LG G6 teszt (külcsín) – a kerek sarok

Szerző:

Az LG számára fontos a G sorozat, ez határozza meg a cég aktuális mobil arculatát, és mint zászlóshajó erős reklámértékkel is bír. Az alacsonyabb kategóriájú telefonjaik is mindig kaptak formai jellegzetességeiből egy kis ízelítőt. Időnként egy-egy kísérletet is megengedett magának a széria, mint például az LG G5 moduláris megoldása.  Sajnos ez a kísérlet nem hozta a várt eladási mutatókat, így az LG mérnökei idén a biztosra akartak menni a G6 megalkotásakor.

Külcsín:

A telefonok külső méretei elérték azt a felső határt, ahol már a biztonságos kézbentartásért küzdenek a tulajdonosok. Azt már a legtöbb felhasználó elfogadta, hogy két kézzel kell kezelnie a telefonját, de nehezen viselik, hogy a túlzott szélességi méretek miatt kényelmetlen a fogása. Erre kínál gyógyírt a hosszúkás kijelző, így csökkenthető a készülékház szélessége, bár a felső értesítési sávot nem tudjuk elérni.

Az LG G6 kimondottan jól néz ki, hozza a prémium telefonoktól elvárható összeépítési minőséget, és megjelenést. A telefon kerete 6013-as alumíniumból készült, az első szám jelöli a fő ötvöző elemeket, ebben az esetben a magnéziumot és a szilíciumot, a második szám az ötvözet módosítását, a harmadik és negyedik szám pedig katalogizálásra, használatos. Az anyag közepes erősségű repülőgép-ötvözet, húzószilárdsága erősebb, mint az acélé, jól alakítható, szilárd és korrózióálló. Így néz ki a 6013-as aluminíum felülete elektronmikroszkóppal készült képeken.

forrás:www.guosongtaohome.com

 Az aluminíum keret a hosszú oldalaknál kissé befelé dől, így stabil, biztonságos fogás esik rajta. Kézbe véve, nem éreztem azt a bizonytalanságot, hogy kicsúszik a kezemből, mint a Samsung Galaxy S8-nál. A telefon készülékházának szélessége 71,9 milliméter, ez ideális „tenyérbarát” méret.  A következő grafikán néhány vetélytársával hasonlíthatjuk össze külső méreteit.

A fenti képen látható, hogy a két koreai gyártó új trendet teremtett a csökkentett alsó- és felső kávával, kíváncsiságból megmértem az LG G6 és a Samsung S8 káváit.

Felső kávában a G6 tudott kisebbet mutatni, az alsóban pedig az S8 a győztes.  Az LG G6 oldalsó kávái nem lettek túl vékonyak, hasonlítsuk össze két másik telefonéval.

A következő listából, kiderül mire is elég ez az érték.

A 3,567 milliméter, a lista első harmadába delegálta az LG G6-ot. A nagyméretű kijelző, valamint az alsó- és felső kávák kis mérete kellemes kijelző-előlap arányhoz vezet. A következő táblázatban a készülékház előlapjának, és kijelzőjének egymáshoz viszonyított százalékos arányát láthatjuk.

A hosszúkás képernyő a negyedik helyre tolta fel az LG újdonsült zászlóshajóját. Ha jobban megnézzük a kijelző szélességi értékét, akkor azonnal feltűnik, hogy az LG G6 megjelenítője pontosan olyan széles, mint egy 16:9 kijelző arányú 5,2 hüvelykes telefoné, csak annál valamivel hosszabb. A következő ábra megmutatja, hogyan is nézne ki az LG G6 ilyen rövidke megjelenítővel.

Az LG érdekes döntést hozott a telefont borító üvegekkel kapcsolatban. Az előlapi üveg Gorilla Glass 3, az optikát védő üveg GG4, míg a hátsó üvegborítás GG5-ből van. Érdekes, hogy pont elöl kapta a telefon a Gorilla Glass 3-at, ahol a drága kijelzőt kellene védenie. A telefonok hőskorszakában még azért szerettük a Gorilla Glass-t, mert jól tűrte a karcokat, ám az idők folyamán nőtt a kijelzők mérete, így a védendő felület nagysága is.  Mivel karcállóságban elérték a védelem megfelelő szintjét, így a Corning jelentősen nem változtatta meg üvegeinek karcállóságát, a Mohs féle skálán Gorilla 3-tól az 5-ig, a 6,8 pontot éri el, amit az alábbi táblázat is mutat.

