A legtöbb hír és teszt főleg a felső kategória képviselőit részesíti előnyben ezáltal a belépő szint ritkán kerül terítékre. Mi tagadás, izgalmasabb egy csúcskészüléket nyomogatni, mint egy lassú kezdő készüléket, de gondolnunk kell olyanokra is, akik kevesebb anyagi tőkével rendelkeznek, vagy még csak most ismerkednek az okostelefonok világával vagy csak egyszerűen nincs olyan nagy kezük. Sok fiatalnak ezek a készülékek tökéletes megoldást jelenhetnek. A következő két modellt a Samsung jóvoltából tesztelhettük.
Első ránézésre a két készülék szinte teljesen megegyezik, sőt úgy néznek ki, mint egy összement S3. Mindkettő fehér színben érkezett, fehér dobozkában egy töltő és USB kábel társaságában.
Galaxy Young
Külső
Kényelmesen kézbe simuló készülék szinte elveszett a lapát kezemben. Nemhiába, elszoktam már ettől, régen volt nagy divat a minél kisebb készülék. A készülék egésze műanyagból készült, de minőségien összerakva. Méretét tekintve 109,4*58,6*12,5 mm vastag és 112 gramm nehéz. Ezüstszínű fémes keret foglalja körbe a majdnem 3,3 colos kijelzőt. A kijelző felet csupán a távolság érzékelőt és egy hangszórót találunk, első kamerát is ne keressünk. Körbe forgatva, a szokásos 3,5 colos Jack dugó és Micro USB port van. Lepattintva a hátlapot feltűnik rajta a beépített NFC antenna. Normál SIM kártyát eszik és bővíthető Micro SD kártyával egészen 64 GB-ig. A gyengécske 3 Megapixeles kamera mellett jókora hangszóró terpeszkedik.
Az akkumulátor 1300 mAh, amivel átlagos használat mellett 2-3 napig simán kibírja a csöppség.
Az kijelző egy átlagos TFT panel, ebben a kategóriában szokásosnak mondható 320*480-as felbontással és a maximálisan 256 ezer szín megjelenítésével. Kissé fakók a színek és a betekintési szög se túl nagy.
Belső
Azért öröm látni, hogy a gyártók is fejlődnek, az első alsó kategóriás készülékek szenvedtek az olyan hibáktól, mint a kevés belső tárhely, kicsi memória és gyenge processzor. A mostaniak már felzárkóztak és így a használhatóságuk jelentősen javult.
A központi egység szerepét egy 1 Ghz-es egymagos Qualcomm MSM 7625a processzor látja el egy Adreno 200 társaságában. Nem egy villám darab, de ebben a kategóriában nem számít rossznak. Meglepő, hogy a memória mérete 768 MB-t, amiből kb. 300 MB áll rendelkezésünkre. A belső tárhely elméletileg 4 GB, de ebből csupán 1,5 GB áll rendelkezésünkre.
A 4.1.2 Android-ot kellő sebességgel hajtja meg, de azért csodát ne várjunk tőle. A készülékhez megkapjuk a szokásos Samsung csomagot a TouchWiz-el együtt.
Kommunikáció
Az internet sebessége maximálisan 7,2 Mbs letöltés és 5,76 Mbs föltöltést érhet el HSDPA hálózaton. A WI-FI terén a szokásosnak számító B/G/N szabvány támogatja. A Bluetooth 3.0 mellett támogatja a WI-FI Direct-et, és van benne NFC chip is, ezenkívül még van gyorsulásmérő, távolságérzékelő és digitális iránytű is. FM rádió is kapunk.
GPS és navigáció
A GPS vétellel különösebb gond nem akadt. Gyorsan talált műholdat, és pontosan tartotta a pozíciót.
Videó és fényképező
A 3,15 Megapixeles kamera nem támogatja az autófókuszt így kicsit nosztalgiázhatunk, hogy milyen volt egy 5 évvel ezelőtti mobil fényképe. A videó rögzítés is csupán 640*480-as felbontásban megy 24 képkocka/mp sebességgel. Valószínű, hogy nem azért veszünk ilyen készüléket, hogy professzionális fotózásra használjuk.
Galaxy Fame
Külső
Második készülék, a kicsivel nagyobb méretű Fame. Szintén az S3 formájára emlékeztet. A méretét tekintve szintén kényelmes kézben tartani. A készülék egésze műanyagból készült, de minőségien összerakva. Méretét tekintve 113,2*61,6*11,6 mm vékony és 120 gramm nehéz. Ezüstszínű keret foglalja körbe a 3,5 colos kijelzőt. A kijelző felet a távolság érzékelő és a hangszóró társaságában kapunk egy VGA felbontású első kamerát is. Körbe forgatva, a szokásos 3,5 colos Jack dugót és Micro USB portot találjuk. Lepattintva a hátlapot az akkumulátor tartalmazza az NFC antennát is. Normál SIM kártyát eszik és bővíthető Micro SD kártyával egészen 64 GB-ig. A közepes 5 Mpixeles kamera mellett jókora hangszóró terpeszkedik.
Az akkumulátor 1300 mAh, amivel átlagos használat mellett 2-3 napig simán kibírja a csöppség.
Az kijelző egy átlagos TFT panel az ebben a kategóriában szokásosnak mondható 320*480-as felbontással és a maximálisan 256 K szín megjelenítésével. Kissé fakók a színek és a betekintési szög se túl nagy.
Az erő, ami a motorház alatt van
A központi egység szerepét szintén egy 1 Ghz-es processzor látja el, viszont itt nem a Qualcomm tölti be a szerepet, hanem egy Broadcom BCM21654, a grafikáért pedig egy VideoCore IV felel. A videó teljesítmény majdnem a duplája a kistesóhoz képest. Sajnos itt a memóriát a szokásos 512 MB-on hagyták, amiből kb. 150 MB szabad. A belső tárhely 4 GB, de ebből csupán 2,05 GB áll rendelkezésünkre.
A 4.1.2 Android-ot kellő sebességgel hajtja meg, de azért csodát ne várjunk tőle. A készülékhez megkapjuk a szokásos Samsung csomagot a TouchWiz-el együtt.
Kommunikáció
Az internet sebessége maximálisan 7,2 Mbs letöltés és 5,76 Mbs föltöltést érhet el HSDPA hálózaton. A WI-FI terén a szokásosnak számító B/G/N szabvány támogatja. A Bluetooth 3.0 mellett támogatja a WI-FI Direct-et, és van benne NFC chip is (csak a S6810P modellben!).
Ezenkívül találunk benne gyorsulásmérőt, távolságérzékelőn, és digitális iránytűt. FM rádió is van.
GPS és navigáció
A GPS vétellel különösebb gond nem akadt. Gyorsan talált műholdat, és pontosan tartotta a pozíciót.
Videó és fényképező
Az 5 Megapixeles kamera támogatja az autófókuszt, így egész elfogadható képeket készít egy ekkora készülékhez képest. A videó rögzítés itt is csupán 640*480-as felbontásban megy 24 képkocka/mp sebességgel.
Legutóbbi hozzászólások