Sony SmartWatch MN2 – okos kijelző a csuklón

Szerző:

kiskep

A sajtó minden portálon attól hangos, hogy a nagy megacégek (LG, Apple, Samsung, Google), nemsokára kilépnek a piacra egy használható okosórával. A fejlesztők eddig is sokféle koncepcióval leptek meg bennünket, de valahogy mindegyik eltűnt a feledés homályában. A jelenleg piacon lévők között pedig alig akad néhány valamirevaló megoldás. Most a Sony SmartWatch MN2 került a kezembe, nézzük mit is tud egy intelligens időmérő szerkezet.

 

cimkep

 

A Sony már készített néhány elődmodellt, melyek nem hozták meg számára a remélt sikert. A hagyományos karóra kinézetet erőltették, és sajnos csak a gyártó telefonjaival voltak kompatibilisek. Apró kijelző mutatta az információt számlapja alján, és tudása távol állt attól, hogy okosórának nevezhessük.

mbv-150

 

Külcsín:

Szerencsére nem adták fel, tovább próbálkoztak, és ennek eredménye a Sony SmartWatch MN2. Megjelenését már teljesen más alapokra helyezték, nem karórára, inkább aprócska okostelefonra hasonlít. A következő flash segítségével teljesebb képet kaphatunk megjelenéséről, az egér jobbra-balra mozgatásával forgathatjuk a Sony üdvöskéjét.

Tartozékként kapjuk a szíjat, és egy fém adaptert, melynek segítségével bármilyen óraszíjjal használhatóvá válik. Csomagoltak még hozzá egy speciális töltőkábelt, melynek egyik végén szabványos USB dugó van, másik felén pedig speciális csatlakozó található.

csomagolas

 Az órát töltéskor érdemes lecsatolni szíjáról, mivel nagyon nehéz hozzáférni a töltőaljzathoz. A csíptetőt felbillentve, az alatta lévő érintkező csúcsokhoz kell illeszteni a töltőfejet, a visszaengedett csíptető pedig oda szorítja azt. Nem a legtökéletesebb megoldás, mert a töltőfej hajlamos mozgatásra kiugrani helyéről.

tolto

 A töltés kb. két órát vesz igénybe, és normál használat mellett akár két napig is elmegy a kis készülék. Üzemideje inkább az okostelefonokkal mutat rokonságot, nem pedig az órákkal, melyek elketyegnek akár több évet is.

A készülékház szépen megmunkált, ezüstszínű kerete sajnos csak műanyag, igaz abból legalább a jobb fajtát kapjuk. A kijelzőt takaró sötét felület is műanyag, és elég érzékeny a karcokra, egy hét használat alatt megszaporodtak rajta a hajszálkarcok. A készülékház felületéről készítettem mikroszkópos képeket, a szürke körökre kattintva megnézhetjük azokat közelebbről is.

Véleményem szerint, túl vastagra sikeredett az óra, a Sony szerint csak 8 milliméteres, viszont megfeledkeztek az aljára épített csíptetőről, amivel együtt mindjárt felugrik 12,5 milliméterre. A következő képen össze tudjuk hasonlítani az MN2 méreteit két hagyományos óráéval.

 A méret növekedésért cserébe viszont megkapjuk az univerzális csíptetőt, amellyel bármely ruhadarabon meg tud kapaszkodni, így azok is használhatják, akik nem szeretnek karórát hordani.

Súlya csak 15,5 gramm, a szíjé 26 gramm, így kényelmesen hordható, nem fogja lehúzni a kezünket. Nagy a színválaszték szíjakból, amelyre könnyű rácsíptetni az órát, így a csajok akár öltözetükhöz is igazíthatják megjelenését.

szines_szij

 Az alján lévő bordázott felület hajlamos a koszgyűjtésre, mivel a csíptető eltakarja, nehéz tisztítani. A készülékház szerencsére cseppálló kivitelű, így akár kerti locsolás közben is megkaphatjuk fontos üzeneteinket.

