Okosóra gazdag sportolóknak, sportos gazdagoknak

Szerző:

tagAz, hogy a TAG Heuer neve is ott szerepel a Google és az Intel mellett a közösen kifejlesztendő svájci okosóra megalkotói között, már részben garantálja a minőséget, meg azt is, hogy az új óra nem a csepeli vasmunkások karácsonyfája alatt lesz a leggyakrabban feltűnő ajándék a következő karácsonyon. A bejelentett együttműködésben az Intel adja a technológiát a Google pedig az Android Wear operációs rendszert igazítja az igényekhez. A svájci óragyártó és a Szilícium-völgy vállalatai közti együttműködésben a cégek egyesítik a luxusóra-készítés, illetve a szoftver- és hardvergyártás területén meglévő szakértelmüket.

Az együttműködést a Baselworld óra és ékszerkiállításon jelentették be hivatalosan a TAG Heuer standjánál tartott sajtókonferencián. A bejelentésen ott volt Jean-Claude Biver, az LVMH Csoport Óra Divíziójának elnöke és a TAG Heuer vezérigazgatója, David Singleton, az Android Wear Műszaki Igazgatója, valamint Michael Bell, az Intel vezérigazgató-helyettese és az Új Eszközök Csoport ügyvezető igazgatója.tag-intel-google

A vállalatok együtt fognak kifejleszteni egy olyan terméket, amely egyszerre számít luxuscikknek, valamint mindennapos használati eszköznek is a viselője számára. A cél egy  olyan csúcstermék létrehozása, mely egyesíti a kaliforniai Szilícium-völgyből és a svájci La Chaux-de-Fondsban található Óra-völgyből érkező innovációt, kreativitást és dizájnt.

„A svájci óragyártók és a Szilícium-völgy cégei a technológiai innovációt a svájci órakészítés tradíciójával ötvözik. Együttműködésünk a szinergiák gazdag tárházát nyújtja, mindhárom vállalat számára előnyös társulást jelent és hatalmas lehetőségeket tartogat” – mondta Jean-Claude Biver.

.  
Guy Sémon, a TAG Heuer ügyvezető igazgatója hozzátette: „A svájci órák minősége világszerte jól ismert. Ha ezt társítjuk két olyan vállalat, mint az Intel és a Google kreatív technológiáival és globális lehetőségeivel, valamint hozzáadjuk az Android Wear platformját, és az Intel technológiáját használjuk kiindulópontként, akkor az iparágon belüli olyan technológiai forradalmat láthatunk, amelynek örömmel vagyok az egyik résztvevője a TAG Heuerrel.”

mikrogrider.1600x1600.0,0,1267,1037
Ez se csúnya

David Singleton megjegyezte: „A svájci óra, mely az esztétikum és a technológia ötvözése, művészek és mérnökök generációit inspirálta – köztük minket is a Google-nél. Ezért is örülünk a TAG Heuerrel és az Intellel való együttműködésnek. Az Android Wear platformját használva együtt egy jobb, szebb és okosabb órát fogunk tudni megalkotni.”

.
„Mivel mi arra törekszünk, hogy az emberek számára hasznosabb és értékesebb technológiát fejlesszünk, az Intel reméli, hogy a közös együttműködés további újítások ösztönzője lesz a viselhető technológiák terén. A TAG Heuerrel és a Google-lel való együttműködés közelebb visz minket ahhoz, hogy a viselhető technológiáról alkotott elképzelésünket egy olyan különleges okosórában valósítsuk meg, amely egy újabb dimenzióba emeli ezt a termékkategóriát” – jegyezte meg Michael Bell.

1 hozzászólás a cikkhez

  1. Bala szerint:

    Okosóra gazdag sportolóknak, sportos gazdagoknak http://t.co/2MtD7xrN0D

Vélemény, hozzászólás?