Huawei P Smart Pro teszt (Külcsín) – fiókos fényleső

Szerző:

A tavalyi év egyik érdekessége középkategóriában a Huawei P Smart Pro volt, amely aprócska szelfi kamera fiókot kapott az oly divatos kijelző bevágás helyett. Kissé megkésve, de eljutott hozzánk is, így meg tudtam vizsgálni milyen minőségű készülékház jár a pop-up kamerás telefon mellé.

 

 

 

 

 

A kijelzők osztatlan, egységes megjelenése már a múlté, betüremkedések sokféle változata csúfítja el felületüket. A gyártók megpróbálnak kibújni a kijelző lyukazgatás alól, ezért alternatív megoldáskén két megjelenítőt tesznek a telefonjaikra vagy csúsztatják a kijelzőt az előlapon. A kicsusszanó szelfi kamera, inkább a felső kategóriás kínai telefonokban vált divatossá, költséges mivolta miatt. Érdekes módon a Huawei a közép kategóriás P Smart Pro telefonon próbálta ki ezt a kameramozgató módszert, tettek egy kísérletet, de úgy látszik nem ebben látták a jövőt, mivel továbbra is megmaradtak a kijelző kivágásoknál.

Külcsín:

A telefon kiváló összeszerelési minőségnek örvend, masszív felépítésű, 206 grammos tömege pedig a nehezebb telefonok közé sorolja. A P Smart Pro edzett üveget kapott a kijelző fölé és hátulsó felét is ezzel a meg nem nevezett gyártótól származó változattal burkolták. Egy kicsit takarékoskodtak is, ezért a keretét műanyagból készítették, ám ez annyira jól sikerült, hogy alig lehet megkülönböztetni fémes társaitól. Persze árulkodó jel, hogy nem láthatóak a kerámia elválasztó csíkok a kereten. A telefon egykezes használathoz túl nagy, de nem is arra tervezték. Ha a megtermett készülékházat ennél nagyobbra építik, az már a kissé kényelmetlen kategóriába került volna. A következő képen mellé tettem néhány vetélytársat, amelyekkel összehasonlíthatjuk külső méreteit.

Látható, hogy a Samsung A71 is hasonló méretekkel rendelkezik, csak vastagága kisebb, a Smart Pro-nak viszont szüksége is van erre a plusz helyre, mivel a pop-up kamerát is el kell valahol helyezni. A Xiaomi Mi 9T is kicsúszó kamerát kapott és vastagság vastagsága szintén 8,8 milliméter, úgy látszik a szelfi kamera ennél a telefonnál is kikövetelte magának a férőhelyet. A következő képen közelebbről is láthatóvá válik a kicsúszó kamera.

A nyitó mechanizmus viszont jókora helyet foglal el a telefon belsejéből, így nincs mit csodálni, hogy helyigénye miatt nem túl népszerű a tervező mérnökök körében.

A következő röntgenképen jól láthatjátok milyen sokféle alkatrészre, és bonyolult mechanikára van szükség ahhoz, hogy az aprócska kamera kicsusszanjon a telefonból.

A kamera lassan jön ki helyéről, viszont nagyon masszívan tartja magát odújában. Védelmére is gondoltak, ha erősebben nekinyomjuk valaminek, azonnal visszabújik helyére.  A kamera a sérülésektől aktívan próbálja magát megvédeni, ha derékmagasságból a földre hullik, akkor a telefon gyorsulás érzékelője üzenetet küld a kamera mechanikának, ami visszahúzza a testbe. Azt gondolhatnánk, ha egy telefon kijelzőjéből nem vágunk ki egy darabot (notch) sem, ehelyett inkább pop-up kamerát alkalmazunk, akkor kiváló kijelző-előlap arányú telefonhoz jutunk. A következő táblázatból kiderül, hogy a pop-up kamera megléte mennyit javít ezen az értéken.

Táblázatomban csak a nyolcadik helyre került a P Smart Pro, ami jól szemlélteti, hogy nem a notch területe az egyetlen jellemző, ami meghatározza ezt az értéket. Fontos paraméter a telefon oldalsó kávája is, amit a felső kategóriában szinte minden gyártó minimálisra csökkentetett.

A fenti képen jól látható, hogy több mint egy milliméterrel nagyobb a P Smart Pro kávája, mint a felsőház képviselőié. Káva táblázatomban csak a középmezőny végére tudott bekerülni.

Persze az alsó és felső kávák csökkentése is fontos szerepet tölt be a kijelzők méretének növelésében. A következő ábrán a Huawei felső kategóriás Mate 30 Pro-ja mellét tettem.

Most pedig járjuk körül a telefont, nézzük, meg hogyan néz ki a különböző nézetekből. A P Smart Pro előlapját esztétikusan tölti ki a megjelenítő, viszonylag egyenletesen fut körbe a káva, csak az alsó töri meg kissé a szimmetriát nagyobb méretével.

A kijelző fölé a keretbe építve picurka hangszórórács került, itt nem a drágább piezelektromos hangkeltőt használták, de a célra tökéletesen megfelel. A hangszóró rácsa igényesen kidolgozott és láthatóan masszív anyagból készült.