A Corning felmérést készített telefon elejtési szokásainkról és arra jutottak, hogy az emberek 85 százaléka évente legalább egyszer leejti telefonját, és az is kiderült, hogy 60 százalékuk váll- és derékmagasságból teszi ezt. Az LG saját felmérése pedig azt mutatja, hogy a telefonok 48 százalékban a sarkukra esnek. A Gorilla Glass üvegek, pont ezt nem szeretik, mert ilyenkor „egészségtelen” feszültség keletkezik bennük és „bepókhálósodnak”. Ezért az üveg gyártója inkább a rugalmasság fejlesztésére koncentrált. A Corning labortesztjeit, teljes felületre érkezéssel végzi, ami az eloszló erőhatás miatt kevésbé veszélyes az üveg állapotára. Az alábbi képsorozaton a Gorilla Glass 4 üveg tesztelését láthatjátok. A felső kép mutatja, hogy a tartó kar vízszintesen engedi el a telefont, az alsó képen pedig a teljes felülettel való becsapódást láthatjátok.

A teljes videó itt látható.

Véletlenül sem a sarkára ejtik, pedig ugye fentebb olvashattátok, hogy majdnem fele a telefonoknak oda esik. Tehát, nem annyira az üvegen, mint inkább a szerencsén múlik, eltörik-e a kijelző vagy sem. A Gorilla Glass 5 üveggel ellátott telefon 1,6 méter magasról való leejtéskor 80 százalék eséllyel éli túl a balesetet, persze, csak akkor, ha nagy felületen érintkezik becsapódáskor.  A Gorilla Glass 5 0,4 mm vastag, ha pont ilyen erősségű Gorilla Glass 4 üveget szeretnénk, akkor 0,6 mm vastagságút kellene használnunk, Gorilla Glass 3 esetében pedig még vastagabbat. Értelmezésem szerint, nincs azzal semmi gond, ha az LG Gorilla Glass 3 üveget használ, mivel karcállóságban pontosan ugyanazt tudja, mint az újak, viszont rugalmatlanabb azoknál, így megfelelő vastagságra van szükség a biztos védelemhez.  Az LG igyekezett valamit tenni annak érdekében, hogy csökkentse a sarokra eséskor keletkező feszültséget, ezért a kijelzőpanel sarkait 45 fokos szögben letörte, így erős ütközéskor jobban eloszlik a keletkező erő. Ebből a vásárló semmit nem vesz észre, mert a sarkokat a lekerekítések eltakarják.

Ha jobban megfigyeljük a kijelző lekerekítését, látható, hogy kissé „szőrös” a széle. A pixeleket speciális formában igazították az ív széléhez.

Megmértem a kijelző rádiuszát is, melynek értéke összehasonlítható a Samsung Galaxy S8-éval.

A telefon keskeny felső káváin helyezkedik el a hangszóró, a szelfikamera és a fény- és távolságérzékelő szenzor.

A jól bevált értesítési LED kimaradt a listából, hiányát az állandóan aktív kijelző próbálja meg pótolni. Valóban praktikus szolgáltatás, mert rengeteg információt megoszt a kikapcsolt telefon, de az IPS panel teljes háttérvilágítása működik ilyenkor. Szerencsére az IPS kijelző folyadékkristály-molekuláinak ahhoz nincs szüksége feszültségre, hogy sötét képet jelenítsenek meg, csak a háttérfény követel magának energiát.  A következő képen, a jobb oldalon látható, hogy aktív a háttérvilágítás.

A fenti kép elkészítésekor. nagy fényérzékenységet állítottam be, a jobb láthatóság kedvéért, valójában alig látható a fényszivárgás.

 Az OLED-es technológiához jobban passzol az állandóan bekapcsolt kijelző, mivel annál éppen annyi LED pixel világít, amennyi szükséges, ezért fogyasztása elhanyagolható.

A telefon alján található egy mikrofonnyílás, a hangszóró és az USB-C csatlakozó aljzat.

Ez a csatlakozó védett a vízzel szemben, annak ellenére, hogy nincs rajta védőkupak. A bejutó víz által okozott rövidzárlatot is meg kell akadályozni, ami egy aprócska elektronika feladata. Kíváncsi voltam, mennyire funkcionál ez a védelem, vizet töltöttem a csatlakozóba, és az elektronika tette a dolgát.

Az LG G6 IP68-as minősítést kapott, ami teljes porállóságot biztosít, és fél órás védelmet garantál fél méteres mélységű vízben.  A vízhatlanság másik szemmel látható bizonyítéka SIM-fiók gumiszigetelése.

A fenti képen jól látható, hogy ez a kis gumidarab nagyon vonzza a port, ami csökkenti a vízzáró képességet. Időnként érdemes eltávolítani felületéről az apró szennyeződéseket, megőrizve ezzel a készülék vízhatlanságát. A fiók vizet nem fogad be, de képes eltárolni egy SIM és egy microSD kártyát is. A telefon bal oldalára helyezték a kétfelé választott hangerő fel és le gombot.

A fölül láthatjuk a más cégeknél már kihalásra ítélt fülhallgató bemenetet és egy másodlagos mikrofont is.

A hátlapon ott virít a kettős kamera, amelyet Gorilla Glass 4-es üveg véd a külső behatásokkal szemben.

