Manapság az egyik fő specifikációja a PDA-s világnak a kijelző mérete. Annyi féle méret (és hozzá elnevezés van), hogy Wiki nélkül nem is lehet fejben tartani. Van, akinek az SE Mini is elég, mert csak szórakozásra használja az eszközt, és akkor ráér vacakolni, hogy pont a böngésző ikonjára nyomjon és ne a telefonkönyvre.
De egyes emberek – köztük én is – ebben tartják az életüket. Próbáljuk kiváltani a laptopot, netbookot, tabletet egy nagyobb kijelzős PDA-val. Mert mégis csak könnyebb 4-5″-on dolgozni, mint 2″-n.
Archive for: augusztus 19th, 2012
Kreatív kínaiak – Mekkora is az az Akkora?
Samsung Galaxy S Advance teszt – Sötét ív a Galaxy családban
A Galaxy család újabb tagja. Sokan mosolyognak, sokan kérdőjelekkel a fejükben állnak, hogy minek még egy altípus? Galaxy S, Galaxy SII, Galaxy SIII, Galaxy Beam, Galaxy Mini, Galaxy Nexus, Galaxy R. Kihagytam még valamit? Elképzelhető! Nekem úgy tűnt mindvégig, hogy az S2 kissé lebutított változatát szerették volna elkészíteni. Vagy talán azoknak szánták, akiknek már az első S túl elavult, és szeretnének ütősebb hardvert, de megmaradnának a 4″-os kijelzőnél…(?). A másik fura idegen, a 4,2″-os Galaxy R mellett tehát Itt a Samsung Galaxy S Advance is, és születésének ténye ennél is megoldásra vár. Valamint, hogy mitől, illetve mihez képest “advance“, azaz fejlett, korszerűsített. A készülékért köszönet a SAMSUNG Magyarországnak!

Legutóbbi hozzászólások