Tavaly ősszel már bejelentésekor is felkeltette érdeklődésemet az LG G Flex, ám valahogy mindig elkerültük egymást. Most végre az LG Magyarország jóvoltából kielégíthetem kíváncsiságom, milyen is egy hajlított okostelefon. Speciális műanyag kijelzője különösen izgatott, hiszen nem sok versenytárs szereli telefonjait hasonló technológiával. Aztán még ott van az öngyógyító hátlap, ami számomra a legérdekesebb dolog a Flex jellemzői közül.

A gyártóknak egyre nehezebb kitűnni termékeikkel a tömegből, az erős hardvert akár egy másodrangú telefongyártó is meg tudja venni készülékébe, szoftveresen is nehéz újítani olyan okosságokkal, ami meg tudja hódítani a vásárlókat. Ilyenkor valami teljesen újjal kell előállni, ami másnak nincs és nem is tudja beszerezni. Az LG saját fejlesztésű hajlékony kijelzője, és öngyógyító képességgel rendelkező hátlapi anyaga jól jött erre a célra, sikerült igazi kuriózumot alkotniuk. Hasonló megfontolások hajtanak más cégeket is, így a Samsung is kijött „hajlékony”megoldásával a Rounddal, amely csak annyiban különbözik a Flextől, hogy keresztirányban és nem hosszirányban van hajlítva. A két készülék debütálása után megtorpant mindkét gyártó, és mintha mi sem történt volna, ontották tovább „kommersz” termékeiket, a hajlékony vagy éppen hajlított készülékek pedig pihennek a fejlesztő laborok mélyén. Reményeim szerint idén ősszel talán láthatunk új tulajdonságokkal rendelkező telefonokat is.

 

Külcsín:

Egy rövidke videót készítettem külsejéről.

Járjuk körül virtuálisan is készülékházát az egér jobbra-balra mozgatásával.

A Flexet a phabletek családjába sorolhatjuk nagyméretű készülékháza és kijelzője miatt, és bizony ez a méret már nem kezelhető egy kézzel. A Note 3 eltörpül mellette tenyeremben, a következő képre kattintva összehasonlítható a két okostelefon.

Hajlékonysága ellenére sem tenném farzsebbe, mivel nagy része kilóg belőle.

Az első nadrágzsebben pedig erősen feszül, inkább az övtáska vagy kézitáska jöhet szóba a hordozásra.

A 160,5 milliméteres hosszúság mellé járul 81,6 milliméteres szélesség és 8,7 milliméteres vastagság, ami valójában csak 7,9, mivel az ív miatt nagyobb érték jön ki. A következő képen mellé tettem néhány phabletet.

Az LG mostanában előszeretettel hivatkozik okostelefonjainál a vékony kávára, az így elérhető előlapi és kijelző felület egymáshoz viszonyított magas százalékos arányára. Egyszerűbben kifejezve, mennyire tölti ki az előlapi felületet a kijelző. Megmértem a Flex káváját és bizony az LG állítása helytálló, az eddig általam mért legkisebb értéket kaptam.

A 3,784 milliméterével nemcsak az összes phabletet, de még a többi kisebb kijelzős okostelefont is maga mögé utasította. A következő táblázatban összevethetjük vetélytársaival e méretét.

Az eddigi győztest, márkatársát, az LG Nexus 5-öt is maga mögé utasította. Ezek után következzék a kijelző-képernyő arányát tartalmazó táblázat.

Ebben a versenyben csak a ConCorde 6500 és a Samsung Note 3 tudta megverni, utóbbi is csak néhány tizedmilliméterrel. Így néz ki egymás mellett a Note 3 és a Flex.

A Samsung phabletje bölcsőben ringó apróságnak tűnik a Flex mellett.

A szokásos leírást, amely a nyomógombok helyéről szól, most el kell hagynom mivel csak a Flex hátulján találni kezelőszerveket. A két hangerő gomb közé ékelődött a bekapcsoló gomb, ez a megoldás teljesen az LG védjegye. Előlapi gombokhoz szokott ujjam állandóan a kijelző alá tévedt, elég sokáig tartott, amíg ráéreztem a hátlapi vezérlőkre.

Az asztalon fekvő készüléket nem kell a bekapcsolásához felemelnünk és a hátoldali gombbal indítanunk, elég ha kettőt koppintunk a kijelzőre és már ébren is van, újabb két koppintásra pedig elalszik. Nagyon megbízhatóan működik ez a szolgáltatás, praktikus és könnyen megszokható. Most pedig térjünk át a Flex különleges tulajdonságaira, hajlított készülékházára és az öngyógyító hátlapjára. Az LG szerint a hajlítás javít néhány decibelt a mikrofonos hangerőn, mivel az közelebb kerül szájunkhoz, csökkenti a tükröződést és javítja az egérmozizás élményét is. Hosszirányban van meghajtva, a gyári adatok szerint 700 milliméter sugarú körből vágtak ki egy 160 milliméter hosszú ívet, és ebből lett a Flex. Kíváncsiságból én is megmértem az ívet, de méréseim szerint már növekedett sugara, mivel 852 millimétert kaptam. Ezt annak tudom be, hogy egyetlen tesztelő sem tudta kihagyni a flex hajlítgatását, amely ennyi igénybevétel után már nem tudott tökéletesen visszaállni a gyári formára. A következő képen földre tettem a Flexet és megrajzoltam a jelenlegi ívének megfelelő kört. Bal szélen látható maga a készülék.

Saját szememmel is szerettem volna meggyőződni hajlékonyságáról, ezért mindkét irányban meghajlítottam. A következő videóban meg is örökítettem a hajlítgatást.

