A Samsung bemutatja a kihajtható kategória meghatározó készülékét, az új Samsung Galaxy Z Fold2 okostelefont. A kifinomult megoldásokkal és egyedi innovációkkal érkező okostelefon megújult kihajtható élményt kínál a legújabb csúcstechnológát kereső felhasználóknak. A nagyobb Fedlapi kijelzővel és a hatalmas Főképernyővel rendelkező Z Fold2 az egyedülálló kialakításnak és az intuitív funkcióknak köszönhetően sokoldalúan használható a legtöbb helyzetben.
„A mobilkészülékek legújabb generációjához vezető utunk tele van jelentős innovációkkal és egyedi megoldásokkal – mondta el Dr. TM Roh, a Samsung Mobilkommunikációs üzletágának vezetője és elnöke. – A Samsung Galaxy Z Fold2 tervezésénél figyelembe vettük a felhasználói visszajelzéseket, így jelentős fejlesztéseket mutathatunk be a hardverben és nagyot léphetünk előre a felhasználói élmény terén is. A Google és a Microsoft csapataival folytatott, iparági szinten is egyedülálló együttműködéseknek köszönhetően új irányokat mutatunk és korábban sosem látott lehetőségeket teremtünk a felhasználók számára.”
Újragondolt dizájn
A Galaxy Z Fold2 esetében a merész formavilág továbbfejlesztett mérnöki megoldásokkal párosul, így a felhasználók nap mint nap biztonsággal használhatják az eszközt.
- Magával ragadó tartalom a teljes képernyőn – A 6,2 colos Infinity-O kijelzős Fedlapi kijelző[1] teljes értékű felületként használható, így a felhasználók ellenőrizhetik az e-mailjeiket, használhatják a navigációt vagy akár rövidebb videókat is megnézhetnek anélkül, hogy kihajtanák a készüléket. A kihajtva 7,6 colos Főképernyőn a minimálisra csökkentett káváknak, a kijelzőbe belesimuló Előlapi kamerának és a 120 Hz adaptív frissítési rátának köszönhetően különleges élményt jelent a különböző tartalmak közötti böngészés vagy a játék. A kihajtható élményt a Galaxy eszközökön elérhető legjobb dinamikus hangzás teszi teljessé, amely továbbfejlesztett sztereó effektekkel és a dual hangszóróknak köszönhetően tiszta hanggal teszi különlegessé a zenehallgatást.
- Mesteri tervezés és időtálló kialakítás – A Galaxy Z Fold2 keskeny kialakítással és kifinomult részletekkel érkezik, amelyek egyedi, prémium megjelenést biztosítanak a készüléknek. A Főképernyőn alkalmazott Ultravékony üveg (UTG) letisztult megoldásokat tesz elérhetővé és kellemesebb tapintású felületet eredményez. A formatervezés központi megoldása a Rejtett zsanér, amely tökéletesen illeszkedik a készülékházba, a CAM mechanizmusnak köszönhetően pedig stabilan tartja az eszközt[2], így teljesen új megoldásokat tesz lehetővé Hajlított módban. A Galaxy Z Fold2 a Galaxy Z Flip-ben bemutatott seprű technológiával érkezik, amely eltávolítja a port és az apró részecskéket a készülékház és a zsanér közül. A Samsung harmadik generációs, innovatív fejlesztéseinek köszönhetően a Z Fold2 esetében a mechanizmus a korábbinál jóval kisebb helyen fér el, miközben nagyobb védelmet nyújt a készüléknek. A Galaxy Z Fold2 Rejtett zsanérja teljesen új vágási technológiával, módosított rost elrendezéssel és sűrűséggel készül.
Pontos rögzítés és lejátszás
Az innovatív formavilág és az egyedülálló kialakítás egészen egyedi mobilélményt tesz lehetővé. A Galaxy Z Fold2 Hajlított módja[3] az Alkalmazásfolytonossággal[4] együtt sokoldalú használatot biztosít a Fedlapi és a Főképernyőn egyaránt. A szoftveres megoldásokkal a felhasználók többféle egyedi tartalmat is létrehozhatnak vagy fogyaszthatnak, legyen a telefon kihajtott vagy csukott állapotban.
