A Teleonor jóvoltából hozzájutottunk a Samsung legújabb zászlóshajójához, a Galaxy S7-hez, így közelebbről is szemügyre vehetjük készülékházát. Sok apró érdekességet, technikai újítást rejteget a telefon belseje, amelyekről leendő tulajdonosaiknak sejtelmük sincs, pedig ezek védik a drága S7-et a külső behatásoktól.
A Samsung fejlesztő laborjából immáron a hetedik Galaxy S került ki. Megértünk néhány örömteli pillanatot, és csalódást is elődjeinek megjelenésekor. Panaszkodtunk a műanyag fényes készülékházra, a vaku és a memóriabővítés hiányára vagy éppen dicsértük az AMOLED kijelzőt és a cserélhető akkumulátort. Most itt a lehetőség, hogy megtudjuk,a hetedik telefon közel kerül-e hozzánk vásárlókhoz.
Külcsín:
Az S7 markáns és mégis letisztult formát kapott tervezőitől, elődjéhez hasonlóan elöl, hátul üveg borítja, keretéhez pedig jó minőségű (6313-as) alumíniumot használtak fel. Fogása sokkal kellemesebb, mint elődjéé, mivel annak letörések és bemélyedések voltak a keretén. Az S7 lekerekített üveget kapott a kijelzőjére és hátlapjára is, így kellemes a fogása, ám sokkal csúszósabb is lett. Megmértem a kerekítés rádiuszát milliméterben, amit a következő képen láthattok.
Ezek az üvegek egyedi eljárással, 3D hőformázással készülnek. A síküveget beillesztik két forma közé, ahol 800 fokra hevítve, a formák összezárásával nyerik el végleges alakjukat. Ezután speciális gépekkel méretre szabják, polírozzák, majd magas fényű nano-réteggel vonják be.
forrás:Samsung
A telefon kijelzőjét borító üveg jóval erősebb, mint a hátlapi, elöl egyetlen karcot sem találtam, míg a hátlapot jócskán behálózta az apró karcok hálója, sőt még méretes (20 mm) hosszúságúval is találkoztam.
A hátlapon lévő lencsevédő-üveg karcálló lett, ám a LED villanót és a szenzorokat műanyaglapocska borítja, ami meg is látszik a sérült felületén.
A Samsung Galaxy Note 4-é valamivel erősebb, több évnyi használat után sincs rajta ennyi karc. Rossz döntés ezt az apró üvegfelülettel kispórolni, egy cégjelképnek számító telefon esetében.
Az S7 kávája egészen vékonyra sikeredett, hasonlítsuk össze két másik telefonéval.
Márkatársát a Samsung Galaxy S6 Edge Plus-t nem sikerült megelőznie, ám az iPhone 6S-t „mérföldekkel” előzte meg.
A Galaxy S7-nek sikerült a mezőny második helyére kerülni, elődjét az S6-ot is lekörözte. A következő táblázatban a készülékház előlapjának, és kijelzőjének egymáshoz viszonyított százalékos arányát láthatjuk.
Sajnos itt már nem remekelt az S7, csak a középmezőnybe tudott kerülni. Készítettem egy rövidke animációt, milyen is lenne, ha a Samsung kijelzője kerülne az almás cég előlapjára.
Egymás mellett a két vetélytárs, különböző nézetekből.
A Samsung oldalnézete lekerekített üvegeivel és íves alumínium keretével érdekesebb megjelenésű. A Samsung GalaxyNote 4 egyedi tervezésű készülékházával is összehasonlíthatjuk az S7-et.
Kézben tartva a két telefont, igencsak feltűnő a méretkülönbség.
A következő grafikán néhány vetélytársával hasonlíthatjuk össze külső méreteit.
A Samsung Galaxy S7 készülékháza kompakt méretű lett, mégis sikerült méretes kijelzőt préselni az előlapjára.
A telefon különleges tulajdonsága a vízhatlan készülékház, IP 68-as minősítéssel rendelkezik, ami maximális porállóságot (6) jelent, valamint vízállóságot (8), félméteres vízben kibír fél órát beázás nélkül. Ez nem újdonság az S szériánál, mivel az SGS5 már képes volt a víznek ellenállni, de annak még védőkupakra volt ehhez szüksége.
Rengeteg probléma okozója is lett az ominózus kupak, minden töltéskor el kellett távolítani az útból, és igen gyakran le is tört. Egyik ismerősöm már háromszor cseréltette a leszakadt kupakot, szerencsére a jótállási időn belül. Megelégelte a Samsung ezt a problémát, és teljesen új megoldást dolgozott ki. A telefonon csatlakozóinak érintkezőit nikkellel, néhány helyen platinával vonta be, amelyek így ellenállnak a korróziónak.
Ennyi védelem nem elég a víz ellen, az érintkezők közti rövidzárlatot is meg kell akadályozni. A Samsung erre is kidolgozott egy védelmi megoldást, amint víz kerül a csatlakozó belsejébe, elektronika tiltja le az áramot az érintkezőkön. Okosóráinál már használt hasonló megoldást, mivel ott is szabadon vannak a töltéshez szükséges érintkezők. Egy rövidke kísérletben leteszteltem a microUSB aljzat rövidzár védelmét, színültig töltöttem vízzel, pár percig benne hagytam, a telefon működésében nem okozott gondot.