Közéjük ékelődött be a kettős LED villanó, amit műanyag borít, ezért érzékenyebb a karcolódásra. Speciális megvilágításnál jól láthatók rajta az apró sérülések. Szerencsére ez a néhány hajszálkarc nem befolyásolja a kiadott fény intenzitását.

Magát a teljes hátlapot Gorilla Glass 5-ös üveg védi, itt-ott néhol már ki is kezdte az idő ezt a védelmet.

A hátlapon ékeskedik még az ujjlenyomat szenzor is, amelyet a kettős kamera alá helyeztek, elhelyezése ideális, könnyű kitapintani. A felületét borító műanyagon nem találtam egyetlen karcot sem, ami dicséretre méltó teljesítmény.

Az ujjlenyomat szenzor beüzemeléséről készítettem videót is.

A következő videón a szenzor sebességét összehasonlíthatjuk a Samsung Galaxy S8 és a Huawei P10 Plus ujjlenyomat érzékelőivel.

Az LG G6 a tavalyi Qualcomm Snapdragon 821-et rendszerchipet kapta meg, melynek sebességére nem lehet panasz. A 14 nanométeres csíkszélességű processzor hőleadása viszont nem kevés, ezért a gazdaságos üzemeltetés elősegítésére hűtést is kapott.

A fent látható hűtőcsőben kismennyiségű speciális folyadék van, ami a párolgás alapú folyadék-hűtést szolgálja. A cső belsejében áramlik a felmelegedett, gáz halmazállapotú anyag, ami környezetének adja le a hőt. A cső falát vékony rézfonat borítja, ez növeli a párolgási felületet és a lehűlt folyadékot visszavezeti a processzorhoz. Ezt a hűtési rendszert több gyártó is használja, a következő röntgen képen jól látható, hogy az LG G6 és a Samsung Galaxy S7 hűtőcsövében is található rézfonat.

Tapasztalataim szerint a Samsung 10 nanométeres processzora a saját hűtésével kevésbé melegszik, ennyit számít a megújult processzorstruktúra. A LG G6 ismeri az USB OTG szabványt, a megfelelő csatlakozó segítségével szinte bármely perifériát rádughatunk.

A kijelző:

Az LG G6 5,7 hüvelykes 1440×2880 pixeles IPS LCD kijelzőt kapott, amelynek oldalaránya 18:9. A kijelző minősége kiváló, színei élénkek, fekete megjelenítése a technológiához mérten kifejezetten jó lett.  A kijelző HDR10 és Dolby Vision támogatást is kapott, így ki tudja olvasni a megfelelően kódolt 4K-s filmekből a kódolt képminőség javító metaadatokat.

 A következő táblázatból kiderül, hová kerül a ranglistán felbontás és pixel/inch értékei alapján az LG G6.

Az előkelő harmadik helyre jutott 564 ppi-s értékével, csak a 4K-s telefonok tudták megelőzni. Így néz ki közelről három konkurens zászlóshajó pixel-elrendezése.

A következő képen az LG G6 és a Samsung Galaxy S8 kijelzője folyamatos nagyítás mellett tekinthető meg.

Készítettem három fotót, ahol az AMOLED (Samsung Galaxy Note 4)kijelző technológiával hasonlíthatjuk össze az IPS-t.

Vannak olyan fényviszonyok, amikor megegyezik a két kép színmegjelenítése, szinte meg sem lehet különböztetni a két megjelenítő technológiát.

A fehér megjelenítésnél már könnyebben megkülönböztethető a két kijelző, az IPS egy kicsit kékes árnyalatot ad a fehér színeknek.

A legárulkodóbb jel, amikor lapos szögből és oldalról készítünk fotókat a kijelzőről, ilyenkor az IPS kijelző színei torzulnak, fényereje pedig csökken.

Szerencsére a való életben lapos szögből ritkán nézegetjük a kijelzőt, így nem sok gondot fog okozni ez a kis probléma. Videót is készítettem a két kijelző összehasonlításáról.

 

 

Összegzés:

Az LG G6 készülékháza valóban prémium minőséget mutat.  Erős fémkeret öleli körül a nagyméretű kijelzőt, összeszerelése példás, ergonómia szempontból minden gomb a megfelelő helyre került. Kijelzőjének minősége megfelel a felsőkategóriás telefonoktól elvárható szintnek. A nagyméretű megjelenítő ellenére sem lett készülékháza ormótlan. Fogása kényelmes, szélessége megegyezik egy 5,2 hüvelykes telefonéval. Az LG G6-ot azoknak ajánlom, akik nem bánják, ha nem a legújabb processzort kapják, de prémium szegmensből szeretnének választani egy jó árban lévő nagykijelzős vízálló telefont.

 

 

 

 

A tesztkészüléket az   biztosította számunkra. Köszönjük.

 

 

Egy kis bónusz videó, a telefon gyári állapotba való visszaállításáról:

Vélemény, hozzászólás?