A Samsung ismét remekelt! Galaxy Note3 + Gear okosóra bemutatója a 14. PFC találkozón!

Szerző:

20130927_195644Ebben az évadban egy jeles eseménynek lehetünk részesei, a Pdafanclub ebben az évben ünnepli az ötödik születésnapját. Ennek jegyében próbálunk minél színvonalasabb találkozókkal gazdagítani benneteket.

A 2013.09.27-én megtartott évadnyitó találkozó is már ennek jegyében zajlott.  Nagy várakozás közepette mutatta be a Samsung a berlini kiállításon a Galaxy Note 3 okos telefont és az elmaradhatatlan társát a Gear okos karórát. Amint azt a korábbi beharangozóban már tudhattuk, a Galaxy Note 3 és a Gear karóra szeptember végén Magyarországon is megjelenik.

Ezen alkalomból ismét meghívtuk a Samsung Magyarország jeles képviselőjét, hogy mutassa be nekünk az IFA újdonságait, bizakodva, hogy ismét elsők között nyomkodhatjuk meg a Galaxy sorozat  legújabb  nagyágyúját a Note 3-at.  

Samsung-Galaxy-Note-3-front-back

A megszokott helyszínen 17 órától volt a gyülekező, de akadtak olyanok is akik már nem bírták és 15 órától már ott ültek várva a találkozót. Öt óra után már zsongott a terem a sok kütyü tapasztalatot megosztani kívánó fórumtársaktól…

20130927_185340

 

20130927_185345

 

20130927_185505

De a fórumtársak nem csak a műszaki információra voltak éhesek, így aztán a pincéreknek hirtelen akadt tenni valójuk. 

20130927_190120

Vajon ezt ki rendelhette… Talán Pati?? 

20130927_185517

Pati elmélkedése… Vajon mikor hozzák már a Somlóit…

 Persze az elmaradhatatlan szomjoltó italt sem vetették meg .  

20130927_185826

 Sajnos a  Samsung előadása technikai okokból csúszott, de Alexno1 már a Note 3 büszke tulajdonosaként érkezett így aztán a szegény készülék azonnal kézről kézre járt. 

20130927_185540

Téged becsaptak… ez nem a Note 3

A Samsung Magyarország képviselője Kenyeres Tamás végre megérkezett és elnémulva hallgattuk, figyeltük az előadást.

20130927_194622

 A leginkább kíváncsian várt Note3 és Gear karóra párossal indult a bemutató. 

20130927_195520

20130927_195536

20130927_19563620130927_195847

És még nincs vége…

20130927_200437 20130927_200152 20130927_195930

 

Számos új tulajdonságot tartalmazó eszközből jó néhány bemutatásra került, többek között egy komoly háttértár… amolyan Home felhő, amely egy 1TB-os HDD-vel rendelkező eszköz azaz  HOME Sync.

20130927_201417

Az eszközöket az előadást követően ki-ki kedvére próbálhatott alkalmazni, megismerni, hiszen egy jó adag teszt készülék érkezett a bemutatóra.

20130927_194756

Basszus, hol a Note 3

Az előadás mondhatom remekül sikerült, csak tátottuk a szánkat amíg tartott az előadás.

20130927_194750 20130927_185407 20130927_194911

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk a Samsungnak , hogy jelenlétével megtisztelte a találkozónkat és részletes előadást tartott …Tamás közreműködésével, hogy elsők között ismerhessük meg a legújabb technikai újdonságokat.

 Az előadás után aztán mindenki fogta, vitte… a bemutatott készülékeket.  

 20130927_185340

Ezt követően jött az est másik várva várt eseménye a tombola…

20130927_185238

20130927_185147

Szerinted ma sem nyerünk semmit?

Nagyon sok ajándék talált gazdára, többek között a Galaxy Note 3-hoz való aktív tok… De ezen kivül Kijelző védő, pendrive, memória kártya stb.

Az ajándékokat a Samsung Magyarország és a Conflex Kft. ajánlotta fel.

A Tombola végeztével aztán elszabadult a “pokol” mindenki nyomta, mondta, vette, vitte kifulladásig.

 20130927_185804 20130927_185755 20130927_185528 20130927_185505 20130927_185453 20130927_185335 20130927_185345

 Ismét egy kellemes évadnyitó találkozón vagyunk túl, megbizonyosodhattunk arról, hogy a kütyü szerelmesei nem ismernek lehetetlent…

 

1 hozzászólás a cikkhez

  1. Alexno1 szerint:

    Ahogyan a képeket elnézem, mindenkinek tetszett a Note 3 illetve a Gear karóra…
    🙂

Vélemény, hozzászólás?