- Egy sokoldalú, hatékony csúcskészülék – Hajlított módban minden eddiginél egyszerűbb a különböző tartalmak rögzítése és azok valós idejű visszanézése. A Rögzítés nézet móddal[5]a felhasználóknak ehhez a Kamera alkalmazást sem kell elhagyniuk. A Főképernyő alsó felén megjelenik az elkészült fotó vagy videó, vagy a legutóbbi öt felvétel, a felső részen pedig az éppen rögzített anyag előnézete látható. Az Automatikus keretezés[6] funkcióval a felhasználók még kreatívabb tartalmakat készíthetnek. Legyen szó akár a legújabb táncos kihívásról vagy egy főzővideóról, a Galaxy Z Fold2 segítségével ezek állvány nélkül rögzíthetők, a készülék pedig fókuszban tartja a szereplőket, akkor is, ha mozognak.
- Támogatja a kreativitást – A tartalomgyártás új szintre lép a Z Fold2-vel, amely képes akár a fotós és a modell látásmódját is figyelembe venni a felvétel készítésekor. A Főképernyő és a Fedlapi kijelző egyszerre is használható a Duál előnézet funkcióval, így mindkét fél láthatja, milyen lesz a kész fotó. A Z Fold2 hajlékonyságának köszönhetően kiemelkedő minőségű szelfik is készíthetők a Hátlapi kamerákkal, miközben a Fedlapi kijelzőn beállítható a kompozíció, akár egy tükörrel.
- Kiemelkedő kamerafunkciók – A Galaxy Z Fold2 kamerája egy csúcskészülékhez méltó minőséget és kezelhetőséget képvisel. A Professzionális videó mód[7], az Okos Felvétel[8], a Világos éjjeli mód[9] és az Éjszakai mód funkciókkal a Galaxy Z Fold2 lenyűgöző minőségben örökíti meg a fontos pillanatokat.
A lehető legjobb teljesítmény minden pillanatban
A Galaxy Z Fold2 az új, magától értetődő vezérlési lehetőségeknek köszönhetően újgenerációs hatékonyságot biztosít, fejlett multitasking funkciókkal. Galaxy Z Fold2 táblagép méretű Főképernyőjével, amely remekül illeszkedik a mindennapos munkavégzéshez, a felhasználók még többet hozhatnak ki napjukból.
- Kiemelkedő hatékonyság– A fejlett Többablakos móddal[10] egyszerűbben és rugalmasabban kezelhető a képernyő elrendezése. Ugyanabból az alkalmazásból egyszerre több fájl nyitható meg, amelyek akár egymás mellett, egy időben is megtekinthetők, így a produktivitás tovább növelhető[11]. A továbbfejlesztett Többablakos tálcáról egyszerre több applikáció is megnyitható az Alkalmazáspár és az Edge Panel integrációjával, így azok kényelmesen használhatók párhuzamosan. A drag and drop[12] funkcióval azonnal áthelyezhetők a szövegek, képek és egyéb dokumentumok egyik alkalmazásból a másikba. Az alkalmazásokon belül könnyedén készíthető képernyőfelvétel is, amely azonnal, zökkenőmentesen átvihető egy másik felületre az Osztott képernyős rögzítéssel.
- Optimalizált alkalmazásinterakciók a munkafolyamat támogatásához – A Főképernyőn a felhasználók kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb felhasználói felületet, amely illeszkedik az egyedi igényekhez. A Beállítások között[13]gyorsan és egyszerűen változtathatók az elrendezések a nagyképernyős és a hagyományos okostelefonos kiosztás között.
- Optimalizált alkalmazásmegjelenítés– A felhasználók a legtöbbet hozhatják ki a mindennapi élet apró pillanataiból a kedvenc alkalmazásaik megújult megjelenésével, legyen az a Gmail, a YouTube vagy a Spotify. A Főképernyőn megjelenő Microsoft 365 Office alkalmazások a táblagépekhez hasonló élményt nyújtanak. A Microsoft Outlook programban rejlő lehetőségeket kihasználva a beérkezett üzenetek a bal oldalon, az aktuális beszélgetésekkel együtt egyszerre tekinthetőek meg. Professzionális Word dokumentumok, Excel táblák vagy PowerPoint bemutatók készíthetők a PC-szintű eszköztárak segítségével.
Stratégiai együttműködések a kiemelkedő Galaxy teljesítményért
A Samsung a nyitott és együttműködésen alapuló partneri kapcsolatokban hisz. A Google-lel fennálló hosszú távú együttműködésének köszönhetően a Samsung páratlan kihajtható élményt hozhatott létre. Ezzel a partnerséggel a Samsung elősegítette a kihajtható felhasználói élmény további fejlesztését, hogy megalkothassa a tökéletes Z Fold formavilágot. A Microsofttal való partneri kapcsolat lehetővé tette, hogy a Galaxy Z Fold2 fejlett hardverének és a hatalmas képernyőnek köszönhetően a felhasználók hatékonyabbak legyenek a vállalat mobilos ökoszisztémájában, mint korábban bármikor.