A készülékben a hajlítási teszt nem okozott károsodást, miután elengedtem, szépen visszaállt az eredeti ívére. A gyártó tesztjei szerint 39 kg súly sem okoz gondot a Flex számára, sikerült időtálló burkolatot készíteniük. Most pedig nézzük meg az öngyógyító hátlapot, amelytől azért nem kell csodát várnunk. Nem arról van szó, hogy egy konyhakéssel megvagdaljuk a felületét majd hirtelen begyógyul a vágás. Valójában különleges anyagrészecskéi harmonikaszerűen össze vannak hajtva, így a hajszálnyi méretű vágások után újra összeáll felülete.

Szobahőmérsékletre és két-hárompercnyi időre van szükség az önjavításhoz, ha igazán meleg van, akkor gyorsulhat a folyamat. Mikroszkóp alá tettem a hátlapot, a lefelé mutató háromszögre kattintgatva az 500-as nagyításig juthatunk.

Önjavító képességét magam is teszteltem, egy vékonyka (0,3 mm átmérőjű) dróttal apró karcokat ejtettem a hátlapi felületen. Mélységét nem tudtam szabályozni, volt ahol mélyebbre, volt ahol kevésbé mélyre hatolt.

A friss karcról, majd a három perccel későbbi állapotról is készítettem mikroszkópos felvételt. A bal alsó kis képen a friss, a jobb alsón pedig a „gyógyult” felület látható.

Látható, hogy a jobb oldali képen az egyik karc oldalága elég szépen elhalványult, a mélyebb karcok, valamint az apró kráter nem tűnt el, csak kevésbé kontúrosak lettek szélei. Tehát ne várjunk csodát az új anyagtól, mert ez inkább a hajszálkarcokat javítja, a mélyebb vágások ugyanúgy megmaradnak rajta, mint bármely más hátlapon. A készülékház érdekesebb mikroszkópos részletei a következő kép szürke köreire kattintva nézhetők meg.

Összeszerelése, anyagminősége kiváló, jogosan kapta flexibilitásáért a Flex nevet. Íves tervezése kuriózum, bár túl sok gyakorlati haszonnal nem jár. Az öngyógyító hátlap kicsit túl van lihegve, mindezek ellenére igazi újításnak tekinthető a mobiltechnológiában.

 

Kijelző:

Jókora, hat hüvelykes kijelző került a Flexbe, ami szintén új technológiát vonultat fel, a Plasztik OLED-et. Itt a hordozó réteg műanyag, ami hajlékony és jelentősen vékonyabb, mint az üveghordozós OLED. A következő kép egy japán kiállításról származik, ahol a Flex kijelzőjét kivették a készülékházból. Egy hosszú szalagkábellel kötötték hozzá, így bárki meghajlítgathatta rugalmas felületét.

A kijelző RGB alpixel kiosztású, vagyis minden egyes képponthoz jár a három alapszín. Ez szépen is hangzana, ha nem hat hüvelyk méretű és 1280×720 lenne a felbontása.

Így pixelsűrűsége 245 ppi, ami nem valami erős a mai kijelzőmezőnyben. A következő táblázatban összevethetjük ezt az értéket néhány vetélytársáéval.

Példának itt a ConCorde 6500, amely 342 ppi pixelsűrűségével jelentősen felülmúlja tesztünk alanyát, a HTC One, 468 ppi értéke pedig a csillagok magasságában tanyázik. Valószínűleg nem sokat kell várnunk azokra a fejlesztésekre, amelyek a P-OLED-et ezekbe a magasságokba repítik, de egyelőre ennyit lehet összehozni az új technológiával. A kijelző színei erősen harsányak, túltelítettek, a fehér szín sajnos inkább szürkének mondható, ilyet a régi AMOLED generációknál láttam utoljára. A következő képen egymás mellé került a P-OLED és a Super AMOLED, összehasonlíthatjuk fehérmegjelenítésüket.

A baloldalon lévő Flex kékes téli tájat teremtett, aminek valójában fehérnek kellene lennie, mint a mellette lévő Samsung Galaxy Note 3 esetében. A két kijelzőről videót is készítettem, amin többféle tesztképet, és az alapszíneket is összehasonlíthatjuk a két technológia esetében.

A P-OLED kijelző inhomogén színfelületet produkál, és kisebb fényerővel dolgozik. A következő képen a Flexnél látható a foltos, szemcsézett felület.

Normál használatban igazából nem annyira feltűnő problémák ezek, a két kijelzőt erős napfénybe téve azért kiütközik a Flex fényerőhiánya.

A P-OLED fejlesztése még a kezdeteknél jár, így át kell esnie fejlődése folyamán minden gyermekbetegségen, amelyen üvegalapú társai is átmentek. A kis fényerőn, a túlszaturált színvilágon, vagy éppen a viszonylag alacsony pixelsűrűségen. Kiváló alapként szolgálnak a hajlékony alapra készített P-OLED kijelzők a vékonyabb készülékház létrehozásához. Hiszen manapság az okostelefonok előlapi felületének csökkentése helyett a készülékek vékonyságára fektetik a hangsúlyt.

 

Összegzés:

A Flexet koncepciótelefonnak tekintem, amelyen meg lehet mutatni, mit is tud gyártója. Teletömték különlegességekkel: műanyag kijelző, öngyógyító hátlap, hajlított készülékház. Az egyedi telefonra vágyók megtalálják benne mindazt, ami kiemeli a tömegből, és lehet vele villantani ismerőseinknek is. Azért hosszú út vezet még elterjedéséhez, van még mit csiszolni rajta. Az LG dicséretére legyen mondva, innovatív ötleteket tudott hozni a mobilvilág egy kaptafára készült termékáradatába.

 

 

A tesztkészüléket az   biztosította számunkra. Köszönjük.