A globális mobil IoT (Internet of Things – a dolgok internete) szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Csoport IoT kapcsolatainak száma haladta meg az 50 milliót, jelentette be a Vodafone. A szolgáltató közölte, hogy IoT kapcsolatainak száma havonta egy millióval nő, ami a leggyorsabb növekedés az iparágban. Az IoT kapcsolatok számának különösen gyors növekedése az autóiparban, az egészségügyben és a közszolgáltatói szektorban jelentős.
Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy ezt a fontos mérföldkövet a Vodafone Csoport érte el elsőként a világon, mondta Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese. Mint mondta, Magyarországon is egyre több helyen vesszük igénybe az IoT megoldásokat, elsősorban a járműbiztonság, a lakásbiztosítás és az épületgépészet területén. A változatos felhasználásra jó példa, hogy az egyik legnagyobb hazai baromfitenyésztő és -keltető vállalkozás, a devecseri Gallus Kft. Vodafone IoT megoldással tette biztonságosabbá működését, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykertben is IoT eszközök vigyáznak a világ egyik legkülönlegesebb rágcsálójának, a csupasz turkálónak és az egyik legritkább rovarának, a levélvágó hangyának az életkörülményeire.
A Vodafone menedzselt IoT technológiái a vállalatcsoport saját üzemeltető vállalatai által működtetett hálózatokra, a partnerhálózatokra, valamint más külső mobilhálózat-üzemeltetőkre támaszkodnak az ügyfelek egyszerű, és a világ szinte minden országában történő egységes kiszolgálásához. Az IoT technológiák már közel kerültek ahhoz, hogy elérjék a kritikus tömeget az üzleti világban, ezen felül pedig a fogyasztói technológiákkal foglalkozó cégek széles köre vesz részt a technológia fejlesztésében.
A legfrissebb Vodafone IoT Barometer jelentés megállapította, hogy:
- a vállalkozások számítástechnikai költségvetésük 24%-át fordítják IoT célokra
- a vállalkozások 76%-a azt tartja, hogy az IoT ‘kritikus fontosságú’ lesz az iparágukban működő minden szervezet jövőbeli sikere szempontjából
- az IoT technológiát használók 48%-a azt nyilatkozta, hogy az IoT technológiát vállalatuk gyökeres átalakításának részeként alkalmazzák
- az ipari vállalatok 86%-a — beleértve a bányászat, építőipar és hulladékkezelés területén működő vállalkozásokat – úgy nyilatkozott, hogy az IoT bevezetése „jelentős” hozadékkal járt számukra.
A Vodafone IoT igazgatója, Ivo Rook ekként nyilatkozott: „A Vodafone az elsők között volt, akik hittek abban, hogy az IoT technológia képes lesz az üzleti szektor és az élet gyökeres átalakítására. Az 50 milliós mérföldkő is bizonyítja, hogy az innováció továbbra is figyelmünk és elköteleződésünk középpontjában áll ebben a gyorsan növekvő, dinamikus szektorban.”
A Vodafone IoT technológiából származó bevételei évente kétszámjegyű növekedést mutatnak fel egészen azóta, hogy a vállalat 2011-ben létrehozta az gépek közötti kommunikációs technológiára összpontosító üzleti egységet. A Vodafone Csoportot világszerte az IoT technológia piacvezetőjének tekintik. A Gartner 2016-ban, az egymást követő harmadik évben ismerte el a Vodafone-t piacvezetőnek a menedzselt M2M szolgáltatások területén, a Machina Research jelentése szerint pedig a Vodafone immár öt éve az IoT piac elsőszámú szolgáltatója.
Legutóbbi hozzászólások