A Galaxy Z Fold2-vel a felhasználók a teljeskörű 5G kompatibilitásnak[14] köszönhetően ultragyors 5G sebességet érhetnek el, a 4500 mAh kapacitású Intelligens akkumulátor[15] és a Szupergyors töltés[16] pedig abban segít, hogy több feladatot fejezhessenek be anélkül, hogy aggódni kellene az akkumulátor élettartama miatt. A Galaxy Z Fold2 a Samsung DeX vezeték nélküli kapcsolatával[17] a kábelek káosza nélkül kínál hatékony munkavégzést, míg az UWB (ultra szélessávú) [18] technológia integrációjával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok, a fényképek vagy a videók a Közeli Megosztás[19] funkció használatával.
Galaxy Z Premier Szolgáltatás
A Galaxy Z Fold2 hozzáférést biztosít a Galaxy Premier Szolgáltatáshoz. A folyamatosan rendelkezésre álló ügyfélszolgálatot a Samsung termékszakértői csapata vezeti[20]. A felhasználók könnyen egyeztethetnek a szakértőkkel, valamint a szolgáltatáson keresztül felfedezhetik a Galaxy Z Fold2 által biztosított egyedülálló élményeket. A Galaxy Z Fold2 tulajdonosok a vásárlástól számított 1 éven belül kedvezményes kijelzőcserére jogosultak a Galaxy Premier Szolgáltatás keretében[21]. A Galaxy Z Fold2 felhasználók hosszú ideig élvezhetik az elérhető legjobb mobilos élményeket a három generáción keresztül biztosított Android OS frissítéseknek köszönhetően[22].
Elérhetőség
A Galaxy Z Fold2 Magyarországon Misztikus Fekete és Misztikus Bronz árnyalatokban lesz elérhető 2020. szeptember 18-tól. A készülék 2020. szeptember 1-től előrendelhető. Az előrendelési ajánlatokról további információ https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-z-fold2/buy/ weboldalon érhető el.
A Samsung Galaxy Z Fold2 okostelefonokról további információ a https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-z-fold2/ weboldalon érhető el.
Galaxy Z Fold2 Termékjellemzők | ||
Kijelző | Főképernyő*
– 7,6 colos QXGA+ Dinamikus AMOLED 2X kijelző (22.5:18) Infinity Flex Display, határtalan hajlított kijelző (2208 x 1768), 373ppi Fedlapi kijelző** – 6,2 colos HD+ Super AMOLED kijelző (25:9), 2260 x 816, 386ppi *Főképernyő: A kijelzőt teljes téglalapként, átlósan mérve, a lekerekített sarkokat nem számítva. A valós felület ennél kisebb. |
|
Méret és tömeg | Összecsukva: 68,0 x 159,2 x 16,8mm (Zsanérnál) ~ 13.8mm (Kijelző végén), 282g Kihajtva: 128,2 x 159,2 x 6,9mm (Keret) ~ 6.0mm (Kijelző), 282g |
|
Kamera | Külső Kamera | 10MP Külső Előlapi Kamera: F2.2, Pixel méret: 1.22μm, FOV: 80˚ |
Előlapi Kamera | 10MP Belső Előlapi Kamera: F2.2, Pixel méret: 1.22μm, FOV: 80˚ | |
Hátlapi Tripla Kamera | 12MP Ultraszéles látószög: F2.2, Pixel méret: 1.12μm, FOV: 123˚
12MP Széleslátószög: Super Speed Dual Pixel AF, OIS, F1.8, Pixel méret: 1.8μm, FOV: 83˚ |
|
AP | 7㎚ 64-bit nyolcmagos processzor (3.09 GHz + 2.40 GHz + 1.80 GHz) | |
Memória |
12GB RAM 256GB belső tárhellyel (UFS3.1)* * A használható memória kisebb lehet az operációs rendszer és más, az eszközt működtető szoftverek által elfoglalt hely miatt. |
|
Akkumulátor | 4500mAh (átlagosan) dual akkumulátor*
* Harmadik fél általi, IEC 61960 standard szerinti laboratóriumi teszten elért átlagos érték. A minimális kapacitás ennél alacsonyabb lehet. Az akkumulátor valós élettartama a hálózattól, használati szokásoktól és egyéb tényezőktől függően változhat. A minimális kapacitás 4365 mAh. |
|
