Google Glass használatáért bírságol a rendőr?

Szerző:

google-glassA brit kormány nyilvánosságra került tervezete szerint meg akarják tiltani a Google Glass használatát járművezetés közben. Ezzel az amerikai West Virginia állam nyomdokaiba lépnek, ahol szintén ilyen tervekről nyilatkozott az egyik parlamenti képviselő.

Az amerikai törvényhozók attól tartanak, hogy a fiatalok körében, akik fogékonyabbak a technikai újdonságokra, gyorsan fog terjedni a Google Glass, akár egy divatcikk, pedig ők eleve kisebb járművezetői rutinnal rendelkeznek. A Google Glass használatát egyenesen olyan veszélyesnek gondolják, mint ha valaki SMS-ezik vezetés közben, arra pedig már nem egy példát láthattunk, hogy ennek milyen következményei lehetnek.

A brit Közlekedési Minisztérium szóvivője elmondta, hogy tisztában vannak vele, hogy a Google új technológiája hamarosan mennyire el fog terjedni. Éppen ezért egyeztetéseket folytatnak a rendőrség szakembereivel, hogy kidolgozzanak egy törvényt, mely tiltja a Google Glass használatát autóvezetés közben. Az a céljuk, hogy a járművezetők az útra és a vezetésre összpontosítsanak és semmi se terelhesse el a figyelmüket.

Gondolom mindenki tudja, hogy a KRESZ eddig is tiltott nem egy tevékenységet, melyeket tilos járművezetés közben végezni és ha a szabályok még nincsenek is kihegyezve a Google Glassra, ha valahol a világban elfogadnak ilyen törvényeket, akkor számíthatunk rá, hogy törvényhozóink hamarosan nálunk is fontolóra veszik egy ilyen szabályozás bevezetését.

Ha a briteknél és az USA-ban elfogadják a Google Glass járművezetés közbeni használatát tiltó törvényeket, egyelőre akkor sem a rendőrség által kiszabható büntetés mértéke lesz, ami elrettenti majd a fiatalokat a szabályszegéstől, ugyanis a „szemüveg” jelenlegi 1600 dolláros ára még hatásosabban tartja távol a járművezetőket a Google Glass használatától.

Forrás: engadget

2 hozzászólás a cikkhez

  1. Kovács Attila szerint:

    Jó volt látni egyugyanazon hír evolúcióját.

    Az eredeti hír az volt, hogy VALÓSZÍNŰLEG megtiltják – a mobiltelefonáláshoz hasonlóan – a Google Glass használatát is vezetés közben AMERIKA egyik államában.
    Tehát egy terv.
    Ezek után az egyik médium még tovább ment, már Európában, pontosabban angliában is tudni vélnek egy TERVET, amiben a JÖVŐBEN esetleg megtiltanák a Google Glass használatát.

    Erre jön a tromf.
    Mivel ma, Magyarországon két szóra mindenki ugrik (RENDŐR, BÍRSÁGOL) világos, hogy bele kell írni a főcímbe.

    Igaz, hogy Magyarországon még csak szürkeimportból sem nagyon kapható a Google Glass.
    Igaz, hogy ha kapható is lenne, horribilis ára lenne.
    Igaz, hogy Magyarországon nincs jogszabály (és terv sincs rá), hogy megtiltsák egy nem hozzáférhető eszköz használatát.

    De NEM, akkor sem írjuk bele a főcímbe, hogy Amerikában, vagy Angliában, SŐT, szándékosan olyan módon fogalmazunk, hogy félreérthető legyen, az emberek jelentős része higgye cska azt, hogy MEGINT, itthon RÓLUNK akarnak lehúzni újabb pénzt a bírsággal a mocskos zsaruk!

    Na, ez az a fajta újságírás, amit nem nézek semmibe! Sőt…

  2. Kovács Attila szerint:

Vélemény, hozzászólás?