Sajnos az értesítő LED kimaradt, és az always-on sem került be a szolgáltatások közé, ami kissé kellemetlen. A telefon bal oldala üresen maradt, ami egyre gyakoribb trend az újabb telefonok között.

A P Smart Pro jobb oldalára került az összes nyomógomb, itt találhatóak a hangerő, és az ujjlenyomat olvasóval egybe szerelt bekapcsoló gomb is. Ezeket ideális távolságra helyezték készítői, ezért kényelmesen elérjük ujjunkkal.

A bekapcsoló gombba épített ujjlenyomat olvasó kiválóan teszi a dolgát, gyorsan érzékeli érintésünket, és a gomb alá épített mikrokapcsolónak is kellemes a nyomáspontja. A nyomógombot egy kissé ferdén szerelték be a keretbe, ezért a felső éle kilóg, és a gomb éles széle bizonyos fogási irányból nyomja ujjukat.

A telefon tetejére került a mikrofonnyílás, a szelfikamera fiókja és a SIM tálca is.

A SIM tálca képes két SIM-et befogadni vagy egy SIM és microSD párost. A SIM tálca kapott egy kis gumiszigetelést, de maga a telefon nem rendelkezik vízállósági minősítéssel, a pop-up kamera mellett ezt nagyon nehéz lett volna megoldani.

A telefon alján balról jobbra haladva találtható a hagyományos 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, az USB- C csatlakozó aljat és egy hangszóró.

A telefon sajnos monó hangzással rendelkezik, a felső beszédhangszórót nem kötötték be a rendszerbe. A hátlapja üvegből készült és a nálam járt készülék a jégkristály kék színben pompázott, ami a hölgyek örömére készült.

A hátlapra kerültek a fényképezéshez szükséges lencsék, amelyből hármat is kapott, valamint a LED villanó. A kamerapúp szerencsére nem lett túl magas, alig haladja meg a fél millimétert. Mostanság már az egy milliméternél nagyobbak sem ritkák a telefon iparban.

 

A következő képen a P Smart Pro mellé tettem a Huawei Mate 20 Pro telefont az összehasonlítás kedvéért.

A telefonra szokásomhoz híven rádugtam USB OTG csatlakozón keresztül néhány perifériát és bizony nem vallott szégyent.

 

 

 

Kijelző:

A Huawei P Smart Pro 1080×2340-es (FHD+) felbontású, 391 PPI képpont sűrűségű, 6,59 hüvelykes átlójú LTPS IPS LCD kijelző kapott. Minősége kiváló, technológiájából adódóan feketéi persze nem vehetik fel a versenyt OLED-es társaival, de ebben a kategóriában ez a kijelző nagyon jó. A következő képen mellé tettem két telefont, amelyek két különböző OLED technológiával rendelkeznek.

A P Smart Pro nem a megszokott IPS megjelenítőt kapta, az LTPS technológia felhasználásával készült, ami a jobb minőség záloga. Következzék néhány infó erről a kijelző változatról. A különböző méretű amorf-szilíciumkristályokat lézerrel felhevítik, ennek hatására átalakulnak Poliszilíciummá, melynek kristályszerkezete egységes és nagyobb méretű, mint az Amorf-szilíciumé.

A létrejött Poliszilíciumnak jelentős előnyei vannak a kiinduló anyaghoz képest, az elektronok áramlásának sebessége százszorosára nő benne, javítva ezzel a kijelző válaszidejét. A vezérlő áramköröket a panel üvegfelületébe integrálják, így olcsóbb, megbízhatóbb valamint vékonyabb kijelző hozható létre. A vezérlő elektronika mérete is csökken, így jóval nagyobb képpont sűrűség érhető el, ami a felbontás növelési „háborúban” erős fegyvertényt jelent. A kijelző ötféle színmóddal rendelkezik, van normál, élénk, hideg, meleg és egyet saját ízlésünk szerint állíthatunk be.

A telefon fehér fényereje közel 440 nit, ami elegendő a kinti használathoz, színtorzulása minimális, viszont az alacsonyabb betekintési szögekből kissé veszít fényerejéből.

 

 

Összefoglalás:

A Huawei P Smart Pro szépen összerakott telefon, a két üveg közé a takarékosság jegyében egy műanyag keretet építettek, ami nagyon hasonlít a fémre. A pop-up kamera beszerelésével a megjelenítő egységes képet mutat, a széleit nem töri meg egy rosszul eltalált notch. Talán csak az alsó káva túl nagy mérete rontja le ezt a pozitív összhatást. Maga a kijelző ebben a kategóriában kiváló, megadták a módját, az LTPS technológia nem okoz csalódást. Az üzemidejére sem lehet panasz, mivel kapott egy 4000 mAh-ás akkumulátort, ami két napot normál használat mellett simán kibír. Talán a töltési sebességen érdemes lett volna még csiszolni, mivel ez a 10 Wattos töltőfej 3-3,5 óráig is elvacakol. Annak ajánlom ezt a telefont, aki gyűlöli a kijelző betüremkedést, lyukakat és bejön neki ez a különleges pop-up szelfi kamera, de ezért nem akar felsőkategóriás árat kifizetni.

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?