Samsung megmondja, hogyan őrizzük meg szemünk egészségét

Szerző:

samuszem

Megosztom veletek azt, amit a legtöbben óvodás koruk óta tudnak, a Samsung mégis most használja fel saját maga reklámozására. Amiket ír, az kétség kívül nagy jelentőséggel bír, így tessék komolyan venni. Néhány mondat csupán, a tudomásulvétele azonban rengeteget változtathat egy-egy ember életén. Iskolában mégsem tanítják.

Én 14 éve nem nézek televíziót, de rengeteget ülök monitor előtt.

De a szabály szinte ugyan az.

Tények és tévhitek a TV-zésről

Budapest, 2014. október 30. – Szemünk nem csak a lelkünk tükre, de megmutatja azt is, ha túl sokáig ültünk a képernyő előtt. Ha gyakran érezzük szemünket száraznak, égő érzést tapasztalunk, homályosan látunk, itt az ideje, hogy pihentessük szemünket. A szemészorvosok ma már egyetértenek abban, hogy a technológia fejlődésének köszönhetően nemcsak a vizuális élmény lett jobb, de azzal, hogy az UHD TV-k hihetetlenül éles képet jelenítenek meg, a szemünket is kevésbé erőltetjük meg. A szem görbületét követő ívelt TV-k pedig még inkább csökkentik a szemfáradság kialakulását.

– S(amsung)noop Dogg is sokat néz tévét, ezért “gyakran érzi hogy a szeme száraz, ég és homályosan lát” –

samudogg

A sok TV nézés árt a szemnek?

Gyermekkorunk szinte legtöbbet hallott mítoszát valójában semmilyen tudományos vizsgálat nem támasztja alá. Ugyanakkor ha homályos, vagy kettős látást tapasztalunk, vagy nem tudunk rendesen fókuszálni, érdemes szünetet tartani, ezek a tünetek ugyanis szemfáradságra utalhatnak. A fáradt, fájó szemek, könnyezés, szúró érzés a szemben, és a fejfájás is komoly figyelmeztető jel lehet – hívja fel a figyelmet Dr. Végh Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Szemészeti Klinikájának egyetemi docense. A szakértők egyetértenek abban, hogy a szem egészsége érdekében fontos, hogy jó minőségű televíziót vásároljunk, hiszen minél élesebb, részletgazdagabb képet látunk, annál kevésbé erőltetjük, vagyis fárasztjuk a szemünket. A Samsung ívelt UHD készüléke több szempontból is ideális választást jelent, hiszen ívelt kialakítása révén szinte körbevesz minket, növelve ezzel a térlátást, valamint a felbontása is négyszer akkora, mint a Full HD televízióké.

Curved_UHD_TV

Az ívelt TV-vel pontban szemben, középen érdemes csak tévézni?

Az ívelt TV azért nyújt jobb látványélményt és az emberi szem számára kényelmesebb tévénézést, mert annak minden pontja azonos látótávolságban van a néző szemétől. A Samsung ívelt televízióját éppen ennek szellemiségben alkották meg, sőt az ívelt képernyő másik előnye, hogy közelebbről nézve nagyobbnak látszik, mint amekkora valójában. Mindezt azonban nemcsak azok élvezhetik ki teljes mértékben, akik a rádiusz középpontjában ülnek, hanem azok is, akik oldalról nézik azt, hiszen a görbülő képernyő jobban illeszkedik az ő nézőszögükhöz, és kisebb trapéztorzítást észlelnek, mintha egy síkképernyőt néznének ugyanabból a szögből. Dr. Végh Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Szemészeti Klinikájának egyetemi docense emlékeztet arra, hogy a régi katódsugárcsöves képernyők felülete kifelé domborodott, amely jelentősen csökkentette a tévénézés élményét. Az ívelt képernyő horizontálisan jó minőségű térlátást biztosít, mivel a képernyő egy adott körív egy részének felel meg, és az erről érkező fénysugarak is közel merőlegesen érkeznek a szaruhártyára, ezáltal a leképezés nem az idegpálya szélén, hanem központi részén történik.

Ha túl közel ülünk a TV-hez elromlik a szemünk?

Egy általános tévhit, hogy ha túl közel ülünk a tévéhez, az rontja a szemünket; néhány, az 1960-as években piacra dobott színes televízió katódsugárcsövének ionizáló elektromágneses sugárzása meghaladta az egészségügyi határértéket, de betegségek kialakulására gyakorolt hatása nem bizonyított – fogalmaz Dr. Végh Mihály. A későbbiekben megjelenő készülékek – főleg a mai korszerű tévék – már semmilyen veszélyt nem jelentenek. Régen azt javasolták, hogy a képernyő méretétől függően 2-5 méterről nézzünk tévét, ma azonban célszerű olyan távolságot megválasztani, amely nem okoz túlzott terhelést a szemünknek. Az ívelt TV előnyeit például az átlagos, 3-4 méteres nézési távolságból élvezhetjük ki a leginkább.

Curved-UHD-TV

Mégis hogyan kíméljük a szemünket tévénézés közben?

Ha túl sokat nézünk tévét teljesen mindegy, hogy mekkora a képernyő mérete, a szemünk előbb-utóbb elfárad, s akár a látásunk is romolhat. Elsősorban azért, mert a szemünkkel túl sokáig fókuszálunk egy pontra: ha sokáig nézünk tévét, tartsunk egy kis szünetet. Nézzünk egy távolabbi pontra vagy egyszerűen, csukjuk be, pihentessük a szemünket. Sokat segít az is, ha nem fekve, vagy bármilyen kicsavart testhelyzetben, hanem ülve nézzük a műsort. A szemészek javaslata szerint érdemes a képernyő kontrasztján is változtatni, illetve egy kis háttérvilágítást is bekapcsolni, ha este nézünk tévét. A Samsung legújabb ívelt UHD televízión elérhető korszerűsített UHD dimming technológia a kontraszt és a szín ideális szintjét állítja be, amellyel tökéletesen élvezhető a nagy felbontású UHD élmény, miközben a szemünket is kíméljük.

A Samsung Electronics

A Samsung Electronics világelső a technológia terén: a televíziók, okostelefonok, személyi számítógépek, nyomtatók, fényképezőgépek, háztartási eszközök, LTE rendszerek, orvosi eszközök, félvezetők és LED megoldások folyamatos megújítója. A vállalat a világ 79 országában 236 000 embert foglalkoztat, éves forgalma meghaladja a 187,8 milliárd USD-t. (Legalábbis ezt állítják magukról.)

További információ: www.samsung.com; www.samsungpartner.hu.

Curved-UHD-TV

2 hozzászólás a cikkhez

  1. Darkcomet szerint:

    Basszus! Ez a marketing bullshitbe ágyazott cikk nagyon nem volt szép dolog. Egy sima ismertető még oké, de ez ebben a formában több, mint gusztustalan.

Vélemény, hozzászólás?