Nyugodt szívvel állíthatom, hogy a cím a valóságot tükrözi. Most érthető módon nem voltunk annyian, mint mikor valami nagy kunszt volt a porondon, mikor pl. a Samsung az SGS3-al és az új tabletekkel, az LG a 3D technológiával vagy éppen a WAZE csapata a navigációs programjuk bemutatójával tisztelt meg bennünket, de most is nagyon jó, mondhatni bensőséges volt a hangulat az Il Treno pizzázóban.
Különböző okokból még a bejelentkezettek se tudtak teljes létszámmal jelen lenni. Voltak akiknek hírtelen valamilyen elfoglaltság jött közbe, voltak akiket a többi közlekedő akadályozott meg az időben érkezésükben és olyan is akadt, akinek egy előre nem tervezett betegség vetett gáncsot és taszított a puha párnák közé.
Ám de minket, a „kemény magot” semmi sem tántoríthatott el a megjelenéstől és persze mindent megtettünk, hogy jól érezzük magunkat. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, nyomkodtunk és romot frissítettünk.
Szokás szerint új arc is bukkant fel a jelenlévők között. Szerencsére mindig van olyan, aki összeszedi a bátorságát és eljön a találkozóra, mert kíváncsi a nick nevek mögött megbúvó arcokra, hogy aztán legközelebb már a „félelmetes profik” (ilyeneket szoktak mondani az újak) helyett, jól ismert barátokkal találkozhassanak.
Íme pár bizonyító erejű kép, hogy akik ott voltak, azok jól érezték magukat.
Te tényleg tejbegrízt akarsz enni? Inkább adok egy szeletet a pizzámból…
Szerintem szavazzunk meg, hogy mit együnk
Na ide süssetek fijjúk!!!
Olvasd lassan a kezelési utasítást, én majd nyomkodom
Látod, itt is azt írják, hogy a fejlődő szervezetnek jót tesz a tejbegríz
Jaj, lebuktam! Meglátta az asszony, hogy mit kap karácsonyra
Az öregek csak ücsörögjenek. Mi kibírjuk állva is az estét
Így mulat egy vidéki úr
Mindenfelé nagy gondok vannak
Már ketyeg a “nagy ellenfél” órája
Végre egy kis nyugalom! Gyorsan feldobok egy új romot
Bakelitföld óriása
A tombola most objektív okokból elmaradt, így Walton és a WAZE által felajánlott ajándékok – melyekért külön köszönet – a legközelebbi találkozón kerülnek kisorsolásra. Íme az egyik ajándék kedvcsinálónak. Ennek a megnyerésének a reményében máris érdemes lesz eljönni a soron következő PFC bulira.
a Walton által felajánlott Rolling Stones óra
Köszönet mindenkinek, aki megtisztelt minket a jelenlétével. A legközelebbi találkozóra is óriási szeretettel várjuk a PFC mind az 50.000 tagját és senki se féljen elhozni a kedves családját, barátait.
Egészségetekre!
Legutóbbi hozzászólások