Töltés | Vezetékes és vezeték nélküli gyorstöltés kompatibilitás * Vezeték Nélküli Töltésmegosztás ** *A Vezetékes töltés QC2.0 és AFC kompatibilis, a Vezeték nélküli gyorstöltés WPC és PMA technológiákkal kompatibilis. |
|
OS | Android 10 | |
Hálózat | [LTE]*: Továbbfejlesztett 4X4 MIMO, 7CA, LAA, LTE Cat.20 – Akár 2Gbps letöltési / Akár 200Mbps feltöltési sebesség [5G]**: Non-Standalone (NSA), Standalone (SA), Sub6 / mmWave ** Optimális 5G kapcsolatot igényel. A valós sebesség az országtól, szolgáltatótól és a felhasználói környezettől függően változhat. |
|
Csatlakoztathatóság | [Wi-Fi] 802.11 a/b/g/n/ac/ax HE80 MIMO, 1024QAM
[Bluetooth]* Bluetooth® v 5.0 (akár 2Mbps), USB type-C, NFC, Geolokáció (GPS, Galileo, Glonass, BeiDou) [Ultra Wide Band] |
|
SIM Kártya | Egy eSIM és egy Nano SIM * A SIM kártya külön megvásárolható. Az elérhetőség országonként és szolgáltatónként eltérő lehet. * Az eSIM használatához vezeték nélküli hálózati hozzáférés szükséges és a mobilinternethez való csatlakozást nano-SIM nélkül is lehetővé teszi. Az eSIM elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően változhat. A szolgáltatóval való egyeztetés szükséges az eSIM támogatottságáról. Az eSIM elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően változhat. |
|
Fizetési lehetőségek
(Samsung Pay) |
Bankkártya és hitelkártya: MST és/vagy NFC támogatással Tagsági kártyák, Ajándékkártyák, Utazási kártyák, Pontgyűjtő kártyák * A Samsung Pay Magyarországon nem érhető el. |
|
Szenzorok | Kapacitív Ujjlenyomat-olvasó (a készülék oldalán), Gyorsulásmérő, nyomásszenzor, giroszkóp, geomagnetikus szenzor, Hall-érzékelő, közelség érzékelő, RGB fényérzékelő | |
Hitelesítés | Képernyőzár-feloldás: elhúzásminta, PIN-kód, jelszó
Biometrikus azonosítás: ujjlenyomat-olvasó, arcfelismerés |
|
Audio | Sztereó hangszórók
Surround hangzás a Dolby Atmos technológiával (Dolby Digital, Dolby Digital Plus) * A DSD64 és DSD128 lejátszás korlátozott lehet egyes fájlformátumok esetében. |
|
Video | Video playback formátum: MP4, M4V, 3GP, 3G2, WMV, ASF, AVI, FLV, MKV, WEBM TV csatlakozás: Vezeték nélkül: Smart View (képernyő tükrözés 1080p, 30fps) / Vezetékes: DisplayPort támogatás USB type-C-vel. Videó kimenet HDMI Adapteres csatlakoztatás esetén. (DisplayPort 4K UHD, 60 fps) |
|
Biztonság | Knox védelem: valós idejű ellenőrzés és védelem. Vírus és malware megelőzés. (McAfee) Biztonságos Mappa: egy biztonságos hely a készüléken, ahol az egyes alkalmazásokat, képeket, videókat ujjlenyomatos azonosítás védi. * A vírus és malware elleni védelem országtól függően változhat. |
|
Színek | [Alapszín] Misztikus Fekete, Misztikus Bronz [Egyedi Zsanér Színe]* Metál Ezüst, Metál Arany, Metál Vörös, Metál Kék * A Rejtett zsanér egyedi színezése Magyarországon nem érhető el. |
|
A doboz tartalma | Galaxy Z Fold2, Adatkábel, Travel Adapter, SIM-tű, Quick Start Guide,
Fülhallgató (USB Type-C) AKG hangzással, Galaxy Z Premier Szolgáltatás tájékoztató, Brand Story tájékoztató |
*A jelen dokumentumban szereplő funkciók, jellemzők, specifikációk és a termékre vonatkozó más információk, beleértve, de nem kizárólag a termék előnyeire, kialakítására, árára, összetevőire, teljesítményére, rendelkezésre állására és képességeire vonatkozó információkat is, előzetes figyelmeztetés vagy kötelezettségvállalás nélkül változhatnak.
