A Samsung Magyarország jóvoltából tesztlaborunkba került a Galaxy Gear okosóra. Tesztemben mikroszkóp és röntgen alá került, összehasonlítottam külsejét egy konkurens termékkel, valamint néhány flash animáció is segíti az óra jobb megismerését.
Category: Új téma a fórumon
Samsung Galaxy Note 3 teszt (belbecs) – Nem csak a külső számít
Ez az év sem telik el úgy, hogy ne kapnánk meg az ez évi Note adagunkat. Idén viszont nagyon összeszedték magukat a Samsung-os fejlesztők, mert egy igen kellemes eszközt sikerült összerakniuk. Mint az az előző Note esetében is volt a készüléket ketten teszteltük, Szeszo a külcsínre összpontosította minden erejét, szerény jómagam inkább a belsőt boncolgattam. A teszt készülékért külön köszönetet mondunk a Samsung hazai képviseletének. Read more
Overmax Vertis 01 teszt – Egy győzteshez illő típusszám
Az Overmax Vertis a cég több sikeres táblagépe után az első smartphone, amellyel szintén piaci sikereket próbál elérni a lengyel vállalkozás. Valamit tényleg jól csinálhatnak, mert az itthoni forgalmazónál az értékesítés megkezdése után pár héttel máris átmeneti készlethiány állt be. Az Overmax cég magyarországi képviselője a Conflex kft. jóvoltából három hétig nálam vendégeskedett egy példány. Ennyi idő alatt lehetőségem volt töviről-hegyire mindent kipróbálni a Vertisen és ezen tapasztalataimat szeretném megosztani ebben a tesztben. Reményeim szerint a cikk végéig kiderül, hogy barátaink első fecskéje tényleg olyan jóra sikerült-e, mint ahogy az eladási adatokból sejteni lehet. Read more
Vodafone: megérkezett a GALAXY Note 3
Hatalmas és a korábbinál is jobb kijelzővel, a továbbfejlesztett S Pen-nel és egyebek mellett lenyűgöző vizuális és hatékony multitasking lehetőségeket kínálva, megérkezett a Vodafone üzleteibe a Samsung Galaxy Note 3. A Samsung legújabb csúcskategóriás telefonja már 21.990 Ft-os kezdőrészlettel elérhető Vodafone Red Super tarifával. Read more
SteelCore 10+ III teszt – Az Overmax zászlóshajója a tabletek között
Egy héttel ezelőtt kaptam meg a címben szereplő tesztalanyt a magyarországi forgalmazó Conflex kft-től. Ez alatt a 9 nap alatt kellő információ és tapasztalat gyűlt össze a készülékről. Ezeket szeretném most megosztani az olvasókkal. Amit érdemes tudni a StleelCore termékvonalról, hogy ezt az Overmax az üzleti szférába szánta. Ez meg is látszik az igényes külsőn és a prémium anyaghasználaton, de erre még bővebben kitérek később. Read more
Legutóbbi hozzászólások