AKAI ASE-30 fejesnél sem – de egyébként a legtöbb kipróbálnál igen. Kellően könnyű is ahhoz, hogy huzamosabb ideig viselhető legyen.


P1210494 P1210489

Előbbi kijelentésemből hamar kitalálhatjátok, hogy a kötelező elektronikán kívül, nem találunk sok fémet. Talán a zsanér és a csavarok. Tapintásra és érzetre egyébként rendben van a minőség, panaszra nincs ok.

P1210485

A kábelt illetően már jelentkezik némi panasz, ugyanis a dupla jack-apa végű kábel füles felőli vége 2,5 millis pici jack, ergo szó sincs róla, hogy cserélem egy szabvány, jack-jack kábelre, mindenképp forrasztásra, vagy drága bolti vásárlásra kell adnom a fejem, ha pl én egy kétméteres kábelt akarok a gyári másfél méteres helyett. Egyébként van rajta 3 gomb és mikrofon is, tehát, ha „úgy kezeljük, mintha” nem is lehetne cserélni, nem tűnik fel hiba. No persze egy 90ezres fülesnél nem helytálló a tény, hogy „úgy kezeljük, mintha”. Szerintem átgondolatlanság.

P1210498 P1210500 P1210503

Egyéb tekintetben már csak maga a hangzás van hátra. Ezt pedig megelőzően szeretném kivesézni a Bose féle zajszűrési technológiát. Ez a már máshol is rengetegszer használt elven alapul, miszerint egy, vagy több mikrofon veszi a környezeti zajt és egy elektronika ennek az invertjét játssza le a membránokon, ezzel kiütve a rezgést. Mint az autóknál a lengéscsillapító. Ha bukkajó jön, a kerék megemelkedik, majd vissza, az autóban pedig észre sem vesszük, hogy volt bukkanó. Ez persze elég béna példa, de példa – bocs.

P1210486

Ez a funkció a készüléken elhelyezett egyetlen kapcsolóval aktiválható, vagy deaktiválható. Sokat próbáltam már, de eddig talán itt tapasztaltam a legtöbb negatív élményt. A környezeti zajokat nagyon szépen kizárja, ezzel nincs gond. Még villamoson is szinte a teljes tartományt kilőtte és épp csak az emberek halk beszélgetését, illetve egy két csörgést-zörgést hallottam, ezeken belül is csak a magasabb hangokat. Viszont nem tudom meghatározni, hogy miért, de zenehallgatás nélkül kifejezetten kellemetlen érzetem van. Egyszerűen le kell vennem/ki kell kapcsolnom. Kicsit olyan, mint amikor be van dugulva a fülem és folyamatosan ásítani akarok, de itt nem csak erről van szó, ezt máshol is tapasztaltam. Egyszerűen késztetést érzek, hogy levegyem. Zenehallgatáskor egyébként nincs ilyen gond, szóval okkal mondhatjuk, hogy ha nem hallgatok zenét minek is lenne a fejemen. A kérdés jogos, de az is tény, hogy ilyet pl nokia vagy még konkrétabb példaként a Samsung Over fülesnél baromira nem tapasztaltam – ergo nem mondom azt, hogy „hát ez a technológiával jár”, mert nem így van. Itt valaki valamit elmért.

P1210492

Az említett kapcsoló egyébként nem csak a zajszűrést aktiválja, hanem egy beépített jelerősítő illetve az úgynevezett Active EQ keverékét is, amitől hangosabb és jobb lesz a hallgatott anyag. Egyébként ha ezt nem kapcsolom be, nem is érdemes hallgatni, hisz csak gyengén szól. Fejhallgató erősítővel sajnos nem volt alkalmam kipróbálni, de talán az segíthet rajta. Az egészet pedig egy darab AAA méretű elem hajtja meg, ami cserélhető, de a készülék maga nem képes töltésre, tehát mindazonáltal, hogy fizetünk érte kilencven ezer forintot és elnézzük neki a fenti hibákat, még további költségekbe ver azzal, hogy zabálja az elemeket. Egy frissen bontott Energizer elemet megzabált 4 nap alatt úgy, hogy bekapcsolva maradt, de nem használta senki. Ergo zajszűrés. Ami a vicc, hogy aktív használattal is ennyi volt. Persze lehet örülni, hogy egyáltalán cserélhető az akku, ez tény és igazából emiatt plusz pont is jár neki. De nem hiszem el, hogy még egy microusb és egy töltést vezérlő mikroelektronika nem fért volna el benne.

P1210488

A QC25 frekvenciaátvitele és a hasonló szükséges műszaki adatai rejtettek a köznép számára. Szerettem volna megosztani némi adatot is veletek, de most először nem sikerült ezt megoldani – meg mondom őszintén már nem is érdekel. Sem a hivatalos sem egyéb weboldalon nem találok sem egy Ohm, sem Hz adatot. Fórumon is csak tippelve olvastam, hogy a bemeneti impadenciája bizonyára 32Ohm.

Ez egy nagyon kényelmes és jól mutató füles. Az én véleményem az, hogy az ártöbbletet a márkajelzés, nem pedig a gondos tervezés miatt kérik el. Ha tudna tölteni elemet és normál, 3,5millis jack dugót kapna, máris másként látnám a dolgot.

Tanúlságos próba volt és a lehetőséget természetesen köszönjük a Bose magyarországi képviseletének.

Vélemény, hozzászólás?