Összességében az óra jól néz ki, minőségével is elégedett vagyok, bár a csíptető miatt ormótlanul magas lett, ami egy kicsit ront az esztétikai összképen.

 

Kijelző:

A kijelzője 1,3 hüvelykes, 128X128 pixeles OLED, ezért betekintési szögeivel nincs is probléma, viszont a fényereje nagyon gyérre sikeredett. Napsütésben szinte olvashatatlan, ami elég gáz, ilyenkor csak az segít, ha kezünkkel leárnyékoljuk.

A kijelző-felnagyító animáción, az órára kattintva közelebbről is megszemlélhetjük pixeleit.

Az érdekesség kedvéért az MN2 mellé tettem két HD felbontású készülék kijelzőjének 203X nagyítású képét, elég jelentős a pixelek közötti méret különbség.

pixelmeret

 

 

Hardver:

 

 

proci

 Egy STM32F205RG 120MHz-es proci dolgozgat benne, 128 KB RAM és 1MB flash társaságában. Nem valami erős vas, de azért a célnak még éppen megfelel. Így legalább a 110 mAh-ás akkumulátora nincs kitéve egy falánk hardver terhelésének. A következő flash segítségével belenézhetünk az MN2 belsejébe.

 

 

 

 

 

Használhatóság:

Mielőtt bekapcsolnánk az órát, szükségünk lesz két programra (SmartWatch, SmartConnect) a Google Play-ről, amelyeket a PDA-ra kell feltelepítenünk.

 

smartwatch

 Az óra életre keltése pofonegyszerű, összesen egy gomb található rajta, amelyet hosszan megnyomva már keresni is kezdi az elérhető eszközöket. A szokásos bluetooth-os összekapcsolódási procedúra után készen is vagyunk a használatra. Amikor először felcsatlakoztam az órára, automatikusan frissítette a rajta lévő szoftvert. A SmartWatch alkalmazás feladata az óra vezérlése, egyszerű menü segítségével tudjuk megváltoztatni az időkijelzés stílusát (10 féle óraszámlap), vagy innen intézzük a programok telepítését, sőt még azt is beállíthatjuk a segítségével, hogy a feltelepített programok ikonja milyen sorrenden jelenjen meg az óra kijelzőjén.

clock_lista

Telefonunk irányít minden folyamatot, ami az órán zajlik, nélküle az idő kijelzésén kívül semmire sem lenne jó. Intelligens kijelzőnek nevezném inkább, mint okos órának, mivel a tudást nagyrészt maga a telefonkészülékünk hordozza magában. Persze ez nem olyan nagy gond, mivel pontosan ez a célja az MN2-nek, áthelyezi csuklónkra a legfontosabb információkat. Az óra vezérlése kapacitív multi touch, így a többujjas gesztusokat is tudjuk használni. Kettős koppintásra megjelenik az óra, a következő érintésre pedig a menü, két ujjunk szétcsúsztatásával visszaugorhatunk az időkijelzéshez. Nagyon jól felépített, logikus menürendszert fejlesztett a Sony, bármely programhoz, vagy információhoz gyorsan hozzájuthatunk a segítségével.

menu

Rezgő jelzéssel figyelmeztet bennünket, ha SMS, közösségi üzenet (FaceBook, Twitter), e-mail, vagy bejövő hívás érkezik. A hívó fél fényképét is kijelzi, ami praktikus az idősebbek számára, mivel az óra kijelzőjén elég aprók a megjelenített betűk. Ha lehalkítjuk a telefont, az óra akkor is készen áll az üzenetek eljuttatására, így eldöntethetjük, hogy érdemes-e foglalkozni tartalmával. A feledékenyeknek is segít az MN2, ha leteszik valahová telefonjukat, majd pár perc múlva már nem tudják merre keressék. Számukra készítették a kereső alkalmazást, amelyet megnyomva megszólal a telefon csengőhangja, és annak alapján akár a ruháskosár legmélyéből is előkeríthetjük kedvencünket. Beépített widget segítségével vezérelhetjük a telefon médialejátszóját.

