Az, hogy a mobilokban a fényképező minősége mennyire fontos, jól bizonyítja a pixelháború, illetve a különféle újabbnál-újabb kamera megoldások, alkalmazások. Nem véletlen, hogy már szinte ez az egyetlen dolog, amivel a Nokia el tudja adni a telefonjait.
Tegnap a Google Plus-on +Vic Gundotra, aki beosztása szerint nem épp a végeken tevékenykedik (Senior VP of Engineering), egy megosztott kép alatt kialakult beszélgetésben olyan kijelentést tett, amire sokan felkapták a fejüket.
Persze, nem rossz kamerák vannak beszerelve a mostani top készülékekbe, így a Nexusokba sem, de igazából a minőség nagyot nem változik. A nem is annyira távoli elképzelés az lenne, hogy otthon hagyjuk a DSLR gépet, mert fölöslegessé válik ahhoz, hogy igazán jó fotókat készítsünk. Elég lesz a mobil. Ezt mondta Vic:
Nem kell azért ebből annyira messzemenő következtetéseket levonni, és az sem meglepetés, hogy a Google odafigyel a kép- és videókészítő hardverekre, alkalmazásokra, hiszen az Android 4.2-ben debütált a Photo Sphere képkészítési mód, illetve a Snapseed felvásárlása, és androidra történő kiadása is ebbe az irányba mutat.
Tekintettel arra, hogy idén úgyis lesz újabb Nexus, és a Motorola X Phone is várható (vagy a kettő egyben), lehet, hogy hamarosan megtudjuk, mit is ért “őrülten jó” kameraként az alelnök………azért remélem, nem ezt:
[…] már régóta tudjuk, hogy a készülékben csúcsszuper kamera lesz, ami lever mindenkit a piacon. Ehhez semmi kétség nem férhet, mert maga +Vic Gundotra mondta el […]
[…] Android háttérbe szorítása, a Nexus márkanév fejlesztése, a Motorola X Phone körüli sejtelmek, a Google Glass, az Internship mozifilm, a Chromebook Pixel […]
Érdekes, hogy eljutottunk ide is… Nem Androidos fényképezőgépünk lesz, hanem fényképezőgépes mobilunk! Bár remélem a dohányzóasztal-láb méretű optika nem lesz kötelező, mert az hülyén nézne ki egy ingzsebben! 😀