[1] A kijelzőt átlósan, teljes téglalapként mérve, a lekerekített sarkokat nem számítva. A valós felület a lekerekített sarkok és az előlapi kamera miatt ennél kisebb.
[2] A Galaxy Z Fold2 képes szabadon állni 75 és 115 fokos szögek között; ennél nagyobb szögben kihajtva is használható lehet a környezettől és a használat körülményeitől függően.
[3] A Hajlított mód-kompatibilitás a beépített Samsung alkalmazásoknál (Kamera, Galéria, Videóhívás, Videó lejátszó, Óra, Naptár) és harmadik féltől származó alkalmazásoknál érhető el, mint például a YouTube vagy a Google Duo. A közeljövőben pedig további beépített és harmadik féltől származó alkalmazások számára is elérhető lesz.
[4] Az Alkalmazás folytonosság a támogatott alkalmazásokkal használható. A támogatott alkalmazások köre folyamatosan bővül harmadik féltől származó applikációkkal.
[5] A Rögzítés nézet mód teljesen kihajtott állapotban is használható. A használat a kamera felület jobb felső részén található Rögzítés Nézet Mód gombbal lehetséges.
[6] 3 vagy több ember észlelése esetén a rendszer kizoomol. Az Előlapi (széleslátószögű) és Hátlapi (ultraszéles-látószögű) kamerák is elérhetők. A maximális távolság megközelítőleg 1,5-2,5 méter. A gépi tanulásra épülő algoritmus emberi arc érzékelése alapján követi a mozgást.
[7] A Galaxy Z Fold2 nem támogatja a 8K videórögzítést (maximum 4K érhető el).
[8] Az Okos felvétel 15 egymásodperces időtartam alatt készít videókat és képeket.
[9] Csak a széleslátószögű Hátlapi kamerán érhető el.
[10] A Többablakos mód a Fedlapi kijelzőn is használható, két ablakkal, vízszintesen elválasztva. A Többablakos mód csak a kiválasztott alkalmazásokkal kompatibilis, a támogatott
[11] Jelenleg elérhető három előre telepített alkalmazással, beleértve a Samsung Notes, Internet, Myfiles és az Office applikációk a Microsoft 365-ban. (Jelenleg csak a különböző funkciók között érhető el).
[13] Elérhető 11 előretelepített Samsung applikációval, beleértve az Üzenetek, Kontaktok, Telefon, Myfiles, Internet, Naptár, Óra, Videóhívás, Emlékeztető, Számológép, AR Zóna, valamint Google alkalmazások, mint a YouTube, a Gmail, a Google Maps, és a Microsoft alkalmazások, beleértve a Microsoft Outlook és más harmadik féltől származó applikációk, mint például a Spotify.
[14] Az 5G sebesség változó lehet, és optimális hálózati kapcsolatot igényel (a tényezők közé tartozik a frekvencia, a sávszélesség, a torlódás); az elérhetőség a szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően változhat.
[15] Átlagos felhasználói szokások esetében. Az akkumulátort a független Strategy Analytics vizsgálta az USA-ban és az Egyesült Királyságban 2020 júliusában az SM-N980, SM-N981, SM-N985 és SM-N986 előzetes verziók esetében, LTE és 5G Sub6 hálózatokon (nem tesztelték 5G mmWave hálózaton). Az akkumulátor valós élettartama a hálózattól, használati szokásoktól, a hívások számától és egyéb tényezőktől függően változhat.
[16] A Szupergyors töltés a mellékelt töltő és kábel használata esetén elérhető.
[17] A Samsung DeX vezeték nélkül a képernyő tükrözést támogató okos TV-ken használható. A Samsung DeX a 2019 után megjelent Samsung Smart TV-ken nyújtja a legjobb felhasználói élményt.
[18] Az UWB funkció elérhetősége országtól és jogszabályoktól függően változhat.
[19] A Közeli megosztás elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően változhat.
[20] A Galaxy Premier Szolgáltatásról részletes információ a samsung.com oldalon érhető el.
[21] A szolgáltatás regisztrációt igényelhet. A lefedettség és az elérhetőség országtól függően változhat. Teljes információ a Galaxy Premier Szolgáltatásról a samsung.com oldalon érhető el.
[22] Az Android frissítések elérhetősége országtól és készüléktől függően változhat. A frissítések időzítése az adott verzió összetettségétől, a modelltől és országtól függően változhat.
Legutóbbi hozzászólások