A telefon SIM tálcájának végén is látható egy vékonyka szilikon szigetelés, a víz bejutásának megakadályozására. Érdemes megfigyelni, hogy ebbe a tálcába már memóriakártyát is helyezhetünk.
A telefont belülről körülöleli, egy speciális gumírozott ragasztószalag, ami a kijelző körüli réseket tömíti, ezzel akadályozva meg a víz bejutását a készülékházba. A következő képen a világoskék felületetek mutatják a víz elleni védelem főbb bástyáit.
A mikrofon- és hangszóró nyílásokat speciális anyaggal a Gore-Tex szövettel védték meg, mivel képes a vizet kívül tartani, ám a levegő ki-be áramlását biztosítja. A Gore-tex több millió apró pórusból áll, amelyek mérete 20 ezerszer kisebb, mint egy vízcsepp, viszont 700-szor nagyobb, mint egy vízgőzmolekula, ezért légáteresztő is egyben. Így néz ki mikroszkóp alatt a szövetszerkezete.
Mostanság divatba jött a telefon processzorok hűtése, mivel könnyen túlmelegednek s így csökken a hatásfokuk. Előző tesztalanyomnál a Microsoft Lumia 950 XL-nál, már találkoztam hűtőrendszerrel. A Samsung is elkészítette a sajátját, viszont a Microsofttal ellentétben nem vízhűtésnek, hanem hő elvezető rendszernek nevezi. Nem is csoda, mivel csak csöppnyi folyadék található benne, ami a párolgás alapú folyadék-hűtést segíti elő. A hővezető csőbe, extra hűtőfelületnek, vékony rézdrót fonatot építettek, ami a következő röntgenképen látható.
A kijelző:
Az S7 kijelzője elődjéhez hasonlóan 2560×1440 pixel felbontású, S-AMOLED technológiával elkészítve. Az 5,1 hüvelykes kijelző egy kézzel is jól kezelhető, mivel a készülékház kialakítása kompakt méretű. A következő képen két konkurenssel hasonlíthatjuk össze pixeleit.
Látható, hogy a QHD kijelzők képpontjai jóval kisebbek, mint az 1334×750-es megjelenítőé. A következő táblázatból kiderül, hová kerül a ranglistán az S7.
A gyémánt elrendezésű pentile mátrix kijelzőnél csak a zöld alpixelek vannak meg teljes mennyiségben, a kékből és pirosból jóval kevesebb van. A zöld alpixelek hoznának egy 577 ppi-s eredményt, ám táblázatomban a kisebb számú kék és piros alpixelek 408 ppi-s eredménye számít. Még így is a táblázat első harmadában található az S7, ami szép eredménynek számít. A következő kijelző-nagyító animációban mellé tettem az iPhone 6S-t, így szemléletes, hogy mekkorák a „Retina” megjelenítő képpontjai a QHD kijelző mellett.
Az S7 kijelzője a Samsung GalaxyNote 4-ben debütál megjelenítőhöz képes sokat fejlődött, színhűsége javult, fogyasztása csökkent, fényereje pedig nőtt. A Samsungnak sikerült szinte tökéletesre csiszolni az AMOLED-es technológiát, és idén már azt is elérték, hogy olcsóbb egy FULL HD-s LEDpanel mint Super LCD-s vetélytársa. A következő képeken a Note 4 és az S7 kijelzőjét hasonlítottam össze. A nagyobb fényerő, tisztább fehér megjelenítést tesz lehetővé.
A fehér színtelítettségi ábrán látható is, hogy az S7 jobban teljesít egy hajszállal.
A fekete színtelítettségnél viszont, nagy meglepetésemre a Note 4 győzedelmeskedik, nem is kevéssel elhúzva az S7 előtt.
Videót is készítettem a két telefon kijelzőjének összehasonlításáról:
A Samsung AMOLED kijelzője elérte azt a minőségi szintet, ahol már kritika nem érheti. A negatív véleményeket megfogalmazók, még a múltban élnek, amikor hangoztatják a túlszaturált színmegjelenítést, mivel a kijelző megfelel a legmagasabb fotós elvárásoknak is. Még a pentile mátrix elrendezés sincs hatással a színmegjelenítésre. Fogyasztása is megfelelő, felveszi a versenyt LCD-s konkurenseivel, és ami legfontosabb már az árával is versenyképes tud lenni, amit az is bizonyít, hogy egyre több „kínai” mobiltelefon gyártó vásárol belőle a Samsungtól,és építi be saját termékébe.
Összegzés:
A Samsung Galaxy S7, kiválóan megkonstruált telefon. Elődje szinte minden hibáját kiküszöbölték a mérnökök. Kerekített üvegfelületei kényelmesebb fogást eredményeznek, a SIM fiókba helyezhető memóriakártyával növelhetjük tárkapacitásunkat. Vízhatlanná varázsolt készülékházának elkészítéséhez, sok fejlesztési újdonságra volt szükség. Egyetlen negatívuma az akkumulátor cserélhetőségének hiánya, de ez orvosolható a gyorstöltési funkcióval. Előző évben érdemes lett volna az S6 sorozat helyett,ezt a továbbfejlesztett készülékházat piacra dobni. Véleményem szerint a Samsung ezzel a húzással hihetetlen eladási eredményeket tudott volna produkálni.
A tesztkészüléket és a hipernet hálózatot a biztosította számunkra. Köszönjük.
SZESZO The Best!!!!!
Elájulok a munkáidtól! Gratula.
Köszi. 🙂