media_player

 Programokat telepíthetünk rá, s mivel nyílt forráskódú szoftvert kapott, rengeteg alkalmazást tudunk letölteni hozzá a GooglePlay-ről, sőt, ha ügyesek vagyunk magunk is készíthetünk hozzá. Játékot is küldhetünk rá, bár elég beteg ötlet egy két centis kijelzőn kártyajátékot játszani, számológépet én is telepítettem rá, érdekes volt vele a matekozás. Sport programok mellé is kiváló, mivel futás közben megjeleníti eredményeinket.

endomo

Működik rajta a GoogleMaps is, egy pillantással megállapíthatjuk, éppen hol járunk.

 

maps

Szoftveres téren elég rugalmasan fejleszthető, csak a programfejlesztők alkotókedvén múlik, mennyire szaporodik meg mennyiségük a Google Play-en.

 

Végszó:

Megvásárlása előtt érdemes megnézni a Sony honlapján az óra kompatibilitási listáját, mivel nem minden Anrdoidos készüléket támogat. A Samsung Galaxy Note-om szépen együtt dolgozott vele, ám a Samsung Galaxy S Plus-nál rendszeresen megszűnt a bluetooth kapcsolat.

Abban az esetben, ha sok hívást, e-mailt kapunk, és nem szeretjük előkapkodni zsebünkből a telefont, akkor nekünk találták ki ezt az okosórát. Nagyméretű telefon vagy tab esetében is kiváló megoldás lehet, mivel könnyebb csuklónkra pillantani, mint előráncigálni táskánk mélyéről „tepsinket”.

clip_image001[4]

Hátránya a gyenge fényerejű kijelző, és rövidke üzemideje, ami gyorsan fogy a rátelepített programok aktív használata esetén. Ha csak üzenetjelzésre használjuk, akkor szépen teljesíti a két-három napos működést. Készülékházának felépítése logikusan kigondolt, így sokféle módon illeszthetjük szokásainkhoz. Jelenleg 24000 Ft az ára, ami elég sok, de a szűk vásárlói réteg miatt nincs min csodálkozni. Elképzelhető a szokásos forgatókönyv: az Apple készít egy használható okosórát, amelyet sikerre visz, ezután pedig jönnek a többiek.  Amint elterjed az okosórák újabb nemzedéke és sikeressé válik, minden bizonnyal jóval kevesebbért is hozzájuthatunk majd e hasznos kiegészítőhöz.

 

 

 

 

 

Köszönet a monori  clip_image002 boltnak segítségéért.

4 hozzászólás a cikkhez

  1. Attila Kovács szerint:

    “Véleményem szerint, túl vastagra sikeredett az óra, a Sony szerint csak 8 milliméteres, viszont megfeledkeztek az aljára épített csíptetőről, amivel együtt mindjárt felugrik 12,5 milliméterre.”

    Egyetértek, nekem is ez volt a visszatartó erő. Viszont a csíptetőt tartó stift kitolása után, valóban 8mm-es lett az óra. 🙂 Persze kellett egy kis pillanatragasztó, illetve a töltéshez egy csipesz. Nagyon hasznos kis eszköz, mert én speciel nem mindig tudom felvenni a telefont. Megérte az árát, így levékonyítva pedig nem is olyan magas.

  2. Antal Szokol szerint:

    Szia nekem is lett egy ilyen órám.És elösszőr nem sikerült össze csatolnom a telómmal (ZTE BLADE 3) és ha ki meg be kapcsolom nem aggya ki a blutut keresést. Hogy tudnám össze csatolni őket ujra??

  3. almatesó szerint:

    Sony SmartWatch MN2 – okos kijelző a csuklón http://t.co/iFcEU7YGvd

Vélemény, hozzászólás?